Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-09
9 helyzetű, vagyis az EUbővítésből egyelőre kimaradó szerbiai és kárpátukrajnai nemzetrészek számarányuknál nagyobb támogatásban részesülnek. Új fejlemény a tavasszal megalakult Kül- és Biztonságpolitikai Tanács, továbbá a miniszterelnök márciusi külpolitikai évértékelő beszéde is, melyet – mint kormányzati forrásból elhangzott – rendszeressé kívánnak tenni. S végül külügyminisztériumi megrendelésre, de független kutatók munkájával k észül Magyarország új külkapcsolati stratégiája is (erről többet keretes anyagunkban). Ha azt keressük, külpolitikai téren mennyiben tér el a második Gyurcsánykormány az elsőtől, akkor egyértelműen ez utóbbi dinamizmusára kell utalnunk. A 2004 és 2006 kö zött elhangzott bírálatok lanyhának és céltalannak – tulajdonképpen nem létezőnek – minősítették a magyar diplomáciát. A miniszterelnök nem foglalt állást, de egyetérthetett a bírálatokkal, hiszen leváltotta azok fő céltábláját, Somogyi Ferenc külügyminisz tert. A helyébe kinevezett Göncz Kingát az ellenzék fanyalogva fogadta, mondván, hogy a tisztség új birtokosának nincs sem diplomáciai gyakorlata, sem bázisa a külügyi apparátusban, s így csupán a miniszterelnöki akarat puszta végrehajtója lehet. Az érinte tt erre egyrészt azzal válaszolt, hogy korábbi tisztségeiben szerzett diplomáciai tapasztalatot, másrészt pedig azzal, hogy a kormánypolitika fő vonalait a világon mindenütt a miniszterelnök határozza meg. Tény mindenesetre, hogy a 2006 – 2007es magyar külp olitika feltűnést, olykor ellentmondást keltő mozzanatai nem Göncz Kinga, hanem Gyurcsány Ferenc nevéhez fűződnek. A kormány legnépszerűbb tagja viszont – az előző ténytől talán nem függetlenül – a miniszter asszony. Gyurcsány inkább diplomáciai aktivitásá val véteti észre magát. Régebben végezték azt a felmérést, amely szerint hét napból átlagban egyet külföldön tölt, de nyilvánvaló, hogy ez az arány azóta sem változott. S itt nemcsak aktivitásról van szó, hanem önálló kezdeményezésekről, sőt arról is, hogy időnként ellentmond a szövetségeseknek. A legnagyobb feltűnést a két tervezett gázvezeték, az Európai Unió által pártolt Nabucco és az orosz gáz továbbítására hivatott Kék Áramlat ügyében tett nyilatkozatai keltették. Legutóbbi moszkvai látogatása idején az utóbbit sokkal realisztikusabbnak minősítette az előbbinél, amivel mind belföldön, mind pedig a külföldi sajtóban feltűnést keltett. Egyes nyugati lapok úgy értékelték, hogy Gyurcsány eltér az uniós irányvonaltól, a Fidesz pedig egyenesen ezen irányvon al elárulásával vádolta őt. De vajon létezike ilyen irányvonal? Nos, a tényeknek inkább megfelel, ha uniós szándékokról beszélünk, melyek mellé annak idején a magyar kormány is felsorakozott. Az EU csökkenteni akarja függését az orosz gáztól, s a célt ú gy látja elérhetőnek, ha egy Oroszországot megkerülő vezetéken át jut hozzá a középázsiai országok gázkészleteihez. Ez a még teljes hosszában megépítendő vezeték lenne a Nabucco. (Szemben a Kék Áramlattal, amely Törökországig kész, és csak meg kell hossza bbítani Európa felé.) A Nabuccóra tulajdonképpen Magyarországnak lenne a legnagyobb szüksége, hiszen minden más uniós országnál inkább függ a (felhasználása nyolcvan százalékát adó) orosz gáztól. De vajon vane esély egy ilyen vezeték megépítésére? Gyurcs ány mindenesetre kételyeinek adott hangot. Kormányzati körökben ugyanakkor rámutattak, hogy azoktól a bizonyos uniós szándékoktól a legtöbb tagállam is eltért, hiszen egymás után szerződött az ügyben illetékes orosz Gazprommal. Magyar részről ennek ellenér e szükségesnek vélték a Nyugat megnyugtatását. Szekeres Imre honvédelmi miniszter Washingtonban, maga Gyurcsány pedig Tony Blairrel tárgyalva Londonban szögezte le: ha mindkét lehetőség nyitva áll, Magyarország természetesen a Nabuccót választja. (Amit egy moszkvai lap nyomban a Kék Áramlat elárulásának minősített.) Szükség volt a magyarázkodásra? Nem tudni. Májusban Putyin elnök megállapodást kötött Kazahsztánnal és Türkmenisztánnal, mégpedig lényegében arról, hogy gázkészleteiket Oroszországon keresztül értékesítik. Bár állítólag e készletek vannak akkorák, hogy a Nabuccóba is jut belőlük, mennyiségileg csak az azerbajdzsáni és az iráni gázra lehet számítani. Az előbbi jelentős része azonban még feltárásra vár, az utóbbi pedig – nyilvánvaló politikai okok miatt – meglehetősen bizonytalan. (Az unió nem számolhat annak az Iránnak a gáztartalékaival, melyet nukleáris ambíciói miatt szankciókkal sújt.) A magyar diplomácia Oroszország felé történő nyitását azonban nem csak az energiaszükséglet motiválta. Nyilv ánvaló, hogy a viszonylagos földrajzi közelség és a régi, még a szovjet időkből származó kapcsolatok és tapasztalatok olyan komparatív előnyt jelentenek, melyet a magyar gazdaság az elmúlt időszakban ki is használt: a kilencvenes évek katasztrofális vissza esése után ugrásszerűen megnőtt az Oroszországba irányuló export. Azt már
