Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-25
24 Kiegyezés? Nem tu dni, vane politikai akarat valamiféle kiegyezésre a két tábor közt: elméletileg lenne lehetőség Tőkést biztos befutó helyre tenni az RMDSZ jelöltlistáján, hiszen a Központi Választási Bizottságnál egyelőre csak az aláírások vannak leadva, a jelöltlista ne m. Az RMDSZ részéről még nem hangzott el ilyen ajánlat – igaz, úgy tűnik, egyelőre ez a felmérés még nem ismert szélesebb körben. Szilágyi Zsolt, Tőkés kampányfőnöke mai kolozsvári sajtótájékoztatóján továbbra is közös listáról beszélt, az újságírók érté sére adva, hogy még azt sem fogadnák kitörő lelkesedéssel, ha az RMDSZ egy biztos befutó második helyet ajánlana fel tulipános listán a királyhágómelléki püspöknek. Arra az riporteri kérdésre, mi lenne a válaszuk egy konkrét, második helyről szóló RMDSZes ajánlatra, Szilágyi így válaszolt: „majd akkor döntünk, amikor megérkezik ez az ajánlat”. A kampányfőnök egyébként attól fél, hogy az RMDSZ a független jelölt indulásának megakadályozásában érdekelt. Az EPválasztás RMDSZes kampányfőnöke, Kelemen Hun or megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy ha a felmérés helyes, akkor valóban előfordulhat az, hogy egyik fél se jusson be. Esetleges stratégiaváltásról azonban nem beszélt. EcksteinKovács egyébként a mai sajtótájékoztatón hibának minősítette azt, hogy Markó Béla RMDSZelnök Kelemen Hunor képviselőt javasolja az ügyvezető elnöki tisztség betöltésére. Eckstein elmondta, az elkövetkező három választási kampány, illetve ügyvezető elnöki teendők egész embert kívánnak, nem pedig egy olyan valakit, akit már amúgy is lefoglalnak bukaresti teendői. – Az idő fogja eldönteni, megfeleleke ügyvezető elnökként vagy sem – reagált Kelemen Hunor Eckstein szavaira. A képviselő kérdésünkre elmondta, Markó bárkit jelölhetett volna ügyvezető elnöknek, Eckstein úgyis tal ált volna valami hibát. Desiré és a kétkedők A történethez hozzátartozik, hogy a felmérés eredményeiben kétkedők számára fontos érv, hogy a Desiré Alapítvány 2004 márciusában végzett egy közvéleménykutatást, miszerint az RMDSZ jelöltje, Ladányi László fölényesen nyerne Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármesterrel szemben. Ehhez képest Szász Jenő lett a befutó. Azonban az idén május 25. között végzett telefonos lekérdezés – melyet egy 1810 személyből álló mintán végeztek 15 erdélyi megyében – helyes e lőrejelzést adott arra, hogy a magyarság többsége nemmel szavaz majd a Băsescu felfüggesztéséről szóló népszavazáson, annak ellenére, hogy az RMDSZ „igen”re buzdította a választóit egy fókuszcsoportos vizsgálat alapján. Németh: remélhetőleg lesz lehetős ég választani Mi az álláspontja a Fidesznek abban a kérdésben, hogy egy közvéleménykutatási eredmény szerint lehetséges: az erdélyi magyar közösség képviselet nélkül marad az Európai Parlamentben? - szegezte Németh Zsoltnak a kérdést egy román újságíró a 18. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőinek sajtótájékoztatóján. “Az erdélyi magyar közösségnek saját magának kell eldöntenie, ki képviseli majd az EPben” - jelentette ki a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Kifejtette, ez alatt azt érti: a romániai magyaroknak remélhetőleg lehetőségük lesz választani, és Tőkés László valóban tud indulni majd az europarlamenti választásokon. “Örülök, hogy a temesvári forradalmat elindító Tőkés László vállalja, hogy képviselné az Európai Parlamentben Romániát és az erdélyi magyarokat” - tette hozzá Németh. vissza