Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-22
33 Támogatási rendszerek) jártak körül, egyelőre a kérdésfelvetés szintjén. Hecht Anna, a SZMPSZ alelnöke azt szorgalmazta, hogy az MKPképviselők közreműködése által az új közoktatási törvénybe épüljenek be olyan paragrafusok, amelyek a nemzetiségi, köztük a magyar tannyelvű oktatást érintő kérdésekben beleszólási jogot biztosítanak az érintetteknek, főképp az oktatás tartalmával és finanszírozásával kapcsolatban. Fibi Sándor, az iskolavezetők társulásának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a polgármesterek és a helyhatósági képviselők részéről, tehát a fenntartó szintjén mindent meg kell adni és tenni az anyanyelven oktató jó iskola érdek ében. Szóba került hiteles felmérés készítésének terve a magyar kisebbség létszáma és az anyanyelven történő művelődés összefüggésének figyelembevételével, a kistérségi együttműködésről, a pedagógusok kedvezménytörvényből eredő (szakirodalommal történő) tá mogatása visszaállításának fontosságáról, valamint az, hogy az anyanyelven való tanulás támogatására folyósított anyaországi támogatás egyharmada továbbra is az iskola költségvetésébe kerüljön. Csáky Pál az MKP sokrétű támogatásáról biztosította a pedagóg usszervezetek képviselőit, ígérete szerint az MKP honlapján széles körű tájékoztatást nyújt majd többek között a különféle pályázati lehetőségekről is, és segítséget azok elnyeréséhez. Bizonyos oktatásügyi sajtóértesülések arra engednek következtetni, hog y hatványozottan szükség lesz az összefogásra, a saját erőink bevetésére. Egyelőre nem hivatalos információk szerint az oktatásügyi tárca a nemzetiségi szakosztály megszüntetését tervezi, amit rafinált módon bizonyos szakosztályok összevonásaként prezentál . Szigeti László volt oktatásügyi miniszter sajtónyilatkozata szerint a nemzetiségi oktatásüggyel foglalkozó önálló szakosztály esetleges megszűnése a nemzetiségi oktatás mellőzését jelentené. Márpedig „egy országban, ahol a lakosság 14 százaléka más nemze tiségű, szükség van a nemzetiségi oktatásügy koordinálására” – mondta Szigeti. A tárca rafinált tervei szerint a kerületi tanügyi hivatalok sem megszűnnek, hanem átalakulnak, egy oktatásügyi hivatal jön létre, melynek a kerületi városokban és néhány járásb an lesznek kihelyezett részlegei. Szigeti László úgy véli, a miniszter által bejelentett változások egyértelműen a közoktatás irányításának központosítására irányulnak, s ennek beláthatatlan következményei lehetnek a nemzetiségi oktatásra. (gyps) vissza A Freedom House jelentése szerint Szlovákiában is visszalépés történt Felvidék.ma 20070622 08:01 Forrás: Szabad Újság Gondok vannak a demokráciával Megtorpant vagy visszaesett a demokratizálódás folyamata a közép- és keleteurópai rendszerváltó országokban a reformfáradtság és a politikai megosztottság miatt – állapította meg a Freedom House nevű amerikai, kormányoktól független szervezet, melynek éves jelentését a múlt héten csütörtökön Budapesten hozták nyilvánosság ra. A jelentés ismertetését követő sajtótájékoztatón Charles Gáti politológus professzor elmondta, hogy a középeurópai nyolcak – az a nyolc ország, amely 2004ben csatlakozott az Európai Unióhoz – a visszaesés ellenére a posztkommunista átalakulás élhar cosai maradtak, de a politikai kultúra fejlődése ezzel nem tudott lépést tartani. A demokráciamutató ezekben az országokban minden esetben romlott az elmúlt években. Lengyelország esetében ez a változás különösen szembetűnő. Fájdalmas reformok „Hét évve l ezelőtt Lengyelország még első helyen állt a posztkommunista országok között, 2007ben azonban már csak a nyolcadik” – mondta Gáti. A politológus szerint mégsem történt végleges visszalépés, vagyis a rendszerváltáshoz köthető fő demokratikus intézmények, mint a piacgazdaság vagy a kapitalizmus, nem rendültek meg. „A reformok sokak számára oly fájdalmassá váltak, hogy átmeneti visszalépés tapasztalható” – mondta. Ennek egyik oka szerinte az, hogy „a reformok úgynevezett második hulláma, amikor arról kell dönteni, hogy foge az