Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-03
22 Kisvárdaráló Szatmárda Új Magyar Szó 2007. július 3. Szerző: Gergely Edit Kisvárdarálónak bec éztük, de a baj ennél jóval nagyobb. Úgy darálta le XIX. fesztiválján a határon túli magyar színházakat Kisvárda, hogy az oda szánt válogatott falatok eleve kint rekedtek a masinériából. Nem bajlódunk most azzal – pedig lehetne – , érdemese manapság, zömm el EUn belül is határontúlimagyarozni. (Lehetne, mert ahogy Elek Tibor irodalomtörténész is felvetette: ha összmagyar irodalmat követel Erdély, miért osztogat belülre díjakat?) Hagyjuk az ideológiai futamot, noha teljesen világos: a magyarság, ezen belü l a magyar kisebbség ügyei köré tizenkilenc éve még valóban ügy volt fesztivált rajzolni. Ma viszont már egy olyan színpadot kellene ácsolni ide, az ebből mindjárt két évtizede profitáló városba, hogy ne diszkriminálja a szakma által megmérettetésre szánt produkciókat. De Kisvárdán valami nagyon nem működik, és nem szükséges ehhez Bukarestben lenni, hogy látsszék. De ha már Bukarest, akkor miért nem összesítjük a 19 év erdélyi díjlistáját, és letéve a kinevezett magyar államtitkárnak – történetesen szakma béli – , igyekezzünk állami, netán EUs pénzeket pályázni az Ügynek. Fogjunk össze, mi, határon túli magyarok, tegyünk Kisvárda feneke alá egy színházat – ez is lehet Ügy, ha már az ottani politikum csak mind ígéri, évről évre. Persze, finanszírozza is a fe lhajtást. A szakma közben azt szenvedi: a színpadi körülmények szelektálják a díjra „alkalmas” produkciókat. Hogy lehetséges ez? Vagy a fesztiválszervezők nem kommunikálnak két évtizede a mindenkori politikummal, vagy nem jól kommunikálnak. És kommunikál hatnának a vállalkozókkal is, gondolom, némi koncesszionált konstrukcióban felhúzhat oda egy modern színházat, egy korszerű menedzsmentben érdekelt, ilyen színvonalon stabilan teljesítő Kisvárdabrandre kapcsolódásban érdekelt konszern. És akkor már csak azzal kell törődniük a törődő embereknek: töltsék fel tréningekkel a találkozót, Ascher Tamás és Máté Gábor ne csak a 19. évben látogasson „le” Kisvárdára. Mert épp belefért a hétvégi programjukba. De az sem zavarna, ha viszontláthatnám ott az év UNITERn agydíjasát. Ma csak az látszik: vidékies, elavult, kiürült és impotens közeg Kisvárda. Persze, értem a szervezők hajszáját is – azt kevésbé, miért szabták meg idén a hazai szakportálnak, név szerint ki tudósíthat Kolozsvárra, vagy senki más... Talán érde mes volna fellélegezni hagyni ezt a frusztrált és frusztráló, túlterhelt felületet. Talán érdemes volna huszadik jubileumán azzal köszönteni, hogy – egyetlen évre – errébb költöztetjük. Mondjuk, Tusványos mintájára Szatmárdára. vissza Kizáró színpad előzsűrizett Várdán Új Magyar Szó 2007. július 3. Szerző: Gergely Edit Idén csak Erdélyből öt rangos előadás eleve nem is „pályázhatott” a nagydíjra a huszadik kiadása előtt álló Kisvárdai Fesztiválon. Noha az évad határon túli magyar előadásainak legjobbikát „kiáltja ki” a Kisvárdai Fesztivál, az előzsűrizett előadásoknak egy része eleve nem is kerül itt bemutatásra: nincs megfelelő színpad hozzá. „Azoknak az előadásoknak, amelyek kimaradtak, külön fesztivált lehetne szervez ni” – kommentálta megkeresésünkre Patkó Éva marosvásárhelyi rendező azt a faramuci helyzetet, hogy mind az ő szentgyörgyi, mind a Bocsárdi László egyik szentgyörgyi rendezése, mind pedig a temesváriaké, valamint a kolozsváriak két előadása gyakorlatilag ki záródott a kisvárdai megmérettetésből azon oknál fogva, hogy a helyszínen nem biztosítottak számukra megfelelő teret. A hét végén zárult fesztiválra beválogatott A gondnok (Harold Pinter) előadásának rendezője, Patkó Éva elmesélte: nagyon megörült a bevá logatásának, mivel ez az első év, amikor diplomás rendezőként méretkezhetett volna meg, ráadásul, szerinte, a színészeknek is nagyon jó alkalom lett volna a bemutatkozásra. „Nem mondom, hogy a kisvárdai fesztivál nélkül nem lennénk meg, de azt sem, hogy fö lösleges” – kommentálta a jelenséget
