Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-13
8 Szerbia egyetértése nélkül Szlovákia semmilyen semmiféle koszovói autonómiát nem támogathat - nyilatkozta hétfőn Frantisek Kasicky szlovák védelmi miniszter, de a néhány órával később Belgrádból hazatérő Ján Kubis k ülügyminiszter máris árnyalni igyekezett a határozott állásfoglalást. Frantisek Kasicky ezt hétfőn, azt követően jelentette ki, hogy Pozsonyban megbeszélést folytatott szerb kollégájával, Zoran Stankoviccsal. "Nem támogatható olyan folyamat, amely végső f ejleményében oda vezetne, hogy valamilyen anyaországgal bíró nemzetiségi kisebbség egy további állam létrejöttére formáljon igényt" - idézte Kasickyt a TASR szlovák hírügynökség. A szlovák tárcavezető hozzátette: az ENSZ felügyelete alatt álló délszerbiai tartomány statútumát megszabni hivatott tárgyalási folyamat még nem zárult le és Szlovákia csak a tárgyalások végkifejletének ismeretében alakítja majd ki a hivatalos álláspontját. A szerb védelmi tárca Pozsonyban tárgyaló vezetője ismét hangsúlyozta, hog y Belgrád nem azonosult a koszovói rendezésben illetékes ENSZfőmegbízott, Martti Ahtisaari rendezési tervével, mert a szerb fél álláspontja szerint a határok sérthetetlenségének elve a rendezés által semmiképpen sem sérülhet. "Nagyra értékelem a Szlovák K öztársaság vezető képviselőinek megnyilatkozásait, miszerint a rákényszerített megoldás elfogadhatatlan, s hogy a probléma csak a felek egyetértésével rendezhető" - idézte a TASR. Február elején a szlovák parlament EUügyekben illetékes bizottsága Ján Kubi s külügyminiszter javaslata nyomán megszavazta, hogy Pozsony támogassa az Ahtisaaritervet, majd a szlovák politikai pártok rendre visszatáncoltak, mondván, hogy egy ilyen megoldás elfogadhatatlan, mert a szlovákiai magyarok "autonómiaábrándjaihoz teremte ne precedenst." A szlovák szempontok hátterében az áll, hogy Pozsony következetesen tagadja a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak intézményét, ezzel szemben hallani sem akar a szlovákiai magyarok és németek második világháború utáni jogfosztását a koll ektív bűnösség elvei alapján törvényesítő Benesdekrétumok hatálytalanításáról. A szlovák parlament hivatalos nyilatkozatban fogalmazza majd meg Koszovóval kapcsolatos álláspontját. Két szlovák párt már benyújtotta az autonómiát ellenző saját szövegterveze tét. Ezzel szemben a Magyar Koalíció Pártjának minap benyújtott tervezete egyértelműen az Ahtisaarijavaslatot támogatja. Kasicky nyilatkozata után Kubis a SITA hírügynökség megkeresésére azt mondta: Szlovákiának vigyáznia kell, nehogy a koszovói kérdésben tanúsított "véleménye miatt elszigetelődjön." Nem lenne szerencsés az Európai Unió tagországainak álláspontjától elütő véleményt képviselni, ezért Pozsony a nézetazonosságra kíván törekedni - jelezte. Kubis maga kérte, hogy Boris Tadic szerb elnökkel talá lkozzon. Hazatérőben azt nyilatkozta: az Ahtisaaritervet elvető szerbek tudatában vannak annak, hogy a kérdéssel kapcsolatos döntő erejű véleménycserére már csak a Biztonsági Tanácsban kínálkozik esély. Ezt megelőzően a szerb vezetés szoros kapcsolatot k íván fenntartani az érintett partnerekkel, hogy menet közben is konzultáljanak a folyamat visszafordítását célzó, szerb érdekeknek megfelelő lépésekről. Kubis szerb partnerének értésére adta, hogy Pozsony számára az lenne a megfelelő megoldás, ha a koszovó i kérdésre az ENSZ égisze alatt, a Biztonsági Tanács határozata által találnának megoldást, mert Kubis szerint "minden egyéb út válságba torkollhat." (MTI) vissza Ahtisaari: 'Minden további időkérés csak a folyamat késlelt etését jelentené' Vajadaságma.info 2007. március 12. [20:02] Martti Ahtisaari szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának nincs oka elvetni a Koszovó függetlenné válására vonatkozó tervet, s mindenki, aki további megbeszéléseket szorgalmaz, egyszerűen csak há tráltatni próbálja a folyamatot. Az albán többségű délszerbiai tartomány végleges státusának meghatározását célzó tárgyalásokon közvetítő ENSZmegbízott, volt finn elnök hangsúlyozta a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában: a koszovói albán többs ég - mindazok után, amiken keresztülment (szerb uralom alatt) - egyáltalán nem hajlik arra, hogy bármit is elfogadjon, ami kevesebb a függetlenségnél. "Nagyon nehéz elképzelni, hogy a történtek után rá lehetne venni a koszovói albánokat a tőlük egyszer már elvett autonómia elfogadására" - mondta bécsi hivatalában az ENSZmegbízott. Hozzátette: "aki részt vett a tárgyalásokon, nagyon jól tudja, mi a felek álláspontja, minden további időkérés csak a folyamat késleltetését jelentené". Ahtisaari közölte, hogy helyettese még ezen a héten New Yorkba viszi a javaslatot, s számítása szerint április elején a BT elé kerül a dokumentum. (MTI/Reuters/AP) vissza Sólyom László két erdélyi helyszínt látogatott meg az első napon