Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-12
23 Arról már nem szólt a tudósítás, hogyan reagáltak minderre az EU köztudomásúan protokollfüggő diplomatái. De ez nem is lényeges. Fontos, hogy a házigazdák kivágták magukat, s az eset akár még jól is elsülhet, mert azt üzeni: látjátok, tudunk veletek kommunikálni! Ott a helyünk a nagy európai családban. Persze, a ny elvtudás nem minden. Az ukránság egyszer már úgy megtanult egy "uniós" nyelvet, hogy Ivan Dracs író, politikus egy újkahovkai irodalmi találkozón a fülem hallatára mondta a nyolcvanas évek végén: az ukrán nyelv a huszonnegyedik órában van. Akkor nem igazán értettem, mitől is fél egy ötvenmilliós nép fia. Aztán, amikor kiderült, hogy százával(!) ülnek a teremben az orosz nyelven alkotó ukrán írók, már kapiskáltam a dolgot. Tudom, tudom, most nem akkora a veszély. Kicsi annak a veszélye, hogy az ukránok mil liói elkezdenek uniósul beszélni. Talán még a tagság esélyénél is kisebb. Ha már a nyelvhasználat sikamlós területére tévedtem, időzzünk el e fontos témánál két sóhajtásnyit. Amikor a televízióban megszólal egyikmásik ukrán politikus, sportoló (s nem cs ak Petro Szimonenko, akinek ez a kommunisták vezetőjeként szinte kötelező) ékes orosz nyelven, csak csettintek: ez aztán a tolerancia, a kisebbségi jogok, nyelvhasználat diadala. Néha ugyan feliratozzák az idegen nyelvű szöveget, de legtöbb esetben eltekin tenek e macerás (tegyük hozzá: teljesen felesleges) eljárástól. Mit hallok?! Azt tetszik mondani, hogy csak az orosz nyelv van ilyen privilegizált helyzetben! Van benne némi igazság. No de lássuk be: elég furcsa lenne, ha mondjuk egy politikai vita műsorban Sufrics Nesztor magyarul szedné le a keresztvizet ellenlábasairól. Meg aztán, ki tudja, és ha nincs a közelben megfelelő tolmács?... vissza Horváth Sándor Helyzetteremtés Krónika • 20070212 Romániában a törvények nem teszik lehetővé, hogy autonómiáról szervezzenek népszavazást. E gondolatot szinte ugyanazokkal a szavakkal mondta el a hétvégén Markó Béla az RMDSZ és Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) el nöke. Csak míg Markó azt fűzte hozzá, hogy az RMDSZ nem támogatja ugyan a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) népszavazását, az autonómiát viszont igen, Boc némi fenyegetőzéssel toldotta meg kijelentését. E politikai nyilatkozatok tükrében okkal fogalmazódik m eg a kérdés: mi szükség van arra a lakossági megkérdezésre, amelyet az SZNT vezetői is csak óvatosan neveznek népszavazásnak? Érdemese végigvinni a mozgóurnát a székelyföldi utcákon, ha a kirajzolódó népakaratnak úgysem lehet jogkövetkezménye? A válasz: i gen. Mert hiába mondja Markó Béla, hogy a népszavazásnak politikai következményei nem lesznek, már az is ezek közé sorolható, hogy ő és a PD elnöke nyilatkozik ebben az ügyben. Az a tény pedig, hogy a televíziós híradókban előkelő helyet foglal el a székel yek mozgolódása, máris jelzi, Romániában kezdik észlelni a székelyföldi problémát. Egyelőre azt tartják problémának, hogy egy szervezet népszavazósdit játszik, de akarvaakaratlan a valós székelyföldi problémához is közelebb kerültek. Az SZNT olyanképpen j elezte most a székelyföldi problémát, amiként a Bolyai Kezdeményező Bizottság vezetőinek a feliratozási akciója mutatta meg, hogy baj van a magyar felsőoktatásban. Helyzetet teremtett. Olyan helyzetet, amelyhez viszonyulnia kell a politikai osztálynak. Ha idegesen viszonyul, az akció kezdeményezőinek szolgáltat érveket. A helyzetteremtésen túl azonban más haszna is van a székely népszavazásnak. Az SZNT annak az érzését viszi el valamennyi székely portára, hogy mindenkire szükség van, hogy mindenki véleménye fontos: hogy csak a közös akarat válthatja valóra a székelyföldi autonómiaálmokat. vissza Szerzo: Gazda Árpád
