Reggeli Sajtófigyelő, 2007. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-04-10
11 Kampánykezdet: a franciák szerint Sarkozy a befutó HVG 2007. április 09. 14:30 A franciák cs aknem hatvan százaléka szerint Nicolas Sarkozy, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) konzervatív párt jelöltje nyeri a közelgő francia elnökválasztást, amelynek a hivatalos kampánya húsvéthétfőn kezdetét vette. Míg a volt belügyminiszter választási győzelmére a megkérdezettek 59 százaléka számít, sz ocialista párti ellenfelére, Ségolene Royaléra csak 18 százalék a Le Parisien című napilapban hétfőn megjelent közvéleménykutatási adatok szerint. Francois Bayrout, a centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) elnökjelöltjét mindössze a választók 8 százaléka várja az első helyre. A maradék kilenc induló közül JeanMarie Le Pennek, a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezérének az elnökké választására egy százalék fogadna, a többiek esélyét a végső győzelemre még ennél is halványabbnak gondolják a franci a választók. A hivatalos kampánykezdet azt jelenti, hogy a jelöltek megkezdhetik a plakátok kifüggesztését Franciaország 85 ezer választókörzetében. Ennél vélhetően nagyobb súllyal esnek latba a szintén most kezdődő televíziós szereplések, amelyeknek szabályait aprólékosan kidolgozták: minden jelölt 45 perc adásidővel rendelkezik - egyperces bontásban - a közszolgálati tévében és rádióban, vagyis a közszolgálati médiában lejátszott kampányfilmjei, szövegei egyenként nem haladhatják meg az egy percet, ö sszesen pedig a 45 percet az április 22i első fordulóig. A kampány sokak segítségére lehet a döntésben: az Európai Unió második legnépesebb államában kevesebb mint két héttel az elnökválasztás előtt a választásra jogosultak 42 százaléka - mintegy 18 millió felnőtt - még nem tudja, melyik jelöltet fogja támogatni. vissza Bevált a magyarigazolvány dunatv.hu, 2007. április 10. 9:29 | Utolsó frissítés: 9:29 A magyarigazolványok rendszere jól működik, ezért felesleges az igazolványokat ötévenként megújítani - jelentette ki Göncz Kinga külügyminiszter egy reggeli műsorban. "A magyarigazolványok érvényességi idejének meghatározását az indokolhatta, hogy kezdetben nem tudta senki, ez a rendszer miként fog működni, és mekkora lesz az igénylések száma" - mondta Göncz Kinga. Hangsúlyozta, hogy az igazolványok igénylésének üteme mára lelassult, hiszen azok többsége, akik erre igényt tartottak, már kiváltotta az igazolványt. A fiatal nemzedékből azonban mindig lesznek ú j igénylők - tette hozzá, kiemelve, hogy számukra sok kedvezményt nyújt az okmány. Megjegyezte, a magyarigazolványokkal sohasem volt probléma, ehhez mindig csak pozitívumok kötődtek. Göncz Kinga beszélt arról is, hogy a nemzeti vízumból eddig nagyon k eveset, csupán néhány ezret adtak ki. Ha Magyarország csatlakozik a schengeni térséghez, akkor a Kárpátalján, illetve a Vajdaságban élő magyarok számára fontos lesz a nemzeti vízum kiválthatósága, amely többszöri belépésre, hosszabb tartózkodásra jogos ít. A külügyminiszter kitért arra is, hogy az uniónak eleinte ugyan voltak fenntartásai, de végül elfogadta a nemzeti vízumot, éppen ezért vannak a vízum kiadásának feltételei, ezért kellenek hozzá igazolások. Egyértelmű, hogy ez nem fog migrációs nyomást jelenteni az európai országokra - mondta Göncz Kinga. A magyar állam eddig 870 ezer magyarigazolványt adott ki, amelyek közül soknak hamarosan lejár az ötéves érvényességi ideje. Ezt a jövőben nem kell meghosszabbítani, korlátlan ideig érvény esek lesznek. A változásokhoz törvénymódosítás szükséges. vissza