Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-11
25 Nemzeti és európai jelképeink Népszava 2007. július 11. Szerző: Fejtő Ferenc Nagy örömet okozott egy könyvecske, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia küldött számomra. Beszámoló a Domus Hungarica ösztöndíjprogram első tíz évéről. Kiderül belőle, hogy a tíz esztendő alatt, amelyben Magyarország súlyos változásokon és nehézségeken ment keresztül, a Domus Hungarica az Európai Unió keretei közt akadálytalanul dolgozott, sokféle mulasztást pótolt, jelen tős hátrányt dolgozott le a szomszéd államokkal és a külhoni magyar tudományos műhelyekkel való együttműködésben. A kis könyvet ketten jegyezték: Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke és Hiller István miniszter. Már azt is öröm volt olvasnom, hogy a Domus Hun garica Scientiarum et Artium tanúskodik az MTAnak, amelynek levelező tagja vagyok, és beszámol a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával való háborítatlan együttműködéséről. Az eredmény valóban figyelemre méltó: az elmúlt évtized alatt több mint kétez er ösztöndíjat ítélt oda, ami jelentékeny haladásról tanúskodik a magyar tudománynak a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásáról. A latin Domus szó Házat jelent írja az elnök és a miniszter az Európai Ház metaforájára utalva; az európai közös hazában végre otthonra talált a magyar és középeurópai tudományt szolgáló műhely. Számomra azért jelentős a működése, mert a latin nyelvre céloz, emlékeztetve az európai együttműködés hagyományaira. A dokumentum aláírói hangsúlyozzák, hogy a régió országainak uniós csatlakozása nem csökkenti Magyarország meghatározó szerepét és felelősségét a nemzetstratégiában. Ezt fontos hangsúlyozni, mert az unió egyes országaiban szinte divat lett a nemzeti érzés és az európaiság ellentéteiről, a nemzeti kultúrák számára ve szélyes voltáról beszélni. A valóságban a nemzetstratégiát nem veszélyezteti az európai kulturális együttműködés, sőt határozottan előmozdítja az új nemzeti tudat kialakulását, hiszen intézményesíti a közös haza szerepét. Örvendetes, hogy a különböző for rásvidékekről fakadó szellemi mozgalom létrehozása, illetve annak kezdeményezése 1980ra vezethető vissza, vagyis a rendszerváltást megelőző időkre, és része volt a szovjet típusú rezsim föllazításában. Mint Vizi elnök írja, a Tudományos Akadémia részese a nnak a szellemi mozgalomnak, amely 1989 óta megerősödve folytathatta az akkor indult mind kormányzati, mind akadémiai állami programokat. Mondanom sem kell, mennyire fontos és jelentős ez a program, amely teljesen ellentmond egyes ellenzéki propagandisták véleményének, miszerint a kormány nemzetietlen, sőt illegitim, és talán nem túlzok, amikor jelentős eseménynek tekintem ezt a példamutató együttműködési kezdeményezést. Mint előfutárát a kooperációnak, a nemzeti élet egyéb terepein is jelképesnek tartom, hogy a nemzeti érdeknek a tudományos és szellemi életben való újraindulása párosulni fog az akadémiai reformmal. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az Európai Tanácsnak még e hónap vége felé tartandó ülésén komoly vitatárgyként szerepel majd az európai szi mbólum építése. Ennek a vitának remélhetően az lesz az eredménye, hogy megerősíti általában a jelképek szükségességét a modern társadalmak életében. Azt, hogy az európaiság, az univerzalitás eszméje mennyire jelentékeny a kollektív tudatok keletkezésében é s megerősödésében, ezt kimutatta már a történelem a nemzeti tudatokban és a hazafiságban. "Szívesebben ontanám a szeretőm kisujjáért a csobogó vért, mint száz királyért, lobogóért” – írta a fiatal Babits Mihály. Ezt a gondolatot, amely a tanári állásból és a "magyar” történelemből való kiközösítéséhez vezetett, hivatalos körökben úgy ítélték meg, mint a nemzetköziséggel jó viszonyban lévő individualizmus és egoizmus kártékony jelképét. Holott a nagy magyar író és költő valójában csak egy szellemi, a Nyuga t szívében meginduló folyamatra akarta felhívni a közfigyelmet, az egyoldalú nacionalizmusok viszályt és háborúságokat támasztó anakronizmusával szemben. A fiatal Babits Mihály a magyarság vezető osztályainak bálványimádó nacionalizmusával helyezte szembe a humanizmusnak Magyarországon is jelentkező, az emberi egyenlőség előtérbe helyezésére való törekvését. Ha királyokra nem is, de lobogókra, himnuszokra, zsoltárokra, szimbolikus szobrokra és képekre minden társadalomnak égető szüksége van, és nem hiába v áltotta ki néhány évvel ezelőtt a francia közvélemény megbotránkozását, amikor egy futballmeccsen az egyik szomszédos országból származó fiatal csoportok fütyüléssel köszöntötték a győztesnek szóló Marseillaise éneklését. Mi magyarok sem tűrnénk el, hogy hazánkban idegenek megvetésüknek adjanak hangot a Himnusz, a Szózat vagy a Boldogasszony anyánkhoz szóló zsoltár iránt. Európa történelmében, az európai vallások és nemzetek tudatában és öntudatában nem lehet lebecsülni a himnuszok, zászlók, keresztek, ko kárdák jelentőségét. Nélkülözhetetlenek
