Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-05
10 "Ugyanarra a következtetésre jutottunk, miszerint nincs más módja a mostani válság megoldásának, mint demokratikus és tisztességes választásokat rendezni" - közölte a kijevi Függetlenség terén összegyűlt több ezer hívével. Janukovics szerint a választáso k végre világosan meg fogják mutatni, melyik tábornak nagyobb a támogatottsága. "Azok, akik választásokat akarnak, akik kezdeményezték, most választ fognak kapni tőletek arra, hogy kinek kell hatalmon lenni napjainkban Ukrajnában" - hangoztatta. Megfigyel ők őszi törvényhozási választásokra számítanak és egyelőre nem világos, hogy egyidejűleg voksolnake az elnök személyéről is a parlament követelésével összhangban. Ukrajna a 2004. decemberi "narancsszínű forradalom" óta legsúlyosabb belpolitikai válságát éli, amióta Juscsenko elnök április 2án feloszlatta a törvényhozást és május 27re előre hozott választásokat írt ki, amit a kormánykoalíció nem fogadott el és az alkotmánybírósághoz fordult. Az államfő április végén egy hónappal későbbre, június 24re ha lasztotta el a választásokat, miután az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság (alkotmánybíróság) úgy döntött: májusban nem tartható meg a szavazás. A feloszlatási rendelettel dacoló törvényhozás néhány napja úgy határozott, hogy legkésőbb december 9ig eg yidejű elnök- és parlamenti választásokat kell tartani. vissza Sikeres volt az euró bevezetése Szlovéniában KárpátInfo • 0070504 15:53:47 Sikeresnek minősítette az Európai Bizottság az Európai Unió közös pénzének januári szlovéniai bevezetését, amely a testület információi szerint csak kevés áru és szolgáltatás esetében eredményezett jelentékenyebb drágulást. Joaquín Almunia pénzügyi biztos négy hónap után értékelte az euróval kapcsolatos szlovén átállást, és Brüsszelben pénteken kiadott közleményében gyorsnak és gördülékenynek minősítette azt. Hozzátette: Ljubljana esete is igazolja, hogy az áttérést korán és gondosan elő kell készíteni, és arról időben és megfelelően tájékoztatni kell a lakosságot is. Almunia úgy vélte , a szlovén siker bizonyítja azt is, hogy működik az a megközelítés, amely szerint egy időben megtörténhet a saját pénz árfolyamának megváltoztathatatlan rögzítése az euróhoz, illetve az euróérmék és bankjegyek bevezetése. Az euróövezetet alapító tagoknál e két időpont között még három évre volt szükség (előbbit 1999ben, utóbbit 2002ben tették meg), az áttérést eztán tervezők (köztük Magyarország) viszont már mindannyian az egyidejű változattal számolnak. A bizottság felmérése szerint a szlovén lakosság felének már január 5én csak euró volt a pénztárcájában, és a készpénzmozgások mintegy 70 százaléka uniós valutában történt. A tolárbankjegyek több mint 80 százaléka már január tizedik napjára beérkezett a szlovén központi bankba. Nem igazolódtak Brüsszel szerint azok a félelmek sem, hogy az euró bevezetése burkolt áremelkedést okoz. Januárban az előző havihoz képest csökkentek az árak, az első négy hónap után pedig mindössze 1,3 százalékos volt a infláció, kevesebb, mint egy évvel korábban. Néhány szokat lanabb mértékű áremelést jeleztek csak, elsősorban vendéglátóipari intézmények - éttermek és bárok - esetében. Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) úgy becsli, hogy az átállás mindössze 0,3 százalékkal növelte az idei inflációt Szlovéniában. Almunia s zóvivője, Amelia Torres bejelentette azt is, hogy a bizottság május 16án újabb két pályázóról, Ciprusról és Máltáról készít értékelést, amely kedvező esetben utat nyithat ahhoz, hogy a két EUtagország jövőre csatlakozhasson az euróövezethez is. vissza A határ menti térségek fejlesztéséről is tárgyalt Csíkszeredán Szili és Markó MTI • 2007.05.05.