Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-11
10 Balla Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTIvel közölt e: semmi jóra, semmilyen segítségre nem számíthat a határon túli magyarság az MSZP és a kormány részéről. A képviselő közleménye szerint elég csak Malina Hedvig ügyére gondolni. Balla Mihály kifejtette: a szlovákmagyar kormányfői találkozón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem érezte fontosnak, hogy kiálljon a lány mellett, akit azért vertek meg Szlovákiában, mert magyar származású. Az ellenzéki politikus szerint a magyar kormánynak az sem tűnt fel, hogy az EU reformszerződésének utolsó munkaanyag ából kimaradt a kisebbségek védelmére vonatkozó rész. A Fidesz elnöke azonban kellő időben közbelépett - folytatta Balla Mihály - , így a Magyarország és a magyarság szempontjából rendkívül fontos rendelkezés bekerülhetett a dokumentumba. Budai Bernade tt kormányszóvivő erre úgy reagált: Balla Mihály állításai köszönő viszonyban sincsenek az igazsággal. A Fidesz képviselőjének viselkedésére egyetlen logikus magyarázat lehet: még a személyes áldozatot is vállalja annak érdekében, hogy megpróbálja eltereln i a figyelmet Kövér László hétvégi, vállalhatatlan állításairól - tette hozzá. A kormányszóvivő hangsúlyozta: a határon túli magyarok támogatására több pénz áll rendelkezésre, mint az Orbánkormány idején, Szlovákia kapcsán pedig Gyurcsány Ferenc kihas znált minden diplomáciában megengedett eszközt, ezek közé tartozott annak idején a szlovák kormányfővel tervezett találkozó lemondása is. Budai Bernadett kitért arra is: ami pedig Orbán Viktor szerepét illeti az EU reformszerződésének elfogadásában, az ellenzék vezére természetesen ott sem volt a csúcstalálkozón, valójában az Európai Néppárt találkozóján vett részt. vissza Juscsenko Budapesten - Sólyom László és az ukrán elnök találkozója Budapest, 2007. július 10., kedd (MTI) - A magyar és az ukrán államfő egyaránt szorgalmazza új határátkelőhelyek létesítését a magyarukrán határon, és tárgyalni fognak a közös vámkezelés lehetőségéről is. Ezt Sólyom László köztársasági elnök mondta kedden a Sándorpalotában, miután megbeszélést folytatott Viktor Juscsenko ukrán államfővel. Sólyom László a múltat idézve kiemelte: a polgári átalakulás időszakában Magyarország határozottan támogatta az ukrán államiság helyreállítását. Hozzátette: Magyarország még a Szovjetunió felb omlása előtt elismerte a független Ukrajnát, és elsőként nyitott nagykövetséget Kijevben. Hangsúlyozta: Magyarország szomszédként kiemelt figyelmet fordít az Ukrajnában zajló folyamatokra. Stratégiai érdekünk Ukrajna gazdasági fejlődése - tette hozzá. "Közösen szorgalmazzuk új határátkelőhelyek létesítését, a határátkelés meggyorsítását, és tárgyalni fogunk a közös vámkezelés lehetőségéről" - jelentette ki a magyar államfő. Elmondta azt is, hogy tárgyalásuk során szóba került a környezetvédelem. Sólyom László felhívta ukrán kollégája figyelmét arra, hogy a két ország között szükséges az erdőgazdálkodási és a vízügyi együttműködés fejlesztése. Sólyom László hangsúlyozta azt is: Magyarország alkotmánya államalkotó tényezőként ismeri el az ukrán kisebbséget. A magyar köztársasági elnök elmondta: kérte az ukrán államfő támogatását ahhoz, hogy a 2008ban életbe lépő ukrajnai egységes felvételi rendszerben biztosítsák a magyar iskolákban végzett tanulóknak, hogy magyar nyelven írhassák meg a fel vételi teszteket. Sólyom László közölte: 2008 első negyedévében hivatalos látogatásra Ukrajnába utazik, ahol a Vereckeiszorosban ukrán kollégájával együtt avatnának fel egy magyar emlékművet. Viktor Juscsenko azt emelte ki, hogy az utóbbi két év ben a két ország közötti üzleti, gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok rendkívül dinamikusan fejlődtek. Hozzátette: a Magyarország és Ukrajna közötti kereskedelemi áruforgalom meghaladja a kétmilliárd dollárt. Az ukrán államfő szintén elmondta: magyar ko llégájával megállapodtak új határátkelőhelyek megnyitásáról. Ez azért is lényeges, mert most még meglehetősen feszült légkörben zajlik az átkelőkön a vámügyintézés - mutatott rá. Mint kiemelte, a tárgyalás során szó volt a diplomák és tudományos rendfo kozatok kölcsönös elismeréséről szóló egyezmény végrehajtásáról. Hozzátette: egyeztettek a két országban élő kisebbségek állami szintű támogatásáról is. Viktor Juscsenko nyilatkozatában köszönetet mondott Magyarországnak az itt élő ukrán kisebbség támo gatásáért. A plenáris tárgyalást követően Sólyom László köztárasági elnök és Viktor Juscsenko ukrán elnök nyilatkozatot írt alá, amelyben többek között az szerepel: "megállapodtunk az Ukrajna területén elesett magyar áldozatok, illetve