Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-10
9 Elodázta a döntést a szlovák Smer tagsága ügyében az Európai Szocialisták Pártja - ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel, Pozsony, 2007. május 9 ., szerda (MTI/CTK/TASR) - Nem tudott dönteni a vezető szlovák kormánypárt, a SmerSzociáldemokráci a felfüggesztésének ügyében az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöksége, mert határozatához meg kívánja várni a Szocialista Internacionálé etikai bizottságának e témára vonatkozó állásfoglalását. Robert Fico szlovák miniszterelnök, a Smer vezetője o sztrák lapokban szerdán megjelent interjújában még bizakodását fejezte ki, hogy az ESZP júniusi ülésén feloldják a pártja elleni szankciót. Mint Dobolyi Alexandra (MSZP) európai parlamenti képviselő, az ESZP elnökségi tagja szerdán Brüsszelben az MTInek elmondta: miután a Smer tagságának tavaly őszi felfüggesztésekor elhatározták, hogy tavasszal visszatérnek a kérdésre, azt az elnökség e heti ülésének napirendjére tűzték. Mivel azonban a világszinten működő szocialista pártszövetség etikai bizottsága mindeddig nem ismertette álláspontját, kénytelenek voltak a téma érdemi megvitatását az ősz eleji elnökségi ülésre halasztani. Robert Fico szlovák kormányfő pártjának ESZPtagságát októberben függesztették fel tíz hónapra a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) kötött koalíció miatt. Azóta a párt nem vehet részt az ESZP rendezvényein. Dobolyi Alexandra emlékeztetett: a Smert azért zárták ki ideiglenesen, mert az ESZP etikai elveivel nem fér össze a részvétel olyan koalícióban, amelyben szélsőséges pártok is helyet kaptak. Márpedig Szlovákiában a helyzet nem változott, az SNS azóta is tagja a kormányszövetségnek - tette hozzá Dobolyi. Az MTI értesülései szerint a Szocialista Internacionálé etikai bizottsága februárban megkezdte a szlovák helyzet elemzését, és remélhető, hogy az őszi ESZPelnökségi ülésre a várt álláspont megszületik. A szerdai pozsonyi kormányülés után Silvia Glendova kormányszóvivő kijelentette, hogy ha a szlovákiai helyzet olyan rossz lenne, mint amilyentől az ESZP vezetői t artottak a szlovák koalíció megalakulásakor, akkor az Európai Szocialisták Pártjának nem okozna nehézséget már most meghozni a döntést a pártot sújtó szankció ügyében. Glendova szerint a szociáldemokrata irányultságú vezető szlovák kormánypárt megítélése j avult Európában a koalíció megalakulása óta. A kormányülést követő sajtóértekezleten Ján Kubis külügyminiszter kijelentette: a koalíció összetétele nem akadályozza meg a kormányt abban, hogy szociáldemokrata politikát folytasson. Szerinte a Szlovákiába n megvalósított szociális politika meg fogja győzni az ESZPt arról, hogy a "doktriner megközelítés helyett a valóság alapján kell megítélni" a szlovákiai viszonyokat. A bécsi látogatáson tartózkodó szlovák miniszterelnök védelmébe vette a Ján Slota ve zette, szélsőséges magyar- és idegenellenességgel vádolt Szlovák Nemzeti Pártot. Mint osztrák lapokban szerdán megjelent nyilatkozatában rámutatott, ez az egyetlen párt Szlovákiában, amely megállapodást kötött a szlovák Roma Parlamenttel, Slota pedig szemé lyesen, anyagilag támogatja a holokauszt áldozatait. Az SNSről Fico úgy nyilatkozott, hogy jó koalíciós partner, Slotával kapcsolatban pedig, "nem lát semmilyen problémát". Pártja, a Smer európai szocialista pártbeli (ESZP) tagságának felfüggesztésér ől Fico úgy vélekedett, hogy az intézkedést az ESZP júniusi ülésén remélhetően fel fogják oldani. Ezt azzal indokolta, hogy a szlovák kormány tartja magát az európai normákhoz, és "fantasztikus" társadalmi támogatást élvez. A szlovák miniszterelnök azt mon dta, hogy az európai szocialistáknak nincs okuk kritizálni a szlovák kormányt, és nem is érti, miért büntetik a pártját. vissza Pályázatírók adatbázisát hozzák létre a romániai határ menti térségek számára Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2007. május 9., szerda (MTI) - Együttműködés keretében olyan adatbázist hoznak létre a románmagyar határmenti térségekben élők számára, amely tartalmazza a megfelelő szakmai tudással rendelkező pályázatírók neveit, re ferenciáit, elősegítve ezzel a román nemzeti fejlesztési terv operatív programjaiban, illetve az európai területi együttműködés keretében előirányzott források felhasználását - mondta szerdán az MTInek Törzsök Erika. A Miniszterelnöki Hivatal nemzet politikai ügyek főosztályának főigazgatója Szatmárnémetiben részt vett az új magyar nemzetpolitika bemutatását szolgáló erdélyi információs napok újabb rendezvényén. Bukarestben és Kolozsváron már tartottak hasonló összejövetelt, a következő hetekben pedig Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon és Aradon ülnek össze a magyar nemzetpolitika illetékeseivel a helyi önkormányzati és civil szféra képviselői, valamint a gazdasági élet szereplői. Az Együttműködés és verseny címet visel ő szatmárnémeti találkozó legfőbb hozadéka - mint a főigazgató elmondta - az volt, hogy a résztvevők elhatározták: közösen hozzák létre a programírók adatbázisát. Hiszen a román nemzeti fejlesztési terv operatív programjainak és az európai területi együttm űködésnek a forrásait a közeljövőben lehet megpályázni - fűzte hozzá. Ehhez azonban sok helyen hiányzik a szakmai tudás és az