Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-26
3 Markó Béla: egyházigénylő az RMDSZ – „Szükség van az egyház jelenlétére a jelenlegi romániai politikai és erkölcsi válság körülményei között” – nyilatkozta Markó Béla RMDSZelnök a hét végén a Romániai Magyar Ker eszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) Kovásznán tartott kongresszusán. (ÚMSz) Szakmai vitán a közoktatási törvény - Húszpontos módosító csomagot fogalmazott meg a közoktatási törvénytervezettel kapcsolatosan a Romániai Magyar Pedagó gusok Szövetsége. (ÚMSz) S ZERBIA - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Támadás a VMSZ újvidéki irodája ellen − Galambos László, a VMSZ délbácskai és szerémségi körzeti szervezetének alelnöke a Vajdaság Mának elmondta, hogy a rendőrség elvégezte a helyszínelést, az anyagi kár mintegy 4050 ezer dinár (Vajdaságma.info) A magyarokon verik le Koszovót − Tám adás a VMSZ újvidéki irodája ellen − A Bécsben zajló Koszovótárgyalások egyébként eddig egy jottányit sem jutottak előbbre, teljes kudarccal fenyegetnek. Megakadtak a szerb kormányalakítási tárgyalások is, pedig jóformán még el sem kezdődtek (MN 9.o.) Veszélyben a magyar nyelvű helyi rádiók - A civil szervezetek és a VMSZ parlamenti képviselői követelik a szerzett jogok biztosítását (Vajdaságma.info) Koštunicáék is bekeményítettek − Vagy Vojislav K oštunica lesz a kormányfő, vagy új választásokat tartanak Szerbiában − A Szerbiai Demokrata Párt semmiképpen sem fogadja el, hogy Božidar Đelić legyen a miniszterelnök. A Boris Tadićféle Demokrata Párt ezt megelőzően már tudomásra hozta, hogy nem engedi át más pártnak a kormányfői posztot, s nem tesznek újabb engedményt Koštunicának. Ezt meg sem bocsátanák választóik (Vajdaságma.info) Függetlenség helyett autonómia − Bécs: Mi tartalmaz a belgrádi javaslat Koszovóról? − Kos zovó autonóm tartomány Szerbiában, amely tartománynak lenne saját alkotmánya és saját hatalmi szervei. rendelkezne törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalommal is. A B92 értesülései szerint ezt tartalmazza a Bécsben ismertetett szerb javaslat Koszovó jövőbe ni státusáról (Vajdaságma.info) Koszovó: A nemzetközi erők határozottan lépnek fel az erőszak ellen − A NATOt nyugtalanítják a koszovói erőszakos cselekmények − Harry Ulrich tengernagy, a NATO nápolyi egyesített parancsnoksá gának parancsnoka az Agim Ceku koszovói miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után Koszovó jövőjének szempontjából nézve a kívánttal ellentétes hatásúnak és ténylegesen ártalmasnak minősítette az utóbbi két hét alatt történt incidenseket (Vajdaságma.inf o) Bosznia: akadozó rendőri reform, romló EUesélyek – „Egészen a kezdetekhez vetheti vissza BoszniaHercegovina EUval folytatott társulási tárgyalásait az ország rendőrségi reformjának elakadása” – figyelmeztetett a nemzetköz i közösség főképviselője. (Vg 6.o.)