Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-15
10 A január 21i választás nyomán létrejött Skupstina alakuló ülésén - többségi szavazattal - elfogadta a belgrádi kormány határozatterve zetét, amely elfogadhatatlannak nevezi az ENSZfőmegbízottnak a délszerbiai tartomány státusára kidolgozott javaslatát, egyszersmind állást foglal a további tárgyalások mellett. Az indítvány ellen a vitában csupán a szerb liberális demokraták és a déli al bán kisebbséget képviselő egy honatya szólalt fel. A parlamenti határozat megállapítja, hogy Martti Ahtisaari indítványa sérti a nemzetközi jog alapelveit, mert nem tartja tiszteletben Szerbia szuverenitását és területi egységét. A tervezet megalapozatlan ul, s a nemzetközi joggal ellentétesen egy szuverén állam jellemzőivel ruházza fel Kosovot, lerakva ezzel egy Szerbia területén létrejövő új független állam alapjait. A határozat ezzel együtt leszögezi, hogy csak az ENSZ égisze alatt - külső nyomás és mes terségesen kijelölt határidők nélkül - megtartott tárgyalásokon lehet tartós, és minden érintett számára elfogadható megoldást elérni. Ezért a parlament megújította a Kosovo státusáról eddig tárgyaló szerb küldöttség mandátumát, s kötelezte a csoportot, ho gy a határozattal összhangban tárgyaljon Martti Ahtisaarival a jövő héten Bécsben. A határozati javaslatot előterjesztő Vojislav Kostunica miniszterelnök élesen bírálta az ENSZfőmegbízott javaslattervezetét, mivel megfosztja Szerbiát területe 15 százalék ától, önkényesen megváltoztatja nemzetközileg elismert határát. A kormányfő - akinek a pártja nemrég még azt követelte, hogy Szerbia vizsgálja felül kapcsolatait minden olyan országgal, amely elismeri Kosovo függetlenségét - ugyanakkor azt mondta, hogy Sze rbia kész minden értelmes kompromisszumra és megállapodásra mindenkivel, aki tiszteletben tartja a nemzetközi rend alapjait. A vitában felszólaló Boris Tadic köztársasági elnök a szerb alkotmánnyal ellentétesnek nevezte Ahtisaari elképzelésének azokat a r észeit, amelyek a szuverén államiság tartozékaival ruházzák fel Kosovot. Az államfő felhívta rá a figyelmet, hogy a kérdésben dönteni hivatott ENSZ BTnek készülő indítvány tervezetének egyéb részei sem elfogadhatók Szerbia számára, s konkrétan a közigazga tás decentralizációját és a kosovoi szerb kisebbség jogainak védelmét, biztonságának szavatolását, az ortodox templomok és kolostorok védelmét, a közvagyon sorsát és a privatizációt említette közülük. Boris Tadic ugyanakkor hitet tett a tárgyalások folyta tása mellett. Csak a párbeszéddel kimunkált kompromisszumos megoldás lehet tartós, s teremtheti meg a térség stabilitását, ami létérdeke a NyugatBalkán valamennyi országának - mondta. A 250 tagú parlamentben 6 képviselői hellyel rendelkező Liberális Demo krata Párt vezetője, Cedomir Jovanovic - a vita általános hangulatától élesen elütő módon - figyelmeztetett arra, hogy Kosovo már hét éve nem része Szerbiának, gyakorlatilag független, s ezzel a ténnyel, tetszik, nem tetszik, számot kell vetni. Az általa v ezetett - 15 parlamenti helyet szerzett - pártkoalíció azért akart bekerülni a törvényhozásba, hogy szembeszálljon a milosevici örökséget ápoló politikusokkal, s azokkal is, akik bár tisztában vannak a kosovoi realitásokkal, nem mernek nyíltan beszélni ról uk - mondta. vissza Egy kárpátaljai került a fővárosi közjegyzők élére KárpátiInfo • 20070215 04:20:00 Az Igazságügyi Minisztérium február 12én kelt rendeletével új vezetőt neveztek ki a Kijevi Közjegyzőségi Főosztály élére. A fő városi közjegyzőket a rendelet értelmében mostantól földink, Csizmár Katalin irányítja majd, aki korábban a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás Jogi Főosztályának vezetőhelyettesi tisztjét töltötte be. vissza A schengeni információs rendszerről tanácskoznak Echo TV • 20070215 06:57 Az EU migrációs politikája és a schengeni információs rendszer témája is szerepel az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek csütörtökön Brüsszelben nyíló kétnapos tanácsülésének napirendjén.