Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-10
25 Határon túli románok Új Magyar Szó 2007. július 10. Szerző: Horváth Andor A határon túli románok lélekszámára vonatkozó számadatok olykor nem ingadozóak, olykor bizonyosan eltúlzottak. A Romanii din jurul Romaniei című könyv (szerkesztette Ion Gherman egyetemi tanár, 2003) adatai szerint a térség országaiban élő románság megoszlása a következő: Moldávia Köztársaság – három és fél millió, Transznyisztria – százezer, Ogyessza tartomány – kétszázezer, Ukrajna – ötszáz ezer, Bukovina – kétszázezer, más volt szovjet köztársaságok – egymillió, Szerbia, Bulgária és Görögország különkülön ötszázezer és egymillió között, Macedónia és Albánia – százezer és ötszázezer között, Magyarország – harmincnegyven ezer, Ausztria és Né metország együtt másfél millió. A kérdés egyik szakértője, Valentin HossuLongin újságíró háromszázezerre teszi az Albániában élő arománok (macedorománok) számát. Ő is becslésről beszél, és hozzáteszi: az adatok egyrészt azért hozzávetőlegesek, mert a hi vatalos statisztikák nem megbízhatóak, másrészt amiatt, hogy egyes országokban fokozott ütemben folyik a román ajkú lakosság asszimilációja. Mind jogi státusukat, mind nyelvük és kultúrájuk megőrzését tekintve a határon túli románok változatos, de kevéssé megnyugtató képet mutatnak. Vannak országok (Görögország, Albánia), ahol nem tekintik őket kisebbségnek, ennek folytán iskoláik, művelődési intézményeik sincsenek. Önazonosságuk egyedüli letéteményese az archaikus voltában megőrzött nyelv, bizonyos ősi sz okások, továbbá a vallás. vissza Megalapozatlan volt a rektor vádja Bodó Barna ellen MNO 2007. július 9. 20:00 Végleg elutasította a temesvári táblabíróság azt a fegyelmi büntetést, melyet a BabeşBolyai Tudományegyetem ( BBTE) rektora rótt ki Bodó Barna tanárra tavaly júliusban. A döntés kimondja: a BBTE rektori hivatala nem bizonyította be az általa felhozott vádpontokat; az a sajtóválogatás, amelyet ebből a célból mellékeltek, nem igazolja a vádat. A 2007. július 4én immár másodfokon meghozott bírósági határozat értelmében a BBTE vezetősége a fegyelmi kirovásakor kétszeres hibát követett el: egyrészt a vád megalapozatlan volt, másrészt az eljárás során hibák történtek. A BBTE rektori hivatala a büntetés kiszabásakor ne m tartotta tiszteletben a munkatörvénykönyv vonatkozó előírását. A rektori döntésből továbbá nem derül ki, hogy miért nem vették figyelembe a Bodó Barna által az etikai bizottság előtt bemutatott tényeket és információkat. A BBTE rektora 2006 július 14 .én Hantz Pétert – időközben oktatói székéből eltávolított fizikaprofesszort – megrovásban, Bodó Barna egyetemi tanárt pedig írásos figyelmeztetésben részesítette amiatt, hogy az oktatási intézményről való hamis információkat terjesztenek. Az egyetem d öntését mindkét oktató megfellebbezte a munkaügyi bíróságon, illetve a tanügyi tárca legfelsőbb etikai fórumán. Utóbbi - bár 2006 szeptembere volt az eljárás határideje a törvények szerint - máig nem adott választ. A temesvári törvényszék 2007. április 5én tárgyalta alapfokon a BBTE és rektora ellen indított munkaügyi pert, minek következtében helyt adott Bodó Barna felperes kérelmének, az egyetemet pedig a fegyelmi büntetés visszavonására és a perköltségek kifizetésére kötelezte. A bíróság határozatát i dőközben az egyetem megfellebbezte. Ez utóbbit Bodó Barna ugyancsak megfellebezte, mely fellebezésnek a táblabíróság júliusi döntése értelmében helyt is adott. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna