Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-26
17 - Nemcsak vasutas napon utazom vonattal, nem kizárólag anyák napján szeretem az édesanyámat, és a költészet napja előtt és után is olvasok szépirodalmat. Na és minden nap használom az anyan yelvem. Azzal, hogy az anyanyelvnek is piros betűs napot szentelnek, azt sugallják, mintha veszélyben lenne, ünneplésre szorulna. Valójában azonban amíg létezik az emberiség, mindig lesz anyanyelv is. Nem az tehát a kérdés, hogy lesze napja az anyanyelvne k, hanem például az, hány nyelv lesz a Földön 10, 50 vagy 100 év múlva. Ugyanis naponta tűnnek el nyelvek a világ nyelvi térképéről, s a holt nyelvek is anyanyelvek voltak valaha. De ez nem azt jelenti, hogy élnek olyan emberek, akiknek nincs anyanyelve, h anem azt, hogy egy közösség fokozatosan, néhány generáción át tartó folyamat végén áttér egyik nyelv használatáról egy másikra. S miközben az asszimilációval az egyik nyelv eltűnik, egy másik nyelv nyer, hiszen több beszélője lesz. Ha tenni akarunk valamit a kihalóban lévő nyelvekért, akkor nem ünnepelni kell őket, hanem megteremteni annak a lehetőségét, hogy minden embernek legyen esélye és lehetősége arra, hogy a lehető legtöbb szituációban használhassa anyanyelvét. Mert a gazdaságival párhuzamosan ható n yelvi globalizáció során a nagy nyelvek bekebelezik a kis nyelveket. - Talán épp azért szentelnek külön napot a nemzetközi szervezetek az anyanyelvnek, hogy felhívják erre a figyelmet. - A nemzetközi szervezetek valóban sokat tehetnének a nyelvek védelmé ért. Ám sajnos ezek az intézmények is hozzájárulnak annak a helyzetnek a fenntartásához, mely szerint a rasszizmus vagy a nemi, vallási alapú diszkrimináció ma már szalonképtelen, de a nyelvi alapon történő hátrányos megkülönböztetést burkoltan a nemzetköz i egyezmények is pártfogolják. - Hogy érti ezt? - Úgy, hogy azokat a nemzetközi dokumentumokat, melyek érintik a nyelvi kérdést, oly módon fogalmazták, hogy a nyelvi és kulturális sokszínűséget gyakran csak elviekben támogató államok könnyen szabotálhass ák még azon minimumok alkalmazását is, melyek bekerültek ezekbe a szövegekbe. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája 10. cikke például így fogalmaz a kisebbségi nyelveknek a közigazgatási hatóságok által történő használatáról: "Az állam azon közigazgatási kerületein, ahol a regionális vagy kisebbségi nyelvet használó személyek száma az alábbi intézkedéseket indokolja, a Felek a nyelvek mindegyike helyzetének megfelelően, abban a mértékben, ahogy az ésszerűen lehetséges, vállalják…" Ilyen indí tás után nem az a lényeg, hogy mit vállalnak, hanem az, hogy az állam mérlegelheti, szerinte indokoljae a kisebbségi nyelv használatát az ezt igénylők száma, illetve megfontolhatja, ésszerűe egyáltalán, hogy a nemzetiségi nyelv megjelenjen a hatóságokkal való érintkezésben. A nemzetközi dokumentumokat megszövegező szervezetekben ugyanis nem a kisebbségek, hanem az államok képviseltetik magukat. Ezért van az is, hogy a kisebbségek nyelvi igényei úgy jelennek meg, mintha valamiféle többletjogok volnának, mi ntha pozitív diszkriminációról lenne szó. Pedig valójában a kisebbségek is csak azt szeretnék, ami a többségiek számára természetes: hogy szabadon használhassák anyanyelvüket. Ennek a szemléletnek a következménye, hogy az állami hivatalnokok többsége meg s em érti, miért tekintjük diszkriminatívnak azt az elképzelést, mely szerint az ún. független vizsgaközpontokban a magyar tannyelvű iskolák tanulóinak is ukrán nyelven kell érettségi és egyben felvételi tesztet írniuk, ahelyett, hogy ők is anyanyelvükön viz sgázhatnának, mint többségi társaik. - Az interjú előtt azt hittem, az anyanyelv szimbolikus értékeiről, a magyar nyelv európai helyzetéről, jövőjétől beszélgetünk majd, nem pedig politikáról, diszkriminációról. - Azért beszélünk erről, mert az anyanyelv szimbolikus értékei csak akkor jelenhetnek meg, ha van terünk és jogunk használni ezt a nyelvet. Nyelvészként úgy vélem ugyanis, hogy egy nyelvet elsősorban nem muzeális értékként, egyfajta kiállítási tárgyként kell megőrizni, amit ünnepnapokon előveszünk , lefújjuk róla a port, és a nap végén ismét eltesszük; a nyelvet a használat élteti. Az, ha beszélünk, írunk, verset olvasunk, kérvényt fogalmazunk, előadást tartunk, imádkozunk, szerelmet vallunk, vitatkozunk ezen nyelven: ha használjuk. És persze közben nem feledkezünk meg arról sem, hogy másoknak is meg kell adnunk a lehetőséget arra, hogy használhassák saját nyelvüket. vissza Kovács Elemér Konzervatív ultimátum: egyszínű kormányt!
