Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-12
30 Háromszék több településén, az utcákon és postaládákban péntek reggelre több ezer referendumellenes szórólap jelent meg. „A magyarság vezetősége elhatárolja magát az SZNT kezdeményezésétől, amellyel anélkül, hogy szava tolni tudnák Székelyföld területi autonómiájának kivívását, illegális tevékenységre buzdítják a romániai magyarságot. Ennek a felbujtásnak egyetlen célja van. Magánérdek és külföldi pénzalapok fölötti rendelkezési jogok megszerzése vezeti az SZNTt” – áll a röplapon. A szöveg szerint a baróti szavazatgyűjtés során többen panaszt tettek az RMDSZ területi irodáiban a mozgóurnát kísérők által elkövetett csalások miatt. Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács titkára elmondta, nem érte meglepetésként az újabb diverziós röplapok megjelenése, és töretlenül folytatják a népszavazás lebonyolítását. Hozzátette, az ügyben tájékozatlanokat vélhetően megzavarják a szórólapon olvasható állítások, de bízik benne, hogy a többséget ez nem tántorítja el attól, hogy fogadja a szavazóbiztosokat. Román támogatás Sepsiszék hat településén zajlott szombaton mozgóurnás autonómianépszavazás. A szavazatok összeszámlálása után kiderült: a lakosság 83,42 százalékát találták otthon a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szavazóbiztosai, a hat falu 3977 szavazati joggal rendelkező polgárából 3290en igennel, 13an nemmel voksoltak, a többi szavazat pedig érvénytelen volt. Látványos eredmény Málnásfürdőn született, ahol a lakosság 100 százaléka támogatta a területiautonómiaigényt. Benedek Ba rna, a sepsiszéki SZNT elnöke elmondta, az egyik málnásfürdői román nemzetiségű szavazópolgár kijelentette: „ha az autonómia jó önöknek, akkor nekem is jó, ezért mellette szavazok”. Egy román hölgy pedig megkérdezte: „Én mellette szavazok, de ugye megvéden ek, ha meg akarnak verni?”. Tulit Attila SZNTalelnök közölte, egyetlen községben sem ütköztek akadályokba, annak ellenére, hogy a Kovászna és Hargita Megyei Románok Polgári Fóruma arra szólította fel a lakosságot, hogy ne engedjék be az ajtón kopogtató ön kénteseket. A sepsiszéki referendum február 25éig tart. Hargita megyében, Gyergyószéken mintegy 30 ezer személyt várnak a szavazóurnákhoz az SZNT helyi szervezetének vezetői február 18áig. „A lakosság eddig minden településen pozitívan viszonyult a népszavazáshoz” – hangoztatta Árus Zsolt, a Gyergyószéki Széke ly Tanács elnöke. Árus beszámolt arról, hogy a Kápolna utcában bizalmatlanul fogadták a biztosokat, ugyanis pénteken felkereste őket egy RMDSZmegbízott, aki szintén arra hivatkozott, hogy Székelyföld autonómiájáért gyűjt aláírásokat. Utóbb kiderült, az il lető az európai parlamenti választásokon való jelöltállításhoz szükséges támogatói aláírásokat gyűjtötte. Két legyet egy csapásra Szombaton és vasárnap mintegy ezer szovátai szavazott a Székely Nemzeti Tanács által szervezett autonómiareferendumon. A be kecsalji fürdőváros az első Maros megyei helység, ahol sikerült megszervezni a népszavazást. A szavazók között több román nemzetiségű lakos is akadt, aki a kérdőív lepecsételése után büszkén mondta el, hogy ő az autonómiára adta voksát. Minderről Fodor Imr e, az SZNT országos elnöke és Márton Zoltán, a marosszéki szervezet titkára számolt be lapunknak. Márton elmondta, hogy az SZNT a szovátai ortodox lelkészben is komoly partnerre talált, hisz Mircea Horja arra buzdította híveit, hogy nyugodt lélekkel fogadj ák a szavazóbiztosokat. Vasárnap húsz kilométerrel odébb, a küküllőmenti Makfalván is megkezdődött a referendum. Annak ellenére, hogy az SZNT nem kívánta összekapcsolni a népszavazást a Tőkés László EPképviselői jelölését támogató aláírások gyűjtésével, Szovátán a legtöbb szavazóbiztos úgy döntött: nincs miért kétszer fordulni. „Erre teljesen külön akciót szándékoztunk szervezni, de néhány önkéntesünk azt mondta, nincs semmi értelme újból visszatérni a szavazókhoz” – nyilatkozta Fodor Imre. Bod Aladár, a Székely Nemzeti Tanács marosvásárhelyi elnöke és az országos testület jegyzője elhatárolta magát a kezdeményezéstől: elmondta, az SZNT állandó bizottsága még nem határozott ez ügyben. „Ez nem a mi feladatunk, másrészt nem is vállaltuk fel. Mindaddig amí g politikailag függetleneknek valljuk magunkat, és autonómiaügyben katalizátori szerepet vállalunk a különböző politikai és civil szervezetek között, nem tartom szerencsésnek ezt a kezdeményezést” – nyilatkozta a Krónikának Bod Aladár. A szovátai referendu m egyetlen megfigyelője, Haller István nem talált semmi kifogásolnivalót a népszavazás szervezésében. A Pro Europa Liga emberjogvédelmi iroda vezetője elmondta, hogy bár nem bír jogi következményekkel, a referendum egy demokratikus közvéleménykutatási esz köznek bizonyul. vissza