Reggeli Sajtófigyelő, 2007. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-04-23
12 Találkozott az államfői hivatal tanácsosaival i s, nagy részük úgy döntött, kiveszi szabadságát, az államfői szóvivő pedig lemondott. Így Vacaroiu új csapattal látja majd el államfői jogkörét. Bár a román alkotmány szerint az államfő pártsemleges, Vacaroiu megmarad a szociáldemokrata párt tagjának, de n em gyakorolja pártbeli hatásköreit. Megerősítette, hogy a Traian Basescu elmozdításáról döntő népszavazásra május 20án kerül sor, ha "nem jönnek közbe más problémák" – tette hozzá. Erről a konkrét határozatot ma hozza meg együttes ülésén a román törvényho zás két háza. Mindeközben Traian Basescu, amint utolsó elnöki beszédében nyomatékosan hangsúlyozta, megkezdte találkozásait a "néppel". Szombaton Brassóba látogatott, ahol több száz híve fogadta, közülük sokan "felfüggesztett állampolgár" feliratú jelvén yt viseltek. Tegnap Bukarestben népgyűlésen vett részt, erre vidékről is több száz szimpatizáns érkezett. A Szociáldemokrata Párt elnöke, Mircea Geoana élesen tiltakozott az ellen, hogy a felfüggesztett államfő törvényellenes választási kampányt folytat. Mindez konkrét jele annak, hogy Basescu feltett szándéka visszavágni politikai ellenfeleinek, és harminc nap múlva diadalmasan visszavonulni a cotroceni elnöki palotába. Az előzetes számítások alapján erre minden esélye adott, a közvéleménykutatások szer int ugyanis bár népszerűsége ötven százalék alá süllyedt, a megkérdezettek hetven százaléka nem kívánná elmozdítani. Ráadásul a választási törvény értelmében leváltásához a szavazati joggal bírók egyszerű többségének kellene igennel voksolnia, ez gyakorlat ilag lehetetlen. Nagy a valószínűsége annak, hogy ennél jóval kevesebben járulnak az urnákhoz. Az, hogy ebben az esetben mi történik, az idevágó jogszabályok nem egyértelműsége miatt nem világos: vannak, akik szerint újabb népszavazást kell kiírni, mások á llítják, hogy ekkor az államfő visszatér hivatalába. vissza Bogdán Tibor, Bukarest Időzített pozsonyi szoborrongálás? Magyar Hírlap 2007.04.23. Heves politikai támadások kísérték Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének szlovákiai körútját. Szili Katalin tegnap az ország keleti részébe látogatott, Szepsit, Kassát és Abaújszinát kereste fel, de programját kétségkívül beárnyékolták a hét végi események. Az Országgyűlés elnöke először a Szlovák Nemzeti Párttal b onyolódott üzenetháborúba. A kormányzó politikai tömörülés frakcióvezetője szerint Szili Katalin megbeszélései a magyarok határon átnyúló politikai egyesítésének intézményesítését célzó törekvéseket jelzik. Rafael Rafaj szombaton a TASR hírügynökségnek nyi latkozva azt is hozzátette, hogy a törekvés "bizonyos formában a NagyMagyarország eszméit" jeleníti meg. Szili Katalin a kormánypolitikus kijelentésekre reagálva kijelentette: rossz az, aki rosszra gondol a látogatását, illetve a Kárpátmedencei együttműk ödést illetően. Hozzátette, hogy nem érti meg, de tiszteletben tartja a szlovák politikus kijelentését. Az üggyel kapcsolatban azt is leszögezte, hogy félévente találkozik pozsonyi kollégájával, a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma pedig már öt éve m űködik. Szombatra virradóan ismeretlen tettesek szétroncsolták Petőfi Sándor szobrát, a március 15i koszorúkból pedig a szlovák nemzeti jelképet formáló kettős keresztet építettek a szobor előtt. Az MTI pozsonyi tudósítójának értesülése szerint nem férh et kétség hozzá, hogy szándékos szoborgyalázás történt, mert a csonkolásokon túl a szobor sérülékenyebb részeit "lefaragták". Szili Katalin tegnap felhívta Pavol Paska szlovák házelnök figyelmét a Petőfiszobor megrongálására, és kifejezte reményét, hogy újabb vandál cselekedetre nem kerül sor északi szomszédságunkban. A szlovák házelnök elítélte az esetet, de mint mondta, őt is zavarja egy és más, például a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom működése. Egyes vélemények szerint az ismeretlen szoborrongá lók Szili Katalin háromnapos felvidéki körutazásának óráira időzítették a szobor elleni támadást. Ez utóbbi vélekedést a magyar parlamenti elnök tagadta, szerinte nincs összefüggés a két esemény között. A hírügynökség emlékeztet arra, hogy pénteki pozsonyi látogatásán Szili Katalin nem kereste fel a Petőfiszobrot, az idei március 15i ünnepségekhez kapcsolódva viszont megkoszorúzta. Az emlékművet az elmúlt évtizedekben számtalan alkalommal megrongálták, és a jelek szerint a tendencia folytatódik, bár hat éve létrejött az emlékbizottság, amely kijárta, hogy a szobor új, védettebb helyre kerüljön.