Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-08
33 Megkeresésünkre Dr. Rezi Elek, a PTI rektora hivatalosan csak annyit volt hajlandó nyilatkozni, hogy „lopott” dokumentumot semmilyen módon nem kíván kommentálni. Egy ezt megelőző, hosszabb beszélgetés során azonban pozitív fejleményekről számolt be rip orterünknek mind az intézet anyagi helyzete, mind a tanintézmény akkreditációja ügyében; de ennek közlését az interjú lezárulta után letiltotta. A három romániai magyar protestáns egyház – evangélikus, református és unitárius – által közösen működtetett lelkészképző intézet költségvetésének túlnyomó részét évtizedek óta a három fenntartó intézmény közösen biztosítja, nagyjából annak megfelelően, amilyen arányban az ő felekezetükhöz tartozó teológus hallgatók tanulnak az intézményben. A PTI anyagi helyze te 2005ben – és azelőtt sem – volt túl rózsás. De komoly gondok igazából tavaly következtek be, ugyanis a fenntartó egyházak közül, protestáns részről egyszerűen nem fizet a teológiának a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE), melynek püsp öke Tőkés László. A tartozás 150 000 új lejre rúgott tavaly (ez 1,5 milliárd régi lej, vagyis mintegy 45 ezer euró) – derül ki a PTI gazdasági bizottságának tavaly december 15én tartott üléséről készült jegyzőkönyvből. Emiatt a tanintézmény 141 ezer 971 ú j lejjel tartozott a nyugdíjpénztárnak. A válsághelyzet abból látható, hogy a télen nem tudták határidőre kifizetni a Kolozsvár belvárosában, az Avram Iancu/Bocskai tér 13. szám alatt található, impozáns épület közüzemi számláit, melyek összesen 20 ezer 900 új lejre rúgtak. Az elhúzódó tartozás azzal fenyegetett, hogy a szolgáltató a tél közepén elzárja a gázt vagy a villanyt. A fenntartó egyházaktól az utolsó pillanatban beérkezett összegek csupán pillanatnyi anyagi fellélegzést jelentettek, ugyanis a „tervezett pénztári maradvány nem valósult meg”, sőt még a január elején esedékes, decemberi bérek kifizetése is veszélyben van – szögezi le az ülésen az intézet főkönyvelője. "A társadalombiztosítási járulékok fent említett hátraléka arra figyelmeztet, hogy az intézeti al kalmazottak létbiztonságával nem játszhatunk" – rögzíti a jegyzőkönyv a főkönyvelő szavait. (Összeállításunkban az idézőjeles közlések szó szerinti idézetek a jegyzőkönyvből.) A dokumentumból az is kiderül, hogy az egyházaktól a PTI nem igényelt szubvenc iókiegészítést, hanem megemelte a diákok bentlakási díjait, illetve az intézet alkalmazottai – a tanárokat kivéve – két éve nem részesültek fizetésemelésben. Ezt a tarthatatlan helyzetet egyelőre két szakaszban történő, 16%os béremeléssel kívánják részbe n orvosolni – ismerteti a terveket az illetékes. Mindezt az ülést vezető, unitárius PTIrektor azzal egészíti ki, hogy míg az egyházi szubvenció csak 8%kal nőtt, addig a teljes költségvetés 13%os növekedést mutat 2006ban. Minde n egy helyen Ide tartozik, hogy a PTI kolozsvári székháza az egész intézetnek helyet biztosít: az épület második emeletén és tetőterében működik a diákok kollégiuma. A földszinten és az első emeleten tantermek mellett tanári lakások és intézeti dolgozósz obák, illetve könyvtár található. A diákok az alagsorban található teremben, az ún. konviktus on étkeznek, a diákönkormányzat emellett egy kávézót is fenntart. A hátsó udvaron focipálya működik. A rendszerint egymástól távol eső ingatlanokban működő egyet emek helyett itt minden egy helyen van, mint egy campusban, azzal a különbséggel, hogy az egész a belvárosban található. Tehát egy ilyen intézmény elvileg költséghatékonyabban működtethető, mert minden funkció egy helyen van.