Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-09
7 mellékesen ez a magyar hatalomkoncentrációs törekvés az európai demokrácia és az EU minden érvényes normájával, szabályával ellentétes. Ki korlá tozza kormányunk, kormányfőink túlhatalmát? A válságjelenségek másik fő okozója szintén a kilencvenes évek óta folyamatosan a helyi és területi önkormányzati, közigazgatási, illetve területfejlesztési szintek különválasztása, elszigetelése. Lokális közha talmiönkormányzati szint a település (község, város) és a megye. Hasonló közigazgatási szint lehet a település mellett, a körzet (lásd, az okmányirodák településközi illetőségi köre), esetleg a kistérség, a megye, s néhány éve a hét régió. Területfejleszt ési szint az EUnormák betartása miatt a település, a 150200 területfejlesztési kistérség, a hét tervezésistatisztikai régió. Ez a "rendszer" szinte megjegyezhetetlen, megérthetetlen és főleg értelmetlen. A különböző szintek egymáshoz alig kapcsolódnak, működésük bonyolult és feleslegesen drága! Meggyőződésem szerint minden magyar köztisztviselőre és közalkalmazottra szükség lenne, s nem elbocsátani, hanem megfelelő helyre tenni kellene. Ilyen zavaros szervezésű intézménydzsungelben a lokális érdekek el vesznek, s a kormányérdekek szinte maguktól érvényesülnek. Egy probléma rendkívüli gondokat okoz: a területinépképviseleti szint nálunk a megye, s ez nem esik egybe az EU két legfontosabb területfejlesztési szintjével, a kistérséggel és a régióval. Pály ázataink, fejlesztéseink hatékonyságát e tény döntően gátolhatja. Nem bizonyul működőképes megoldásnak, hogy a Regionális Fejlesztési Tanács a hét régióban a megyei közgyűlések delegáltjaiból és a kormányhivatalok megbízottaiból álljon. Európában példátlan jelenségnek számít, hogy a térségek sorsát legjobban meghatározó gazdasági, területfejlesztési döntések regionális népképviseletek, önkormányzatok nélkül születnek Magyarországon. Nálunk egyszerűen nem létezik regionális választójog, regionális önkormányz at, mert parlamenti pártjaink nem képesek, nem hajlandók megegyezni. A válságjelenségek harmadik általános oka az ország területi beosztásának korszerűtlensége, ami az önkormányzatiságot és a hatékony területfejlesztést egyaránt döntően gátolja. Van ez eréves megye, amely gyakorlatilag nem önálló, nem a társadalmat, hanem a kormányakaratot képviseli. (Ráadásul a megyei közgyűlés kizárólag pártlistákról rekrutálódik.) Nincs viszont kellő súlyú városi vonzáskörzeti ("kistérségi") autonómia, s efelett nincs regionális autonómia. Utóbbi kettő - Európában példátlanul - nem bír önkormányzattal. Ráadásul a kistérségek és a régiók száma, területe homályos politikai alkukkal lett megállapítva. Tisztázatlan a feltételrendszere, hogy milyen területi egységből állhat össze egy kistérség, milyen területekből szerveződhet régió. Annyi egészen bizonyos, hogy a háromhárom megyéből összetákolt egységek nem valódi régiók. A területi reform az államreform s a regionális reform lelke lenne, ám szó sem esik róla, hiszen egyik pártnak és kormánynak sem áll érdekében. Végül egy dilemma: 2002 óta a kormányok olyan államreformmal kísérleteznek, amelyet az ellenzék egyszerűen nem hajlandó kétharmados törvénymódosítások elfogadásával támogatni. Az ellenzék ezzel a magatartásával e leve a régi, elavult rendszert konzerválja. Ugyanekkor saját átfogó ellenzéki reformtervekről sem tudunk. Meddig mehet el egy kormány és saját parlamenti többsége az államreformban, ha az ellenzék nem hajlandó alkotmányt és önkormányzati törvényt megváltoz tatni; a kormány viszont nem mer, nem akar közvetlenül a társadalomhoz fordulni támogatásért! Valahogy így veszik el Magyarországon a regionális reformok és az önkormányzati autonómia, a gazdasági fejlődés, a szabadság közös lehetősége. vissza A szerző politológus - Általános Vállalkozásfejlesztési Főiskola Bálványos igényli a nemzetközi politika figyelmét 5 perces interjú - Németh Zsolt az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a szervező pro minoritate alapítván y alapítója Az erdélyi Tusnádfürdőn július 17. és 22. között megrendezendő Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábortól az idén is elsősorban a magyar – román kapcsolatok aktív formálását várják a rendezők.