Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-20
9 Az MTI brüss zeli irodájához kedden eljuttatott közlemény szerint Delic tájékoztatta: Szerbia a közeljövőben lezárni készül a társulási és stabilizációs egyezményről az Európai Unióval folyó tárgyalásokat, és jövőre számít az EU tagjelölti státusának elnyerésére. Ugyan csak 2008ban léphet életbe a vízumkönnyítési egyezmény - mondta Bozidar Delic. A Koszovótárgyalásokkal kapcsolatban Becsey Zsolt emlékeztette vendégét, hogy Vajdaságban a magyarok ugyanolyan őshonosak, mint a szerbek Koszovóban. Az, hogy az utóbbiból ne vándoroljanak ki a szerbek, az albánok felelőssége. Ha ez mégis bekövetkezik, az már a szerbek felelőssége, hogy a koszovói kivándorlók ne a Vajdaság magyarlakta vagy akár csak etnikailag vegyes területeire költözzenek - figyelmeztetett Becsey Zsolt. Szerinte teljességgel elfogadhatatlan a Vajdaság bármilyen területi fölbontása azzal az ürüggyel, hogy ily módon szerveznének az uniós regionális támogatásokra jogosult statisztikai egységeket (NUTS2 régiókat), főleg, ha az a magyarlakta területek szét szabdalásához vezetne. E területi megosztást leszámítva a NUTS2 régiók megszervezése Szerbia belügye - ismerte el Becsey, hozzátéve azonban: Vajdaság az egységét megőrizve is lehet európai uniós statisztikai régió. Bozidar Delic megígérte, hogy tájéko zódik e kérdésről. Az etnikai arányosságnak egyebek közt a felsőoktatásban, valamint a gazdasági életben való tiszteletben tartását sürgető képviselőt Delic tájékoztatta arról, hogy csupán minimumszintként értelmezendő a szerb költségvetésből a Vajdasá gnak alkotmányosan járó 7 százaléknyi pénz, illetve az, hogy az összeg háromhetede fordítandó beruházásokra. Lesznek központi hitelek - jelentette ki. Szerbia Magyarországtól is kér hitelt, amelyet a szerb miniszterelnökhelyettes elsősorban nem gazda sági jellegű beruházásokra akar fordítani a vajdasági magyar önkormányzatoknál. vissza Gyurcsány Ferenc megbeszélése Markó Bélával Budapest, 2007. június 19., kedd (MTI) - A román belpolitikai helyzet aktualitásai melle tt uniós ügyekről és a magyarmagyar kapcsolatok tervezett eseményeiről folytatott megbeszélést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Markó Bélával, a román kormány miniszterelnökhelyettesével, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével kedden Buda pesten - közölte a kormányszóvivő az MTIvel. Markó Béla és Gyurcsány Ferenc kölcsönösen tájékoztatta egymást a magyar és román belpolitikai fejleményekről és áttekintették a következő őszi magyarromán kormányülés előkészületeit - írta közleményében Daróczi Dávid, hozzátéve, hogy a felek szót ejtettek a felkészülésről a kisebbségi vegyes bizottság július 3ai ülésére. A két politikus megvitatta a romániai magyarság anyaországi támogatását és értékelték a támogatáspolitikai rendszer - elsősorban a Szülőföld Alap - működését. A találkozón tárgyaltak arról is, hogyan vehetnek részt a határon túli magyar közösségek a határ menti területek fejlesztéseiben. A magyar miniszterelnök tájékoztatást adott Markó Bélának az aktuális európai politikai fejle ményekről, valamint az európai alkotmányos szerződés körüli viták alakulásáról - olvasható a közleményben. vissza Külügyminisztérium: Magyarország követi a fejleményeket Malina Hedvig ügyében Budapest, 2007. június 19., kedd (MTI) - Magyarország követi a fejleményeket a nyitrai diáklány, Malina Hedvig ügyében és bízik a szlovák igazságszolgáltatásban - mondta Odze György, a Külügyminisztérium szóvivője azt követően, hogy TA3 szlovák hírtelevízióban kedden megszólalt egy, az ügyet elmondása alapján ismerő férfi, aki a lány állítását igazolja. "Az ügy minden fejleményét követjük. Továbbra is várjuk a fejleményeket, de a FicoGyurcsány találkozó szelleméhez tartva magunkat abban bízunk, hogy a szlovák igazságszolgáltatá s mindenféle nyomástól mentesen az ügy végére pontot tesz" - hangsúlyozta Odze György. A szomszédsággal együtt járnak problémák, de bízunk abban, hogy mindezzel együtt továbbra is fejlődnek a kétoldalú kapcsolatok - tette hozzá a szóvivő. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn találkozott szlovák kollégájával, Robert Ficóval Pozsonyban. Malina Hedviget valóban megtámadták - mondta el kedden kora este TA3 szlovák hírtelevízióban egy nyitrai férfi, aki azt állítja, hogy közeli kapcsolatban áll an nak a személynek a családjával, aki nemzetiségi indítékokból verte meg tavaly a nyitrai magyar egyetemistát. "A támadás megtörtént, egy nyitrai fiatalember lelkén szárad, akinek egyelőre csak a neve kezdőbetűit - R.B. - árulom el, aki nem is titkolja a történteket, de igyekszik névtelenségben maradni. Az ő bizalmas köreiből származó információim igazolják, hogy valóban ő a bűncselekmény elkövetője" - fogalmazott a férfi, majd a részleteket firtató kérdésre válaszolva elárulta: az elkövető szűk családi k öréből tudja, hogy az eset valóban abban a ligetben és úgy történt, ahogy azt Malina Hedvig leírta.