Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-09
14 Kövér László kis trianoni tragédiának minősítette azt, hogy a kormányzás további lehetőségét 2002ben „kiütötték kezükből..., az utánunk következő kormányok a ... nemzetpolitikában is károk at okoztak, de az ügy nem bukott el.” A rendezvényen – amelyen felolvasták Orbán Vikor Fideszelnök üdvözlő sorait is – Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési képviselő egyebek mellett azt mondta: 2004. december 5e fájdalmasabb volt, mint Trianon. „Ott ide genek szabdalták meg hazánk testét, idegenek feszítették keresztre ezt az országot, de 2004. december 5én a saját testvéreiktől, saját vérüktől kapták azt a pofont, azt a megalázást” a határon túl élők, amit próbálunk azóta is gyógyítgatni. A Magyar diák ok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián elnevezésű tábor lakói a Rákóczi hagyományok ápolása mellett megismerkedhetnek a környékkel: kirándulást tesznek többek között a Hegyközbe, Széphalomra, Füzérradványra, Kőkapura és a Kazinczy Ferenc emlékhelyére . A diákok megismerkedhetnek a magyar Szent Korona történetével is. A programok között szerepel az egynapos felvidéki kirándulás Borsiba, Leleszre és Nagytárkányra, könnyűzenei koncert, táncház, és sportversenyek. Idén rendezik meg először a tábor keretei között a Bartis Ferenc versmondó versenyt. A hatnapos találkozót 2000ben, a millennium jegyében szervezték meg első alkalommal határon inneni és túli magyar diákoknak és tanáraiknak. vissza Becsey Zsolt: Háttérbe szorult a Vajdaság kérdése az EUban Magyar Nemzet 2007. július 9. Háttérbe szorult a Vajdaság kérdése az unióban, mert a nyugati felfogás az, hogy a koszovói rendezéssel egy időben nem akarják Szerbiát satuba fogni – mondta el a Magyar Nemzetnek Becsey Zsolt né ppárti európai parlamenti képviselő, aki a sokféle gazdasági téma mellett a Délvidék ügyét is „viszi” az uniós törvényhozásban. Az interjúban arra is felhívta a figyelmet, hogy rendkívül káros lenne Magyarország és a keleti térség számára, ha a magyar szoc ialisták által is támogatott jövedékiadópolitikát fogadnák el Brüsszelben, ez ugyanis jelentős áremelkedéssel, az infláció meglódulásával, ezzel együtt az euró bevezetésének további eltolódásával járna. Becsey úgy látja, a baloldali képviselők más tetteik kel is az euró bevezetése ellenében „lépdelnek”. Megtudtuk azt is: a korábban vezető diplomataként dolgozó képviselőt választási ígérete és a konzervatív családmodell is arra kötelezi, hogy ne költözzön ki Brüsszelbe, ezért inkább az Alföld és Belgium közö tt ingázik. Ma már nyilván látható, hogy volte kihatása a magyar Központi Statisztikai Hivatal tettének, amely rossz adatokat szolgáltatott az Európai Bizottságnak, pontosabban annak statisztikai szervének, az Eurostatnak… – Éppen most dolgozom a 2008 – 20 12es statisztikai keretprogram jelentésén jelentéstevőként. Öröm, hogy máris sikerült egyetértést elérni. Mind az Európai Bizottsággal (EB), mind pedig az Európai Tanáccsal sikerült kialakítani olyan közös álláspontot, amelynek eredményeként remélem, hogy ez a félszáz oldalas anyag „átmegy”. Ez azért nagyon lényeges, mert meghatározza azt, hogy a következő öt évben mire figyeljen az EB, az Eurostat, valamint a nemzeti statisztikai hivatalok ahhoz, hogy működőképesebb legyen az Európai Unió és pontosabb leg yen a statisztikai adatszolgáltatás. A jelentésben lecsapódott a magyar probléma, a félretájékoztató adatszolgáltatás is. vissza Harcok robbanhatnak ki Koszovóban? Népszava 2007. július 9. A Koszovói Albán Felszabadító H adsereg (KLA) veterán harcosai azzal fenyegetnek, hogy akár újra fegyvert fognak, ha a nyugati államok és Oroszország vitája miatt nem deklarálják a tartomány függetlenségét Szerbiától. A koszovói lapokban közzétett nyilatkozatukban arra hívják fel a prist inai parlamentet, hogy ne várjanak tovább az ENSZ BT döntésére, hanem egyoldalúan kiáltsák ki a függetlenséget. "Ha a parlament nem lép, akkor a KLA veteránjai rákényszerülnek, hogy cselekedjenek, és véghezvigyék azt, amire nemzeti hőseik fölesküdtek” – ha ngsúlyozza a nyilatkozat. Becslések szerint legalább héttízezren estek el 1998 – 99ben a koszovói háborúban. vissza Ezer Székely Leány Napja, a székelység közös ünnepe