Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-02
16 Az UMDP bázisát jelentő Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tavaly augusztusban hi ába várta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőit az előre beharangozott tárgyalásra, ahol a választásokon való együttműködés lett volna az egyik napirendi pont. Ennek ellenére a KMKSZ elnöke mindig másokat okol a megosztottságért. A helyzet ug yanis az, hogy a KMKSZ vezetése a kommunista időket idéző módon (lásd. Kovács Miklós: "osztálygyűlölet"!) csupán úgy tudja az egységet elképzelni, hogy minden kárpátaljai magyar – legyen az KMKSZtag vagy sem – behódol nekik. Abban a pillanatban, amikor va laki önálló gondolattal, elképzeléssel lép színre, összehúzzák a szemöldöküket, és támadásba lendülnek. Kárpátalja, március 3. Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc hazatért Orbán Viktor: II. Rákóczi Ferenc azt szerette volna, ha a nemzet nem tágít a kitűz ött céloktól – a függetlenség, az önállóság elérésétől. Hogy e történelmi célok beteljesedhessenek, a fejedelem szavaival élve: előbb meg kell találni a lelkek egységét. Ez az egység, szövetség független kortólvagyontól, társadalmi rangtól, munkakörtől, v allástólnemzetiségtől, politikai pártállástól. Éppen ebben rejlik sorsfordító ereje. E szolidaritás ritkán adatott meg nekünk, talán, mert ritkán találtattunk rá méltónak. Sokszor lett rajtunk úrrá a széthúzás, a szétforgácsoló, megkoptató ellenségeskedés . Sosem késő rendezni a rendetlent, helyükre tenni közös dolgainkat. A hazához, a nemzethez, az emberekhez való hűségnek, a mindannyiunkat egybeölelő szolidaritásnak avatunk ma szobrot a magyarság legkeletibb őrhelyén. Hirdesse ez az ünnep, hogy ma is, mos t is, határon innen és túl, mindennap újra és újra szövetségre kell lépnünk egymással, minden magyarnak minden magyarral – mondta Orbán Viktor. Orbán Viktor: "Elérhetővé kell tenni a nemzeti vízumot és támogatni kell a beregszászi magyar főiskolát" Orbán Viktor: A magyar szolidaritásnak mindannyian a tagjai vagyunk, akik a magyar nemzet közösségéhez tartozónak valljuk magunkat. ... Sohasem fogjuk tudni megoldani egyetlen bajunkat sem, ha nem ülünk egy asztal köré, és nem beszélünk közös dolgainkról. Az e gységről Kovács Miklós: Az egység elérésének ugyanakkor csak két módja van. Az egyik, hogy a két szervezet közül az egyik szabályos választásokon döntő fölényre tesz szert, a másik a megegyezés. A megegyezésnek azonban alapfeltétele a korrektség, a szabá lyok betartása. Amikor valaki állandóan átverésen töri a fejét, összevissza hazudozik, az nem akar komolyan megegyezni. Egyébként a megegyezéshez közös érdekek, valamint az erőviszonyok tisztázása szükséges. ...A KMKSZ nem áll közel a Gajdosféle UMDSZhe z. Világos tehát, hogy kikerülhetetlen a megmérettetés, amióta bejegyezték a szervezetek pártjait. Az egyetlen téma, amiről jó lett volna megegyezni, az egy etikai kódex a kampányt illetően. A KMKSZ közzétette a maga változatát. A mindenbe belekötő zöld Ig az Szó ezt a dokumentumot nem bírálta. A KMKSZ részéről az sem lett volna akadály, ha Gajdos joggingban jelenik meg az aláírási ceremónián. Pont azért kellett volna az UMDSZnek lemondania az általa 2002ben használt kampányeszközökről, hogy könnyebb legye n megegyezni a szavazatok összeszámlálása után, ha mégis sikerülne számottevő eredményt elérniük. A KMKSZ számára a kárpátaljai magyarság érdekeinek képviselete a mérce. Ha azért meg kell egyezni valamelyik politikai partnerünkkel, akkor nyélbe fogjuk ütn i a megállapodást. Így nincs értelme folyton békülésről, megegyezésről, kompromisszumról, egységről beszélni, hanem cselekedni kell, amikor eljön a cselekvés ideje. Most azonban a megmérettetés ideje van itt. Minden normális politikus a szavazatszerzésre összpontosít a kampány idején, aki ehelyett békül, az ködösít. ...Reális esély van rá, hogy a kárpátaljai magyarság politikai egysége a KMKSZ elsöprő győzelme formájában álljon helyre. vissza