Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-05
23 Markó szerint a versenyhelyzet kiábrándítja a magyar választókat Erdély.ma • [ 20070204 - 21:07:53 ] „Nem hiszem, hogy egy magyar – magyar verseny mozgósító hatással lenne a magyar közösségre” – jelentette ki a Krónika felvetésére Markó Béla Marosvásárhelyen, az erdélyi magyar szerkesztőségek vezetőivel folytatott sajtóbeszélgetésen. Lapunk arra volt kíván csi: lehetségesnek tartjae, hogy a Tőkés László független jelölésével kialakuló verseny az országos átlagnál nagyobb arányban vonzza a magyarokat az urnákhoz. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, a magyarok választási versenye inkább a megosztottság üzenetét hordoz ná a közösségben. „Attól tartok, kiábrándító hatással lenne” – jelentette ki Markó, hozzátéve: a közvélemény egy része amúgy is kiábrándult a politikából. „Tisztelem a püspök urat, de ő békeidőben is el tudja mondani, hogy piszkos kommunisták vagyunk. Hát akkor hogy fog ez kinézni kampányidőben?” – tette fel a kérdést. Markó egyébként úgy vélte, Tőkés László a múlt alternatívája. Az RMDSZ vele szemben fiatal politikusokat jelölt a brüsszeli képviseletre, mert szükségesnek látja a generációváltást. A magyar – magyar versenyhez elvi síkon közeledve az elnök kijelentette, Erdélyben az egység parancsa korlátozza a pluralizmust. „Teljes pluralizmus akkor lehetséges, ha nincsen szükség az egységre” – fogalmazta meg Markó Béla. vissza G azda Árpád, Krónika Kolozsvár - Markó önálló egyetemet alapítana Erdély.ma • [ 20070205 - 08:25:47 ] „A magyar karok és tanszékek létrehozásának elutasítása arra ösztönöz, hogy önálló intézményeket alakíts unk, mivel a vegyes intézményekben nem élhetünk jogainkkal” – jelentette ki a Krónika kérdésére Markó Béla RMDSZelnök a hétvégén Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján. – Ha az alkotmány szerint jogunk van önálló karokhoz, igényeljük ezeket, és eleget teszünk a feltételeknek, nem hiszem, hogy a szenátus megfoszthat ezen jogoktól. A szövetségi elnök szerint Babes – Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége, illetve a szenátus elutasító magatartása a vegyes intézmények életképességét cáfolja meg. Markó úgy tartja, az intézmény vezetőségének kellene a magyar oktatók és diákok autonómiájának biztosítását kezdeményeznie, azt bebizonyítandó, hogy a vegyes intézmények megfelelnek a kisebbségek elvárásainak is. Szükséges az állami finanszírozású magyar egyetem létrehozása, amellett, hogy a BBTEn magyar karok és tanszékek létrehozásával kell biztosítani a kisebbségi önállóságot. Az RMDSZ elnöke kiemelte: nem volna szabad ütköztetni az egyetem autonómiáját a magyar közösség autonómiájával. „Ha a szenátus ezt ne m oldja meg, akár törvénymódosítással is, megoldást keresünk a magyar oktatók és diákok alkotmányos és törv ényes jogainak biztosítására” – jelentette ki Markó. „A szövetség eddig is lépett előre, a kisebbségi törvény ennek a problémának a megoldásához is közelebb vinne – válaszolta Markó arra a kérdésünkre, hogy az RMDSZ mikor lép az ügyben. – A jelenlegi parla menti viszonyok között azonban nehéz elképzelni, hogy egy határozott reformtörvényt el lehetne fogadtatni.” A magyar nyelvű feliratokkal kapcsolatosan az RMDSZelnök úgy fogalmazott: azok elhelyezéséhez adott a törvényes keret. „Abszurdum, hogy miközben ma a helységnévtáblák, vasútállomások és más intézmények feliratozása Erdélyszerte többnyelvű, azt vitatják, hogy szükség vane a BBTEn kétnyelvű feliratokra” – állítja az oktatási kérdésekért felelős miniszterelnökhelyettes. Markó Béla ugyanakkor a BBT E vezetőségével való találkozót is elképzelhetőnek tartja a patthelyzet megszüntetéséért. A BBTE vezetősége személyeskedő, de ellenérveket nem tartalmazó közleményben reagált Markó Béla kijelentéseire. Nicolae Bocsan rektor elutasítja a politikusok beles zólását az egyetem ügyeibe. „Semmi nem indokolja azon egyetem destabilizálását, amely a legtöbbet tett a kisebbségi oktatásért” – áll a közleményben. Bocsan szerint Markó Béla folyamatosan arra törekszik, hogy rombolja a többnyelvű és multikulturális intéz mény