Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-08
26 akkor abból azonnal konfliktus keletkezett. Én megtanultam a kormányban, hogy miként kell minden dolgot pragmatikusan megoldani, és én mindig a flexibilis kommunikáció amerikai m odelljét alkalmaztam - mondta a pártelnök az interjúban. Ha úgy láttam, hogy a teremben akad valaki, aki az adott témáról többet tud, mint én, akkor annak mindig átadtam a szót, és én már csak mintegy a háttérből "irányítottam" a dolgokat. Ugyanezt a módsz ert alkalmazom az MKPn belül is, és ennek köszönhetően a párt szinte egycsapásra nyíltabbá és demokratikusabbá vált - egészítette ki magyarázatát Csáky az interjúban. Amióta elnökké választottak, azóta szinte állandóan az egyes régiókat járom, és érdeklő döm tagjaink véleménye felől. Ezenkívül az előző vezetés alatt egészségtelen összefonódás volt tapasztalható a gazdasági és a politikai szféra között, ami szerencsére mára már nincs így - mondta el véleményét az MKP elnöke a jelen és a közeljövő legfontosa bb feladatairól és eredményeiről. A beszélgetés második részében a cikkíró arról faggatta Csákyt, hogy vajon mi a magyarázat arra a tényre, hogy a Kassai kerületben nagyon jól együttműködik a Smer és az MKP, ugyanakkor Pozsonyból állandó kritikák fogalma zódnak meg Robert Fico pártja felé. Nem tudathasadásos állapot ez így? - teszi fel a kérdést Kizek Marián. Nem, ez egyáltalán nem tűnik így, hiszen más a regionális és megint más az országos politika - válaszolt a feltett kérdésre Csáky, aki szerint, ha va laki iránt felmerül az alkalmatlanság gyanúja, mint pl. Viera Tomanová és Ivan Valentovič esetében, akkor annak hangot kell adni. A beszélgetés végén a Malina Hedvigügyről kérdezte a cikkíró Csákyt, feltéve a kérdést, hogy vajon teljesen a nyitrai egyetem ista lány pártján álle. Csáky válaszában elmondta, hogy ő és MKPbeli tagtársai teljes mellszélességgel kiállnak a lány mellett és hisznek neki. Ez a jogállamiság próbája. Ha úgy látjuk, hogy itt az állampolgár és az állam közti konfliktus gyanúja áll fen n, akkor mi egyértelműen a polgár pártján állunk, attól függetlenül, hogy az illető magyar, ruszin vagy éppen szlovák nemzetiségű - fejezte be mondanivalóját Csáky Pál. vissza Erdélytől Vajdaságig tiltakoznak a televíziósok Felvidék.ma 20070607 11:43 forrás: stop.hu Nyílt levélben fordultak a magyar közjogi méltóságokhoz és a parlamenti pártokhoz a határon túli magyar televíziósok amiatt, hogy - állításuk szerint - a határon túli műsorkészítő műhelyek teljesen ellehet etlenülnek a Duna Televíziót érintő szisztematikus megszorító intézkedések és a műsoridő végletes lecsökkentése miatt. Az aláírók szerint ez egyben a Duna TV alapító okiratában foglalt feladatával is ellentétes. A levél szerzői szerint felhívásukkal megke resték a Televízió vezetőségét és kuratóriumát is, ám onnan semmilyen választ nem kaptak, ezért fordultak most a nyilvánossághoz. Az alábbiakban közöljük a nyílt levél teljes szövegét. "NYÍLT LEVÉL Sólyom László Köztársasági Elnök úrnak Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök úrnak Szili Katalinnak, a Magyar Országgyűlés Elnökének A Magyar Országgyűlési pártok vezetőinek Mi, a Media Hungary 2007. rendezvényen résztvevő határon túli televíziós alkotóműhelyek képviselői, valamint a 2001. decemberében a Magyar Ors zággyűlés épületében aláírt Kárpátmedencei magyar közszolgálati televíziós együttműködési Keretmegállapodás aláírói aggodalommal tapasztaljuk, hogy napjainkra a határon túli és az anyaországi közszolgálati televíziós együttműködés súlyos válságba került, a teljes ellehetetlenülés küszöbére jutott. Tizenhét esztendő távlatából állapíthatjuk meg, hogy a Kárpátmedencei magyarságot felölelő, közel kétszáz televíziós szakembert és újságírót kinevelő és foglalkoztató alkotóműhely és tudósítói hálózat tevékenysé ge semmisülhet meg a mára kialakult magyarországi közszolgálati médiaviszonyok miatt. A Kárpátmedencei magyar televíziós hálózat ügyét legutóbbi időkig a magyar kormányzati szervek valamint a televíziós közszolgálat alakítói és vezetői kiemelt, összmagy ar nemzet- és médiastratégiai kérdésként kezelték.