Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-12
21 mindkét oldalon történtek valószínűleg hibák és mulasztások. Miután a törvény nekem erre semmiféle jogkört nem biztosít, nem tudom megoldani ezt a témát. Nagyon sokat tárgyaltam én is és Bíró Ágnes, kulturális alelnökünk is erről a kérdésről. Van egy oly an szlovákiai magyar szakember, aki tudtommal elvállalná az igazgatói posztot és az ő személye garancia lehetne arra, hogy az Ifjú Szívek ebből a válságból kikerül, kijut. A többit azt hiszem, hogy nem itt a mikrofonok előtt kell megoldanunk, hanem a minis zter úrral való tárgyaláson. Mi minden információt eljuttatunk hozzá, elmondtuk azt, hogy szerintünk mit kellene lépnie és én nagyon remélem, hogy a miniszter úr ezt meg is teszi. Térjünk vissza a beszélgetésünk eredeti tárgyához. Felmerült bennem a kérd és, hogy nem gyengítie az MKP belső ütőképességét, hogy az új pártigazgató, legalábbis a sajtóhírek szerint, egyelőre csak decemberig vállalta azt a választott tisztséget és akkor bizalmi szavazást fog maga ellen kérni, aminek nyilván szintén, van árny és fény oldala a dolognak? Azért érdekes ez a mi beszélgetésünk, hogy Ön mindig médiainformációkra hivatkozik. Nem voltam ott az OT ülésén, viszont hallottam ezt OT tagoktól is. Nem akarom én ezt kritikaként megfogalmazni, de a média nem pontosan infor mált ez ügyben sem. Tehát, az alapszabályunk nem ismer olyat, hogy ideiglenes pártigazgató illetőleg, bizonyos időszakra megválasztott pártigazgató. A pártigazgató urat megválasztottuk és akkor lesz új pártigazgató, ha az OT más pártigazgatót választ meg. Még kérhet bizalmi szavazást maga ellen? Azt, hogy bizalmi szavazást fog kérni, ezt én nem regisztráltam, hogy ilyet bárki is mondott volna. Ez megint csak valakinek az interpretációja. Az tény, hogy megegyeztünk az Országos Elnökségben, hogy miután az alapszabály értelmében az elnökség javasolhat jelöltet a pártigazgatói posztra, hogy decemberben visszatérünk ehhez a kérdéshez. Elemezni fogjuk azt, hogy valóban változotte a párt. Azért azt elmondom, hogy nagyon furcsa viszonyokat találtam én néha ebbe n a pártban és kicsit talán rányomta bélyegét ennek a pártnak a tevékenységére az, hogy nyolc évig kormányban voltunk. A miniszter, államtitkárok és egyéb funkcionáriusok tevékenysége vitte előbbre a pártot is és kicsit a pártstruktúra, az mintha elmaradt volna ettől a tempótól. Tehát most a súlypontok a párton belül visszajutnak, visszakerülnek a pártközpontba, illetőleg azokhoz a szervekhez, amelyeket az alapszabály ezekre a célokra megnevez, illetőleg amelyeket létre hoztunk és én nagyon remélem, hogy a párt a saját, hatékonyabb tevékenységével fogja meggyőzni az embereket. De nem én vagyok az egyedüli pártelnök Szlovákiában, aki azt mondja, hogy nem szabad, még egyszer hangsúlyozom, hogy nem szabad a szlovákiai magyar létet csak a MKP prizmáján keresztül nézni. A MKP egy nagyon fontos eleme a szlovákiai közéletnek, de nem az egyedüli eleme és ne nézzük már a párt abszolutizmus szempontjából az összes problémánkat és a lehetőségeinket. Szeretném bátorítani a civil szervezeteket, a polgárokat, a helyi önkor mányzatokat, megyei önkormányzatokat, hogy legyünk partnerek ebben az ügyben. Természetesen a pártnak fel kell vállalnia és fel is fogja vállalni azokat az avantgard tevékenységeket, amelyeket egy társadalom egyik vezető ereje szempontjából meg kell fogalm aznia. De, ne nézzük már önmagunkat úgy, mint a volt szocialista rendszerben, hogy amit a párt mond és amit a párt csinál, csak az a fontos, hogy csak ezen a prizmán keresztül lehet nézni a magyar létet. A szlovákiai magyar lét azért, hál' istennek, sokkal gazdagabb ennél. Hadd maradjak hű önmagamhoz s újra csak egy sajtóinformációra hivatkozzam, de ezúttal Önt idézte a sajtó és úgy gondolom, hogy nyilván nem lesz ebben differencia közöttünk. Ön azt nyilatkozta, hogy aktívabb lesz a médiapolitika, nyitotta bb lesz az MKP a média felé, sőt PR szakértőket is alkalmazni kívánnak, mielőtt terítékre kerül egyegy komolyabb téma. Erről mit tudna mondani? Sőt, állítólag a költségvetést is ebbe az irányba kiegészítették. Ez száz százalékig pontos információ. Ezek szerint a pártelnököt kell idézni és akkor nincs közöttünk differencia.