Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-08
35 A rektor ezt elutasítja, mert a tanárok zöme így is az állami törvények által előírt kötelező óraszám fölött tart órákat. A tárgyak sokasága a teológiai képzés sajátosságából fakad. "Ezek összevonása nem egykönnyen megoldható, és nem is tanácsos a »piachoz« igazítani a képzésünket. A diáklétsz ámtól függetlenül az órákat meg kell tartani" – magyarázza Rezi. Senkit sem kíván elvonni a munkától vagy állását megszüntetni, csupán racionálisan kell felmérni a lehetőségeket, hiszen apadó egyház vagyunk egyre növekvő költségekkel – védekezik válaszáb an Veress Károly. A további gond az, hogy nemcsak a KRE tartozása miatt problematikus a PTI költségvetése: az intézet saját bevételi forrásaival sem sikerül hatékonyan gazdálkodni egy belső, a teológia támogatására létrejött egyházi alapítvány gazdá lkodása miatt. Mivel az intézet otthont ad különféle rendezvényeknek, melyek résztvevői fizetség ellenében a PTI saját étkezdéjében – az ún. konviktuson – ebédelhetnekvacsorázhatnak, továbbá nem teológus diákok is vásárolhatnak étkezési jegyet, ebből a teo lógiának bevétele kéne származzon – magyarázza az intézet főkönyvelője. Azonban az ennek adminisztrálására, illetve a PTI támogatására létejött Tálentom Alapítvány "korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt, az étkezés tekintetében egyenesen a nyagi visszahúzó erőként lépett fel" – áll a jegyzőkönyvben. A Tálentom Alapítvány „adomány” címén bevételezi a rendezvényszervezőktől bevételezett összegek jelentős hányadát, viszont ezt nem teszi be az intézet pénztárába, noha a felszolgált ételek alap anyagai zömmel az intézet raktárából származnak. "Így az a képtelen helyzet áll elő, hogy míg az Intézet a szubvencióból és a diákok befizetéséből megvásárolja az élelmiszert, annak komoly hányada úgy kerül ki a raktárból, hogy ellenértékét nem a Gazdasá gi Hivatal bevételezi. Ez egyértelműen csődközeli helyzetet eredményez, melynek nyilvánvaló bizonyítéka a 2006os év első tizenegy hónapjának «ebédmérlege» is" – magyarázza a teológia főkönyvelője (a 70 ezer új lejes hiányt mutató mérleget lásd keretes írásunkban) . Senki ne vehessen be ezentúl a teológia gazdasági hivatalán kívül sem étkezésre, sem szállásra vonatkozó pénzösszegeket – így szól a főkönyvelő kérése, melyet a rektor is határozottan megerősít. 2006ban a Tálentom jelentős bevételt könyve lhetett el, ehhez viszonyított megvalósításai azonban jelentéktelenek. "A múlt már nem érdekes, de az alapítvány és a teológia tevékenységét világosan külön kell választani. Miközben három egyház tartja fenn a teológiai intézetet, egy alapítvány ezt a hely zetet a saját bevételének növelésére használja fel" – vonja le a következtetést Veress Károly, az EREK gazdasági tanácsosa. Az erdélyi kerület igazgatótanácsa eaz étkezde és a bentlakás finanszíroz