Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-13
4 Soha nem idõszerû? – „A köztársasági elnök látogatása tehát – a diplomácia nyelvén szólva – most éppen „nem lett volna alkalmas” . (ÚMSz) Paradogma – „Az egyik legfontosabb román "nem zeti paradigmát" - valójában: dogmát - kellene túllépni ahhoz, hogy a román elit ne veszélynek és gondnak, hanem szellemi, sőt anyagi értéknek tekintse a magyar kisebbséget.” (Nsz 3.o.) Sok sikert, elnök urak! – „Ám mindeddig meg nem valósított romániai magyar célkitűzés az önálló állami magyar egyetem, továbbá a kulturális, illetve a területi autonómia. Ezekről kellene végre nyíltan tárgyalni és egyezségre jutni, ahogyan az két uniós tagországhoz illene. Az erdélyi magyarság és R ománia jól felfogott érdeke is ezt kívánja. Ehhez kívánunk sok sikert, elnök urak!” (Erdély.ma) Brassó – Bukarest autópálya: kezdődő munkálatok − „Legkésőbb tíz napon belül elkezdődnek a Bukarest – Brassó autópálya építési munkálatai ” – közölte tegnap Radu Berceanu román szállításügyi miniszter. Az autópályának a tárca előrejelzései szerint 2012 – 2013ra kellene elkészülnie (MNO) Kórusban ítélik el a népszavazást - A referendum nacionalista, sovén kirohan ásokra adott alkalmat a szélsőséges román alakulatoknak, mint a NagyRománia Párt. (ÚMSz) Élesen bírálták a román pártok a Székelyföld területi autonómiájáról szóló népszavazást - Hatalmon és ellenzékben lévő román pártok egyará nt élesen bírálták a Székelyföld területi autonómiájáról szóló népszavazást, miután a hét végén a magyarok által többségben lakott régióban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) újabb referendumokat szervezett. (MTI) Össztűz az autonóm iára - Az elnök emlékeztetett, hogy minden állampolgárnak kötelessége tiszteletben tartani az alkotmányt, amely különben 18 nemzeti kisebbséget ismer el, amelyeknek parlamenti képviseletet is biztosít. Basescu felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország és Románia belpolitikája eltér egymástól a kisebbségi jogok biztosítása tekintetében, de az eltérő hangsúlyok ellenére is mindkét ország teljes mértékben betartja ezen a terén az európai előírásokat. (Erdély.ma) Tízezer a 400 ezer ből - Autonómiás referendum: demokratikus ujjgyakorlatok – „Súlytalanabb, mint egy hivatalos népszavazás, de ez az egyetlen eszközünk” – mondja a "belső népszavazásról" az SZNT alelnöke. (Transindex.ro) Románmagyar zöldminiszte rek egyeztetése Bukarestben - Biztató jelként értékelte Persányi Miklós az MTInek hétfőn adott telefonos nyilatkozatában, hogy Románia felülvizsgálja tartózkodó álláspontját a génmódosított kukorica köztermesztési tilalmának fenntartása ügyében. (MTI) S ZERBIA - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Az EU számára fontos az új szerb kormány összetétele - A Blic értesülései szerint mégis Đelić lesz a kormányalakító − Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei mai brüsszeli találkozój ukról azt üzenik majd, hogy folytatódhatnak a társulási tárgyalások Szerbiával, ha az új Európapárti kormány politikai állásfoglalásával és konkrét intézkedésekkel bizonyítja eltökéltségét a Hágával való teljes együttműködést illetően. „Ez magába foglalja azt is, hogy a kormány összetételének és az állami szolgálatok élén