Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-02
4 Bírálat Pozs onynak - Nem érvényesítik a Kisebbségi nyelvek európai chartáját - Nem lesz közös történelemkönyv. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke – saját bevallása szerint – a napokban értesült arról, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia olyan történelmi tankönyv ön dolgozik magyar történészekkel együtt, amelyet aztán közösen használnának a két ország iskoláiban. (MN 9.o.) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Bécsben megnyitották az Európai Alapjogi Ügynökséget − Bécsben csütörtökön központi ün nepség keretében nyitották meg az Európai Alapjogi Ügynökséget, amely felváltja azt a megfigyelői központot (EUMC), amely eddig a rasszizmus és az idegengyűlölet európai megfigyelésének a kérdéskörével foglalkozott az osztrák fővárosban (EurActive.hu) Az Alapjogi Ügynökség a régi EUtagokat is vizsgálja − „Végre van olyan európai uniós szervezet, amelynek írásban rögzített alapokmányában normaként szerepelnek a kisebbségi jogok” - egyebek között ezért is tekinthető a magyar dipl omácia sikerének az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének tegnapi bécsi megnyitója (Nsz 7.o.) Több figyelem az emberi jogokra - Elstartolt az Európai Unió emberi jogi figyelőszervezete, a Európai Alapjogi Ügynökség − „A nagyarány ú bevándorlás, a kultúrák közötti konfliktusok, a rasszizmus, az emberkereskedelem és a menekültek mind olyan kényes területek, ahol az emberi jogokat naponta éri támadás az Európai Unióban” – mondta lapunknak Gál Kinga európai parlamenti képviselő, aki fe lszólalt a bécsi székhelyű Európai Alapjogi Ügynökség megnyitóján (MH 8.o.) Életbe lépett a nyelvi charta Csehországban - Minden olyan csehországi városban és faluban, ahol a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek a lakosság tö bb mint tíz százalékát alkotják, azok ezentúl szóban és írásban szabadon használhatják anyanyelvüket hivatali és bírósági ügyekben. (ÚMSz) Bécsben megkezdi munkáját az Európai Alapjogi Ügynökség - Bécsben tegnap ünnepélyesen meg nyitották az Európai Alapjogi Ügynökséget, amely felváltja azt a megfig yelői központot (EUMC), amely eddig a rasszizmus és az idegengyűlölet európai megfigyelésének a kérdéskörével foglalkozott. (Nszv 2.o.) Megvédik a közös európai alapjogokat - A tavaly ősszel Magyarországon történt jogsértéseket is vizsgálhatja majd az Európai Alapjogi Ügynökség, amelyet nagyszabású ünnepség keretében nyitottak meg tegnap Bécsben. Az eseményen mások mellett felszólalt Gál Kinga néppárti EPképviselő, aki hangsúlyozta: fontos, hogy a közös európai alapjogok a jövőb en könnyebben juthassanak érvényre. (MN 9.o.) Csalódást keltett Orban levele - Csalódást keltőnek és formálisnak nevezte SzentIványi István liberális képviselő Leonard Orban többnyelvűségért felelős uniós biztos válaszlevelét a kolozsvári BabesBolyai Egyetemen kialakult helyzettel kapcsolatos európai parlamenti megkeresésre. (Nszv 2.o.)