Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-23
31 szerint Orbán immár menetrendszerűen ráront a baloldalra, és kiátkozza a nemzetből azokat, akik másként gondolkodnak, mint ő. Röviden és egyenesen akarok fogalmazni, annak dacár a, hogy ennek mindig súlyos következményei vannak, amikor az ember visszaérkezik Magyarországra – kezdte szombaton kevés számú, elszánt híve körében tartott beszédét a Fidesz vezetője. Akik a rekkenő hőségben kitartottak, Tusnádon hosszú okfejtést hallhatt ak arról, hogy Európában ma újfajta korszellem kezd kialakulni. Ezzel szemben a magyar politika provinciális és ez Orbán szerint rossz hír. Az viszont jó, tette hozzá, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie, s bár a Fideszelnök a Bálványosi Nyári Szab adegyetemen csak beszéde vége felé fejtette ki, hogy a helyzet megváltozik, amint ők kerülnek kormányra, a résztvevők számára ez az okfejtés elején sem volt kétséges. Orbán arról beszélt, hogy 1968ban "kulturális ellenforradalom” zajlott, ez adta 40 éve n át az európai politika hátterét, a kontinensen azonban rájöttek, hogy a jövőt más szellemi alapokra kell építeni. Tudomásul vették, hogy a totális szabadság eléréséhez nem fontos minden falat lebontani. Európának a keleti felén azonban 1968 hallatán más jut eszébe az embereknek, mint mondjuk Párizsban. Nálunk kiki Prágára, a megszállásra, a szolidaritás hiányára gondol, Nyugaton viszont a diákbarikádra, a szabadságra. A Fidesz vezetője szerint hiába találkozott a két világ 1990ben, a különbözőséget még nem tudtuk áthidalni. Nyugaton azonban már rájöttek, hogy múlt és jelen között fontos egyensúlyt teremteni; Orbán Nikolas Sarkozy francia elnökkel együtt azt vallja, lehet a nemzetről beszélni úgy, hogy senki ne vádolhassa őket nacionalizmussal, népről szó lni, hogy az ne legyen populista, és a piacról, hogy közben ne mondhassák, a Fidesz piacellenes. Ez az új trend, amit ők már régen megvalósítottak volna, csak Magyarországon nem a Fidesz, hanem az új baloldal van hatalmon. Tusnádon szombaton az okfejtést folytatva Orbán kijelentette, Európában mára értelmét vesztette az, hogy valakiket jobb- vagy baloldalra soroljanak. Hozzátette, ez Magyarországon sem egyszerű. A rendszerváltáskor azonban azért volt szükség a két oldal megkülönböztetésére, hogy mindenki pontosan tudja, a baloldal a kommunizmus folytatóiból áll, a jobboldaliak pedig, akik ezzel szemben állnak. Most új típusú pártra van szükség a jobboldalon, olyanra, amelyik nemzeti – legyen szó kultúráról vagy gazdaságról – amellett, hogy demokrata. Ez ut óbbit Orbán azzal indokolta, hogy ő és pártja még a hazugsággal megnyert választások ellenére sem adta fel a demokráciába vetett hitét. Úgy fogalmazott: "Ennek az új jobboldalnak, ha szabad így fogalmaznom, amellett, hogy nemzeti, demokrata, versenybarát, amellett szociálisnak is kell lennie. Szociálisnak, ami azt jelenti, hogy a társadalmiság eszméjét kell képviselnie és ki kell mondania, hogy megvédi a társadalmat az ellen, hogy a piac, vagyis a haszonszerzés logikája alapján szervezzék át az emberek élet ének minden területét”. Kijelentette, hogy ő versenypárti, de sem az egészségügyet, sem az oktatást nem lehet pénzért adni, közös felelősség, hogy ne így legyen. Milyen a baloldal egyenesen fogalmazva? – tette fel a kérdést. A válasz így hangzott, a balo ldal internacionalista és antidemokratikus. A kormány gondolkodásmódjának alapja egy "szakértői és modernizációs felsőbbrendűség”, amelynek értelmében a hatalmon lévők tudják, milyen reformokra van szükség, az emberek azonban ebbe nem szólhatnak bele. Védi k a monopóliumokat, a kiváltságosokat és mindezzel kéthárom millió embert taszítanak a reménytelenségbe. A jobboldalnak viszont a nemzetvédelem érdekében kell harcolnia és fontos, hogy az alkotmányos rendet megvédje az antidemokratikus csoportok ellen. Beszélt versenyszabályozásról, árkorlátozásról, amelyik a monopóliumokat fékezhetné meg. Világossá tette, hogy hite szerint a jobboldali értelmiségnek nem szabad finnyásnak lennie, be kell menni a szegények közé és elmagyarázni, hogy róluk a baloldal már l emondott és csupán a jobboldaltól várhatnak segítséget. Viszont ha a szegények nem hajlandók szövetkezni velük, akkor az "oligarchák” fognak majd össze a szegényekkel a középosztály ellenében. A jobboldal vezetői nyilván képesek lesznek a megújulásra, arra , hogy bizalmat szerezzenek és végre olyan kormánya legyen az országnak, amelyik képes a szegények mellé állni, és az egyensúlyt megteremteni. Program kell, demokráciacsomagra van szükség, hogy mire eljönnek a választások – ez Orbán szerint nincs is olyan messze – , addigra a jobboldal készen álljon. Üres hassal is lehet Himnuszt énekelni A résztvevők írásban tehettek fel kérdéseket a pártelnöknek és a válaszokból kiderült, nem feltétlenül van szüksége a Fidesznek új arcokra, hiszen ott vannak a régi „na gy arcok”, egyébként sem Orbán ízlése mindenáron újabb politikusokat keresni. Hozzátette, számukra nem feltétlenül a választási siker a cél, hanem hogy nemzeti