Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-13
2 magyar t émában tudományos kutatást folytató intézmények részére” - olvasható az Akadémia internetes honlapján. (Felvidék.ma) R OMÁNIA Sólyom László a kisebbségekről, a környezetvédelemről és a romániai ötvenhatosokról is tárgyal Bukarestben − A románmagyar kétoldalú kapcsolatokról, a NyugatBalkán és a Feketetenger térségének helyzetéről, a kisebbségi kérdésről, a környezetvédelem pro blémáiról, valamint a romániai ötvenhatosok rehabilitációjának ügyéről tárgyal hétfőn Bukarestben Sólyom László köztársasági elnök Traian Basescu román államfővel (MTI) Magyar egyetemről és autonómiáról kellene tárgyalnia a román és a magyar államfőnek a Szabadság szerint − A magyar államfő romániai látogatásáról az erdélyi Krónika című napilap is beszámol. A lapnak nyilatkozó Dávid László , a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora úgy véli, hogy Sólyom jelenléte megerős ítheti az oktatók és a diákok számára az egyetemépítés folytatásának kilátásait. A rektor hozzátette: elsősorban nem anyagi, hanem erkölcsi támogatást várnak az államfőtől (MTI) Sólyom László a kisebbségekről és a környezetvédelemr ől is tárgyal Bukarestben − A románmagyar kétoldalú kapcsolatokról, a NyugatBalkán és a Feketetenger térségének helyzetéről, a kisebbségi kérdésről, a környezetvédelem problémáiról, valamint a romániai ötvenhatosok rehabilitációjának ügyéről tárgyal hé tfőn Bukarestben Sólyom László köztársasági elnök Traian Basescu román államfővel. A magyar államfő hétfőn megkezdte állami látogatását a román fővárosban, programja első mozzanataként az ismeretlen katona emlékművénél helyez el koszorút, mielőtt megkezdi tárgyalásait Traian Basescu elnökkel. Katonai tiszteletadással járó hivatalos állami fogadtatás várja a legmagasabb rangú magyar vendéget a Cotrocenipalota Ceremónia terén (MTI) A román elnökkel találkozik hétfőn Sólyom László − Az államfő kedd délelőtt Marosvásárhelyre látogat, ahol Markó Béla RMDSZelnökkel, a román kormány miniszterelnökhelyettesével folytat megbeszélést. Ellátogat a magyar állam költségvetéséből finanszírozott Sapientia Egyetemre, majd a helyi értelmiség kép viselőivel találkozik. Innen Kolozsvárra látogat, ahol egyebek között Tőkés Lászlóval , majd erdélyi 56osokkal találkozik. Az államfő kedd este az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel is beszélgetést folytat (Uno.hu) A r omán elnök kirohant a székelyföldi népszavazás ellen − Sólyom László hétfőn Bukarestben Traian Basescu román elnökkel találkozott, aki élesen kikelt a székelyföldi népszavazás ellen. A magyar köztársasági elnök szerint az Európai Unió országaiban a kultur ális autonómia szükséges, a területi autonómia pedig lehetséges (MTI/MNO) Románmagyar csúcs a székely népszavazás árnyékában - A Székelyföld területi autonómiáját szorgalmazó törekvések, főként a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által folytatott belső népszavazás némiképp beárnyékolta Sólyom László magyar köztársasági elnök és Traian Basescu román államfő tegnapi bukaresti tárgyalását, és nem igazán segítette az érdemi döntések meghozatalát. (ÚMSz)