Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-02
10 Budapest gyors eljárást ígér a Képíróügyben Népszabadság • Hírösszefoglalónk • 2007. február 2. A mai történelmi helyzet gyökeresen különbözik a vészkorszakot megelőzőtől, de nem szabad elsiklani a régi szte- reotipiákat felhasználó, gyűlölelet szítani próbáló jelenségek felett - erről Göncz Kinga külügyminiszter beszélt lapunknak, miután izraeli látogatása során koszorút helyezett el a holokauszt áldozatainak emlékére a Jad Vasem Intézetben, illetve a meggyilkolt miniszterelnök, Jichak Rabin emlékművénél. A magyar külügyminiszter találkozott Dalia Icikkel, a parlament (kneszet) el nökével, Cipi Livni külügyminiszte rrel és Simon Peresz regionális fejlesztésekért felelős miniszterelnökhelyettessel. Az igazságügyminiszteri posztot is betöltő Livnivel folytatott megbeszélésen röviden szóba került a háborús b ű- nökkel vádolt Képíró Sánd or ügye. Göncz Kinga tájékoztatta izraeli partnerét, hogy a magyar igazságszolgáltatás igyekszik gyorsan eljárni. Jelenleg a dokumentumok beszerzése folyik, főleg Szerbiából várja a magyar fél a szü kséges iratokat. A háborús bűnösök felkutatásával foglalko zó Simon Wiesenthal Központ kezdeményezte Képíró Sándor felelősségre vonását háborús bűnök elkövetése miatt. Képíró az 1942es délvidéki mészárlásokban csen dőrként, az 1944es deportálásokban csendőr századosként tevékenykedett. Göncz benyomásai szerint az izraelieket az idő is sürgeti, hogy rendezzék a palesztinokkal "közös ügyeiket", ugyanakkor a minapi eilati merénylet és a palesztin belviszály nehezíti a megoldást. Simon Peresz egyébként a nnak a véleményének adott hangot, hogy elsősorban munkahelytere mtő befektetésekkel lehet eredményeket elérni a palesztin kérdésben. - Izraeli politikusokban komoly aggodalmat keltenek a térségben egyre nagyobb befolyásra szert tevő Irán atomhatalmi ambíciói, illetve az a tény, hogy az iszlám köztársaság radikális és t errorista szervez eteket támogat - mondta kérdésünkre a magyar diplomácia vezetője, aki ma a palesztin autonóm területekre látogat, ahol Mahmud Abbasz palesztin elnökkel és palesztin civil szervezetek képviselőivel találkozik. l A Simon Wiesenthal Központ arra kérte a magyar külügyminisztert, hogy indítson vizsgálatot annak feltárására, magyar diplomaták milyen szerepet játszhattak az általa háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor hazatelepülés é- ben. Efraim Zuroff, a Wiesenthal Központ náci vadász akciójának igazgatója a Göncz Kingának címzett levélben felhívta a figyelmet Képírónak azon kijelentésére, miszerint a Buenos Airesi magyar nagykövetségen 1996ban úgy informálták, hogy nyugodtan hazatérhet Magyarországra, mivel nem folyik eljárás ellene. (MTI) vissza Hatezer kérdés Verespatakról Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2007. február 2. Továbbította a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) verespataki kanadairomán bányabe ruházónak a buk aresti környezetvédelmi tárca azon kérdéseket és felvetéseket, amelyek az aranybánya környezetvédelmi hatást anulmányával kapcsolatban tavaly több romániai és magyarországi lakossági fórumon vetődtek fel. Korodi Attila román környezetvédelm i államtitkár szerint a mintegy 15 ezer oldalas dokumentációban a miniszt é- riumhoz beérkezett 5610 kérdést és véleményt, a közvitákon elhangzott 489 hozzászólást foglalták össze. (Az anyag elérhető a www.mediu.ro honlapon). A minisztérium felszólította a be ruházót: készítsen jegyzéket a mego ldási javaslatokról. A múlt nyári közmeghallgatásokon sokan a tervezett zagytározó miatt aggódtak. Mások a környezeti kérdésekre összpontosítottak, illetve a pénzügyi garanciákat, a kulturális örökség védelmét, a térség ben élők kilakoltatását firtatták. Nem kevesen a verespataki és a nagybányai ciános aranymosás között vontak párhuzamot. A Népszabadság kérdésére Johanna FritzCsokany, az RMGC szóvivője azt mondta: a cég valamennyi kérdésre válaszolni kíván, de ennek id őhatáráról nem tudott nyilatkozni. A verespataki projektet ellenző Alburnus Maior Egyesülettől Stephanie Roth elmondta: attól tartanak, hogy a szaktárca - "szerkesztés" címén - a legrázósabb ké rdéseket kihagyta az RMGCnek átadott anyagból. vissza