Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-23
10 A kormányzat azt szeretné, hogy a magyar társadalomban öntudatos roma polgárok létezzenek, virágzó kulturális élettel, de ez nem jeleni azt, hogy a kulturális asszimilációt támogatnák, nem szabad szembeállítani a többségi társadalmat a romákkal, mert csak együtt, közösen lehet elérni céljainkat - jelentette ki Gémesi Ferenc. Kolompár Orbán, asz OCÖ elnöke azt mondta: az NFT Iből a roma társadalom kimaradt, ma sincsenek ott a döntéshozó testületekben, ezért az OCÖ intézményhálózatának megerősítését, valamint egy "Eredmény terv" elfogadását sürgeti, amelynek segítségével 80 ezer hátrányos helyzetű ember számára tudnának tartós munkalehetőséget biztosítani. Azt is sürgette, hogy az OCÖ és a kormány közötti megállapodást "bontsák le" a szaktárcák szintjére, mert a valós programok ott készülnek, és annak ellenőrzésébe vonjá k be a civil szervezeteket is. vissza Szlovák nyelvű helységnévtáblák Salgótarjánban Salgótarján, 2007. május 22., kedd (MTI) - Salgótarján ki- és bevezető szakaszán szlovák nyelvű helységnévtáblákat helyeznek el a Szlo vák Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére - erről a város közgyűlése döntött kedden. Egyed Ferdinánd, a kisebbségi testület elnöke az MTInek úgy érvelt a javaslat mellett, hogy Salgótarján határ menti városként testvérvárosi kapcsolatot ápol Loson ccal és Besztercebányával, de az emberi, üzleti, turisztikai és történelmi kapcsolatok is összekötik a határ két oldalán élőket. Szlovákia déli részén egyébként évekkel ezelőtt megjelentek a magyar nyelvű feliratok, sőt elterjedtek a magyar nyelvű étla pok is. Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere a kezdeményezés elutasítását javasolta, miután a népszámláláson a városban csak 45en vallották magukat a szlovák kisebbséghez tartozónak, vagyis a szlovák kisebbség aránya igen alacsony az öss znépességhez képest, emellett pedig több százezer forintos tételt jelentene, ha felszerelnék az újabb táblákat a közigazgatási határokon meglévő 16 mellé - érvelt. Végül kompromisszumos javaslat született: négy táblát helyeznek el, így a 21es főút ki- és bevezető szakaszán fogadja majd szlovák nyelvű helységnévtábla is a városba érkezőket. vissza EUbővítés - továbbra is tízezrével özönlenek a keleteurópai EUmunkavállalók a brit munkapiacra, magyarok alig jönnek Kerté sz Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2007. május 22., kedd (MTI) - Továbbra is tízezrével érkeznek a munkavállalók a brit munkapiacra az EUba 2004ben felvett keleteurópai tagállamokból, és - a korlátozások ellenére - az idén uniós taggá vál t Romániából és Bulgáriából is már több ezren jelentkeztek brit munkahelyekre, áll a londoni belügyminisztérium kedden közzétett új, negyedéves összefoglalójában, amely szerint azonban a magyarok aránya igen csekély az összességen belül. NagyBritanni a volt a legnagyobb régi EUtagállam, amely a 2004es bővítési hullám után azonnal megnyitotta munkapiacát az akkor uniós taggá vált nyolc keleteurópai ország előtt, lemondva a csatlakozási szerződés által lehetővé tett átmeneti korlátozásokról; csak anny it írt elő, hogy az ezekből az országokból érkezőknek be kell jegyeztetniük munkavállalásukat, és egy ideig korlátozott mértékben vehetik igénybe a szociális juttatásokat. A brit kormány annak idején arra számított, hogy évente legfeljebb 513 ezer let elepülő érkezik KeletEurópából. A brit belügyminisztérium kedden kiadott új, 40 oldalas összegzése szerint azonban csak az idei első negyedévben 49 ezer új munkavállaló adott be állásbejegyzési kérelmet az első bővítési körben felvett nyolc keleteur ópai országból, jórészt ugyanannyi, mint a tavalyi azonos időszakban. A friss statisztika szerint a 2004. májusi bővítés óta - idén március végéig - összesen 630 ezren jelentkeztek a nyolc országból nagybritanniai munkavállalásra. A tárca azonba n hangsúlyozza, hogy ez nem azonos a térségből tartós letelepülés céljából érkezők számával, mivel a keleteurópai EUpolgárok zöme csak "rövid időt" szándékozik tölteni a brit munkapiacon. Az elmúlt egy évben bejegyzésért folyamodók 55 százaléka azt írta a formanyomtatványra, hogy "három hónapnál kevesebbet" akar NagyBritanniában eltölteni; az 12 évi tartózkodást tervezők aránya mindössze 5 százalék volt. A kimutatás szerint az idei első negyedévben újonnan munkavállalási bejegyzésért folyamodók al ig 4 százaléka érkezett Magyarországról; ez ugyanakkora arány, mint a jóval kisebb lakosságú Lettországé. A teljes szám 71 százalékát a lengyelek teszik ki, messze maguk mögött hagyva még a második legnagyobb arányt képviselő Szlovákiát is, amely 9 sz ázalékkal szerepel a statisztikában.