Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-20
26 Az RMDSZt ez a kezdetben meglévő konszenzus ruházta fel a képviselet jogával – állapította meg Bakk. Később azonban ezek a kezdetben felvállalt célok – mint például a közösségi jogok, tulajdonjogok, és elismertség visszakövetelése – elvegyültek a rom ániai nagypolitikai élet éterében – értelmezett a politológus. Eközben az erdélyi magyarság számára élesebben körvonalazódtak a politikai elittel szembeni elvárásai – amely egyébként éppen a politikai monopólium miatt rendkívül kiterejedtté vált idővel – az eddigi célok már nem kielégítőek, ezért újra kell tárgyalni a kezdetben még érvényes és az RMDSZ által 17 év alatt többékevésbé mesterségesen fenntartott társadalmi konszenzust – vélte Bakk. Az erdélyi magyar jelöltek EPbe jutásának nem az a célja, hogy az ellenlábas felek ellenőrizzék, folyamatosan sakkban tartsák egymást, hanem a politikai célok elosztásában áll. Ezt a munkamegosztást kellene elérni úgy, hogy az egyik jelölt a korábban RMDSZ által már elindított nyelvi, kisebbségi kulturális jog ok követelését folytassa, míg másik székelyföldi régiópolitikára és regionális érdekek érvényesítésére koncentráljon, amire egyábként az EPn belül a katalán képviselők már rámozdultak – fogalmazott Bakk Miklós. vissza A he lyi kisebbségi médiumokat is privatizálják Vajdaságma.info 2007. július 19. [13:39] Vojislav Brajović szerb művelődési miniszter kijelentette, hogy a legfontosabb cél számára a kisebbségi közösségek jogainak tiszteletben tartása az anyanyelvű tájékoztatás ra, írja a FoNet. Tudatában vagyunk a helyi médiumok problémáinak, tudjuk, hogy a privatizáció veszélybe sodorja a kisebbségi nyelven sugárzott programokat. Szerbia azonban az EUtagságra törekszik és tiszteletben tartja az európai mércéket, mondta a minis zter a médiumok privatizálásáról szóló vitában. A sajtó privatizációját tekintve Szerbia vezető szerepet tölt be a térségben, hangzott el az EBESZmiszió részéről. vissza Leonard Orban EUbiztos ellenzi a BabesBolyai Tudom ányegyetem megosztását Vajdaságma.info 2007. július 20. [10:45] Az EUbizottság többnyelvűségért felelős biztosa ellenzi a BabesBolyai Tudományegyetem nyelvek szerinti megosztását, írja az MTI. Leonard Orban pénteki közleményében úgy vélte: az EUbizotts ágnak nincs jogi hatásköre az egyetemek szervezeti rendjét illetően, ez ugyanis a szubszidiaritás és az egyetemi autonómia körébe tartozik. Ugyanakkor leszögezte: szerinte a nyelveket nem az európai emberek szétválasztására, hanem éppen ellenkezőleg, egysé gük megteremtésére kell használni. "Ezért azután nem értek egyet azzal a kezdeményezéssel, hogy a BabesBolyai Tudományegyetemet nyelvi határok mentén megosszák" - szögezte le a biztos. A Bolyai állami magyar tudományegyetem újraindítása érdekében a Románi ai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három európai parlamenti (EP) képviselője nemrég nyilatkozatot adott be az EPhez. A képviselők nehezményezték, hogy az egykori Bolyai Tudományegyetem jogutódjaként működő BabesBolyai Tudományegyetem román vezetősége elutasítja a magyar karok felállítására vonatkozó kérést. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom