Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-06
15 Bo gdán Tibor, Bukarest Jelentés a keleti végekről Magyar Hírlap 2007.06.06. Szép, régi európai hagyomány , hogy a népek módszeresen és előre megfontoltan lenézik keleti szomszédaikat. Nyugat a fény és az intelligencia hona, keleten a sötétség és a nyomor lakozik. Érdekes, hogy ebben a viszonyrendszerben csak és kizárólag a nyugati – keleti horizontális érzelem számít, teljességgel érdektelen, mi folyik északon vagy délen. A bajor lenézi az osztrákot, az osztrák a magyart, mi lenézzük a románokat, ők a moldovaiakat. Hogy a moldovai kit néz le, arra most ne térjünk ki. A sor végén a szibériai vadász áll, aki elt űnődve és szomorúan tekint a nagy keleti tenger felé, mert ugyebár a japánt mégsem nézheti le, túl sok ott a felhőkarcoló. A nyugati világfit alakítani, például Erdélyben, nem is annyira visszatetsző, mint inkább mulatságos. Megérkezik a magyarországi po lgár Korondra, előbb lefitymálja a tányérokat, hogy jobb alkupozíciót foglaljon el, majd előránt kopott bukszájából egy ezerforintost. "Ismeri a forintot?" A korondi ember lassan bólint, fizettek itt már Costa Ricai colónnal és kenyai shillinggel is. Az a nyaországi utazó hiába próbálja lealkudni kilencötvenre a madárkás tányért, marad az ezerforintos ár. Megveszik, beszállnak a Suzukiba. "Látod, anyukám, jó vásárt csaptunk. És még segítettünk is. Szegény emberek ezek, itt állnak naphosszat, most lesz mit enni két napig." A korondi ember megpödri a bajszát, kinyitja a székelykaput, és 600as Mercedesét kikerülve beballag háromszintes házába. Merthogy a ko rondiak talán a leggazdagabbak, mindenhová eljutnak termékeikkel, sokan megszokásból és nem szükségből árulnak. Lenéznünk a szegény keletieket más ügyek miatt sem tanácsos. Bukarestben éppen most indítottak bűnvádi eljárást Adrian Nastase volt minisztere lnök ellen, akit a jelek szerint egykor viselt magas hivatala sem ment meg. Romániában az egész nemzet felsorakozott Traian Basescu államfő mellett, pedig minden párt összefogott ellene, az RMDSZ még a Nagy Románia Párttal is összeölelkezett, ami érthető, nyilván Basescu a legnagyobb magyarfaló, nem pedig a korrekt és kiegyensúlyozott Gheorghe Funar vagy az orvostudomány fejlődésében bizakodó Corneliu Vadim Tudor. S miközben a média, a lapok teliharsogják az egész országot, a romániai polgár nem jobbra vagy balra szavaz, nem kötik ideológiai béklyók – akár magyar, akár román, szépen elmegy a szavazófülkébe, és felelős döntést hoz. Az eddig lesajnált Romániában néhány év leforgása alatt a magyar határtól Székelyföldig kiépítették az úthálózatot. Igaz, nem v ágtak át szalagokat minden tizedik kilométernél, és talán éppen ezért el is készültek az emberfeletti munkával. Romániában az ortodox egyház nem valamiféle megtűrt társadalmi szervezet, amelynek a jóságos kormány időnként juttat valami pénzmagot, hanem mag a a nemzet, akárcsak Lengyelországban. Látnunk kell azt is, hogy a székelyudvarhelyi Gondűző étterem ezerszer különb hely bármelyik budapesti bűntanyánál, és biztosak lehetünk abban, hogy a székely pincér nem fenyeget meg viperával, ha nem óhajtjuk kifizet ni az ötvenezer forintos levest. Arról pedig már pironkodva teszek említést, hogy míg régebben a román határőr a homo sapiens valamely távoli rokonának tűnt csupán, manapság a magyar egyenruhások kinézete, viselkedése, elejtett megjegyzései keserítik el a jámbor utazót. Mindezt azért sorolom ilyen részletességgel, mert sokan fensőbbséges büszkeséggel tekintenek a keleti végekre. Mi vagyunk a tiszták, az intelligensek, a finom kultúrlegények. Ezzel csak az a gond, hogy ugyanezek az emberek vérig sértődnek, ha a gumicsizmás burgenlandi gazdálkodó nem látja földi mennyországnak Sopron nemes városát. S mindeközben mélyen hallgatunk arról, hogy a Magyar Köztársaságnak nem csak a budai vár, hanem a borsodi cigánytelep is része, hogy vannak ebben az országban oly an analfabéták, akik a szavazócédulán nem tudják elolvasni kedvenc pártjuk nevét, hanem a szegfűt vagy a narancsot keresik, úgy választanak. Illyés Gyula szerint nem az a valódi provincializmus, ha Párizsban bugaci módra viselkedünk, hanem ha Bugacon pár izsi módon gondolkodunk. Igaza van. Több alázat és önmagunk jobb megismerése – 2007ben ez lehet európaiságunk első számú parancsa. Különben rászolgálunk a balkáni jelzőre, már ha egyáltalán ez a rossz szinonimája. vissza
