Reggeli Sajtófigyelő, 2007. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-04-25
2 A székelyföldi összefogást szorgalmazzák - Negyven székelyföldi polgármestert és térségfejlesztési szakembert lát vendégül a hét végén a magyarszlovák határon fekvő, esztergomi központú Ist erGranum Eurorégió. „A tanulmányúton az újonnan csatlakozott erdélyi települések képviselőinek magyar és szlovák szakértők tartanak előadásokat a pályázatírással és a határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos ismeretekről” – közölte Ocskay Gyula , az Is terGranum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. vezetője. (Erdély.ma) R OMÁNIA Szabadulna Basescutól a romániai politikai elit - de ki jöhet utána? − Május 19én népszavazás a román államfő leváltásáról − Új szakaszába lépett a román államfő és a miniszterelnök háborúja, miután a törvényhozás felfüggesztette tisztségéből Traian Basescut , ám ő - korábbi ígéretével ellentétben - nem nyújtotta be a lemondását, hanem nyílt sisakkal hadat üzent a leváltását hónapok óta szorgalmazó k ormánynak (Hírszerző) A romániai magyaroknak a parlamenti köztársaság mellett kell szavazniuk Markó Béla szerint − A romániai magyar vezető politikus Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján közölte: az RMDSZ Állandó Tanácsa sze rdán dönti el, hogy milyen stratégiát követ a népszavazás előtti kampányban. A szervezet hivatalos álláspontja csak azt követően válik véglegessé - várhatóan még ezen a héten , miután a szervezet területi elnökei is véleményt mondanak a stratégiáról (MTI) Május 19én lesz a romániai népszavazás a felfüggesztett román államfő leváltásáról – ÖSSZEFOGLALÓ (MTI) Az RMDSZ később dönt Basescuról − „Az RMDSZ Állandó Tanácsa szerdán dönti el, hogy milyen straté giát követ a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazás ügyében” - jelentette ki Markó Béla , a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A szervezet hivatalos álláspontja csak azt követően válik véglegessé - várhatóan még ez en a héten , miután a szervezet területi elnökei is véleményt mondanak a stratégiáról (Duna TV) Megkönnyítették Bãsescu menesztését - „A Demokrata Párt elhagyja a termet. Önök nyugodtan megszavazhatják a telefonkönyvet és Dan Voiculescu nemessé nyilvánítását is” – mondta Cristian Rãdulescu , a PD képviselőházi frakcióvezetője az után, hogy a két ház együttes ülésén a honatyák megszavazták a PSD azon módosítási javaslatát, amely szerint, ha a népszavazást az Alkotmánybíróság érv énytelennek minősíti, a parlament dönt a további eljárásról. (ÚMSz) Kinek „kampányol” majd az RMDSZ? - A Szövetségi Állandó Tanács ÚMSZ által felkeresett tagjainak véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, milyen álláspontot kell ké pviselnie az RMDSZnek az államfő felfüggesztéséről szóló kampányban. A testület ma vitatja meg a kérdést, a területi elnökök véleményét holnap kérik ki. (ÚMSz) Az RMDSZ ma dönt Basescuról – „Az RMDSZ Állandó Tanácsa ma dönti el, hogy milyen stratégiát követ a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazás ügyében” - jelentette ki Markó Béla , a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. (Erdély.ma)