Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-05
25 lev ő k húszhuszonöt pályázatot adtak le. Egy ilyen mikrofinanszírozási társaság nem is lenne ráfizetéses, nem terhelné meg a magyar költségvetést. Viszont sok embernek lehet ő séget adna arra, hogy pályázzon. Ígéretet kaptam rá, remélem, a KMKF szeptemberi ülésének plénuma elé terjesztik az elképzelést. Ha deklaratívan fejlesztésközpontú nemzetpolitikáról beszélünk, ezt akarjuk er ő síteni, akkor ne csak az eddigi formákban gondolkodjunk. Simon Judit Sz ű cs László Új formák, változó irányok ------------------------------------------------------------------------------- A külhoni magyarsággal foglalkozó magyarországi intézményrendszer a kormányzat, a parlament, valamint a köztársasági elnök szintjén jelenik meg. A kabinet a HTMH megsz ű nése után ez évt ő l hozta létre a Miniszterelnöki Hivatalon belül a Kü lkapcsolatokért és Nemzetpolitikáért felel ő s Szakállamtitkárságot. Vezet ő je Gémesi Ferenc, a három f ő osztály egyike a Törzsök Erika f ő igazgató által vezetett Nemzetpolitikai Ügyek F ő osztálya, mely a korábbi HTMH feladatkörét vette át csökkentett létszámmal és letisztult profillal. A magyar – magyar együttm ű ködés másik fóruma a stratégiai célok megvitatására hivatott Magyar – magyar Kormányzati Konzultáció, melyen a kormányf ő , kormánytagok mellett a Kárpátmedencében él ő magyar szervezetek vezet ő i vesznek részt, továbbá a nyugati magyarság reprezentánsai. A támogatási rendszer új intézménye a három közalapítvány (Apáczai, Illyés, Új Kézfogás) helyébe lép ő Szül ő föld Alap. 2007t ő l az Alap Tanácsa helyébe lépett az évente legalább egy alkalommal ülésez ő , politikai döntéshozó szereppel felruházott Regionális Egyeztet ő Fórum (REF), melyben a miniszterelnök a határon túli vezet ő kkel az adott régiók fejlesztési elképzeléseir ő l egyeztet. A REF részben a szünetel ő MÁÉRT szerepét látja el. A Szül ő föld Alap kollégiumai az oktatás, a kultúra, a média, illetve az önkormányzati együttm ű ködés támogatását hivatottak el ő segíteni. A korábbi gazdasági kollégium az idén megsz ű nt. A pályázati döntések végrehajtásáért a Szül ő föld Alap Iroda felel. Elosztási arányok országonként: Román ia 40%, Szerbia 22%, Ukrajna 19%, Szlovákia 15%, Horvátország 2%, Szlovénia és Ausztria 11%. A kollégiumonkénti elosztási arány: oktatási és szakképzési 50%, kulturális és egyházi 35%, önkormányzati, informatikai és média 15%. Románia esetében a speciális támogatási cél a magyar nyelv ű fels ő oktatás, fels ő oktatási ösztöndíjak támogatása, kulturális folyóiratok, egyéb sajtóorgánumok, könyvtárak és internetes tartalomszolgáltatók támogatása. Az Alap m ű ködésének nyilvánosságát honlap (www.szulofold.hu) biztosí tja. A fejlesztéspolitikai célokat a Szakágazati Operatív Programok és az Európai Területi Együttm ű ködés szolgálják, valamint az átalakuló Corvinus Zrt. (Lásd ÚKKfeladatok a Corvinusnál cím ű keretes anyagunkat.) Az együttm ű ködés parlamenti szintje a Szi li Katalin házelnök kezdeményezésére létrejött Kárpátmedencei Magyar Képvisel ő k Fóruma (KMKF), melynek tagjai a Magyarországgal szomszédos országok parlamentjébe, illetve tartományi szinten magyar szervezet képvisel ő jeként megválasztott személyek. A KMKF tagja a Magyar Országgy ű lés pártfrakcióinak háromhárom képvisel ő je, a külügyi és határon túli bizottság három tagja, európai parlamenti magyar képvisel ő k (országonként legfeljebb három), illetve a nyugati magyarság szakért ő i. A kormányzati és a törvényho zói szint ű egyeztetés mellett a magyar államf ő is szerepet vállal a határon túli magyarok ügyének képviseletében. A köztársasági elnök id ő közönként a magyar közösségek tudományoskulturális életének képvisel ő ivel, szakért ő ivel egyeztet. Sólyom László eddig két ilyen jelleg ű találkozót kezdeményezett. ÚKKfeladatok a Corvinusnál -------------------------------------------------------------------------------- A március 1jén megsz ű nt Új Kézfogás Közalapítvány helyébe lépve, nonprofit gazdasági társaság gá alakulva lát majd el a külhoni magyarságot érint ő közhasznú feladatokat a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. Az err ő l szóló megállapodást Gémesi Ferenc szakállamtitkár és Benke Ákos, a Corvinus vezérigazgatója írta alá. Az