Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-19
23 De t évútra vezet, ha ezt a drámai – és Brüsszel számára láthatólag kezelhetetlen – fordulatot kizárólag az energiaárrobbanásnak és az oroszok dollármilliárdokban mérhető bevételeinek tulajdonítjuk. Moszkva a harmadik Róma Nem magyarázza az angolszász sajt óban előszeretettel "a nagy fehér medve morgásának" nevezett, kemény moszkvai fellépést a Vlagyimir Putyinnal 2000 első napján hatalomra kerülő egykori kágébések génjeiben máig élő ellenségkép, az erődemonstráció beléjük nevelt belső kényszere sem. Ezekn ek persze nem lebecsülhető a szerepük a mai Oroszország szárnyalásában. Mindazonáltal jobban megértjük a kontinens sorsát meghatározó orosz külpolitikát, ha az első világháború utáni Németország helyzetével vetjük össze. A vereségek, a területvesztés miatt meggyengülő nemzet sértettségével, az anyagi erővé, mi több, gyúanyaggá váló bosszú- és bizonyításvággyal. Ott rejlik a diadalittas, programmatikus orosz előrenyomulásban egy másik mozzanat is. Nem maradhat következmények nélkül, hogy a szovjet emberek a kiadós dózisban mért napi propagandában kora gyermekkoruktól a nyugdíjas évekig a felsőbbrendűségüket sulykoló jelszavakat hallották. A nácizmus felett valóban hősies önfeláldozással, milliók élete árán kivívott második világháborús győzelem – amely rögt ön területi expanzióba, "malenki robot"ba, nők megerőszakolásába, "trófeagyűjtésbe" és az emberi szabadságot, személyiséget megnyomorító rendszer kényszerexportjába csapott – nemzedékekben táplálta a hitet a "homo soveticus" felsőbbrendűségéről, küldetésé ről Európában. E mélyen megélt hitnek az orosz glóbuszon van egy ritkán emlegetett, pedig sok évszázados, meghatározó konfesszionális gyökere. Aki olvasott Dosztojevszkijt, tudja, hogy az ortodoxia átütő erővel hirdeti az összes többi keresztény vallássa l szembeni fölényét, "az egyedüli igaz hit" képviseletének lázas belső meggyőződését. Filofej pszkovi szerzetes bő fél évezreddel ezelőtt fogalmazta meg elméletét, miszerint Róma (a katolicizmus) eljátszotta hitelét, a szerepét átvevő Konstantinápoly pedig alkalmatlan az egyetemes krisztusi küldetés végrehajtására. Abban, hogy Bizánc II. Mohamed szultán zsákmányává vált, az oroszok Isten büntetését látták. Filofej híres kinyilatkoztatása, hogy ugyanis "Moszkva a harmadik Róma, negyedik Róma pedig nem lesz", egyebek mellett külpolitikai programot adott Moszkovia uralkodóinak. Hangozzék bármilyen furcsán: bizonyos fokig ebben a konfeszszionális – civilizációs hagyományban rejlik a szovjet korszak manifeszt felsőbbrendűségi hite. "Mondja meg őszintén – súgta eg y vidéki gyár művezetője az odalátogató magyar újságírónak az 1970es években – , ugye, nálunk jobb az élet, mint bárhol máshol a világon?" Beszélgetésüknek nem volt tanúja, tehát az ember őszintén beszélt a megalázó áruhiány országában. Mások a Magyarorszá gnak ingyen juttatott kőolajjal dicsekedtek vagy felhánytorgatták, hogy a Kreml a szovjet emberek munkájából támogatja a fél világot. Az elmúlt hónapokban, főleg 2007 elejétől – Putyin Münchenben elmondott konfrontatív beszédétől – fokozódó Amerika- és E urópaellenességben ott szunnyadnak ennek a sok évtizedes agymosásnak a következményei is. (Tegyük hozzá: az Amerikaellenesség már 1944ben megjelent a szovjet sajtóban. 1946tól, Sztálin 15 éves fegyverkezést és ezzel a nép számára a nélkülözés programjá t meghirdető február 9i, majd Churchill április 5ei fultoni beszéde után pedig a munkahelyi "Pravda"félórákon, a taggyűléseken a "gyűlölet öt percének" fő tárgya lett.) Varsó, a fő ellenség Ma a csapás fő irányát a 16. századi orosz határokra emléke ztetően összezsugorodó, de még így is hatalmas egykori birodalom nyugati végei jelentik. A "fő ellenség" Lengyelország lett, amelynek konzervatív vezetése vehemens Amerikabarátságával – legutóbb a Pentagon által létesített rakétapajzs egyik objektumának, egy rakétasilónak a befogadására tett ígérettel – borzolja az oroszok kedélyét. Olyannyira, hogy az államszocializmus egyik éltető elemét jelentő orosz ellenségképben a lengyelek évek óta elfoglalták az 1994es csecsenföldi háború óta csak "fekete fenekűne k" nevezett csecsenek helyét. Az orosz függőségtől 1795 óta szabadulni próbáló, s most