Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-20
23 Mondhatnánk, hogy ez a 2007 első negyedévében, Románia európai uniós csatlakozása után elhangzott legagyalágyultabb mondat. Ám, sajnos, ez a demokratát mímelő figura pontos képet fest arról, hogy az európai uniós tag Romániában hogyan is állunk a toleranciával. Boc annyit sem tud, hogy az igazi toleranciának része a nagyvonalúság. Csak az ő kockafejében létezhet kiszázalékolt tolerancia. Így, a héten kezdődő tolerancia hetében nem árt nem megfeledkezni arról, hogy az etnikai vagy más t olerancia nem tévesztendő össze a csendes egymás mellett éléssel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem kapnak hajba románok és magyarok nap mint nap (csak olykorolykor), de azt is jelenti, hogy a többségiek többségének az agyában minket, magyarokat még mindi g tulajdonuknak tekintenek, és azt hiszik, az a jó nekünk, és annyi, amit és amennyit ők kegyesen jónak látnak. (Lásd Emil Boc "felvilágosult" demokrata nézeteit!) Tehát többékevésbé csendesen eléldegélünk egymás mellett, s éljük a mindennapok „enyhe" i ntoleranciáját a kétnyelvű feliratok, a tankönyvek ügyében, a kisebbségi törvény szemérmetlen parlamenti kezelésében, de boltokban, hivatalokban, ahol agymosott hivatalnokok akkor sem hajlandók magyarul megszólalni, ha történetesen valamikor, toleránsabb i dőkben megtanulták a szomszédság nyelvét. Megéljük, átéljük ezeket, „ahogy lehet", és próbálunk azon mozdítani, amin lehet. A politikusi megnyilatkozásokon nem csodálkozunk, hiszen ők szavazatfüggők, s mifelénk az is a tolerancia fokának egyik mutatója , hogy csak kényszer hatására hajlandók a kisebbségi jogok tiszteletben tartására. Bocnak és a hasonszőrűeknek nyilván fontosabb a románok szavazata, mint a magyarok tisztelete. Még szomorúbb azonban, hogy a román értelmiség képtelen a toleranciára. Into leranciájuk – leszámítva egykét elvétett esetet és néhány eszement lapszerkesztőt, akik nap mint nap készek ránk vicsorogni – a közömbösségükben nyilvánul meg, lapítanak, mert nem mernek állást foglalni. Ennek érdekes bizonyítékára bukkantunk épp a mina p az egyik központi lap jegyzetírójánál, aki (minő felismerés!) azt adja tudtunkra, hogy „Romániában az argentin irodalmat sokkal jobban ismerik, mint a magyart. A román és magyar írók sokkal kevésbé ismerik egymást, mintha több ezer kilométerre laknának e gymástól." Íme, a toleranciaintolerancia milyen képtelen helyzeteket teremt. Ami minket illet, tolerancia dolgában nyilván nem vagyunk szeplőtlenek, ámde azt aligha mondhatják rólunk, hogy nem ismerjük a román irodalmat. Tényleges érdeklődésből vagy kény szerből, de tájékozottabbak vagyunk például a román irodalomban, mint azok, akik ünnepi vagy kevésbé ünnepi alkalmakkor valóságos fáklyaként lobogtatják az „eredendő" román toleranciát, miközben – tegyem hozzá – évtizedek alatt sem voltak képesek legalább azoknak a nevét helyesen leírni, akiket nap mint nap vádak halmazával illetnek. Mindezek után az következne, hogy megpróbáljam megmondani, mikor lesz itt a ma mímelt helyett igazi tolerancia. Amibe minden belefér, s a többség számára is elfogadhatóvá vál ik, és amitől mi a szülőföldünkön jól érezhetjük magunkat. A választ persze nem tudom. De azért jó, hogy van hete a toleranciának… vissza Három bástya Felvidék.ma 20070320 06:58 Szerző: Pomogáts Béla Forrás: Szabad Újság Aki figyeli a határokon túl élő magyarság helyzetét és ennek most bontakozni kezdő fejleményeit, megállapíthatja, hogy komolyan veendő változásokra kell számítani, mi több, ezek a változások máris elkezdődtek. Két, a kisebbségi közösségek életét és jövő jét mindeddig jótékonyan befolyásoló, sőt meghatározó területen is. Először maguknak a kisebbségi közösségeknek a politikai érdekérvényesítésében. Nem kell ahhoz különösebb
