Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-05
7 A fejlesztéspolitikai kormánybiztos - aki a nap fol yamán tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón reagált a Fidesz képviselőjének szavaira - hangsúlyozta: ha önálló, saját munkaszervezettel, bevétellel és politikai legitimációval rendelkező regionális önkormányzatok jönnének létre, akkor még inkább lehetn e növelni a döntések önállóságát. Nem az a kérdés, hogy a régiókba kerüle a pénz, hanem az, hogy milyen csatornákon keresztül - mondta Bajnai Gordon. Hozzátette: a kormány elkötelezett abban, hogy erősítse Magyarországon a régiók önállóságát és ko mpetenciáját. Ennek megfelelően együttműködésen alapuló döntési rendszert alakítottak ki. vissza Szerb politikust kértek fel Bosznia kormányának megalakítására Szarajevó, Banja Luka, 2007. január 4., csütörtök (MTI/AP/Re uters/Tanjug) - A szerb Nikola Spiricet kérte fel Bosznia és Hercegovina új központi kormányának megalakítására csütörtökön a délszláv állam kollektív elnöksége. A három - szerb, horvát és muzulmán - tagból álló testület szarajevói ülésén határozott Sp iric megbízatásáról. Az elnökség ezzel véget vetett a három hónappal ezelőtt rendezett - az etnikai viszályokat felszínre hozó - parlamenti választások óta tartó vitáknak. A parlamentbe bejutott hét muzulmán, horvát és szerb párt hosszas alkudozás után sze rda késő este megállapodott a különböző minisztériumok elosztásáról. Spiric kinevezését várhatóan a jövő héten hagyja jóvá a parlament. A politikus közölte, hogy február elejére szeretné megalakítani kormányát. A Banja Lukai egyetem 50 éves profes szora a Milorad Dodik boszniai szerb miniszterelnök vezette független szociáldemokraták tagja. Spiric a muzulmán Adnan Terzic helyébe lép majd a központi kormány élén, amelynek hatalma csak kis mértékben és lassan növekszik az 19921995ös háború után Bosz nia mintegy felénfelén létrehozott, nagy önállóssággal rendelkező két államalakulattal, a boszniai Szerb Köztársasággal és a horvátmuzulmán föderációval szemben. Az európai uniós csatlakozásra törekvő Boszniának folytatnia kell a választások előtt me grekedt reformokat, többek között jelentős alkotmányos reformot kell végrehajtania. Az új kormánynak újra kell kezdenie a párbeszédet a központi kabinet megerősítését célzó reformról. Egyes muzulmán és horvát pártok ennek érdekében megszüntetnének minden e tnikai alapú rendelkezést; a szerbek elfogadtak egyes reformokat, de államalakulatuk jogköreiből többet nem kívánnak átengedni a központi kormánynak. vissza Korhecz: A MÖK hazudik és felesleges pánikot kelt − A menekülteknek segíteni kell, hogy beilleszkedjenek Vajdaságma.info • 2007.01.04. Korhecz Tamás, a tartományi kormány alelnöke és Tóth Tivadar, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vajdasági képviselőházi frakciójának vezetője ma rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Sza badkán a menekültügyi alap létrehozásáról, illetve a Magyar Összefogás Koalíció (MÖK) ezzel kapcsolatos megnyilvánulásairól. Korhecz szavai szerint a MÖK vezetői, a média hathatós támogatásával, szemenszedett hazugságokat terjesztenek és felesleges pániko t keltenek - mindezt politikai haszonszerzés szándékával. Mint mondta, egyáltalán nem felel meg az igazságnak, hogy a menekültügyi alap azért jött volna létre, hogy a magyarlakta településeken az üres házakba új menekülteket költöztessenek be, s ily módon menekültáradatot váltsanak ki Vajdaságban. Korhecz kijelentette, hogy Ágostonnak, Pállnak és helyi szolgálóiknak csak egyvalamiben van igazuk, éspedig abban, hogy megalakult az említett alap. Szerinte viszont nem igaz, hogy újonnan érkezett menekülteknek házakat lehetne adni. Csak azok számíthatnak házra, akik itt élnek. Továbbá az alap nemcsak házvásárlási célból jött létre, hanem azért, hogy elősegítse a menekültek integrálódását vagy pedig a szülőföldjükre való visszatérést, valamint a foglalkoztatásuk megoldását. Korhecz elmondta, hogy az alap létrehozásáról szóló határozat 17. szakasza kizárja azt a lehetőséget, hogy a menekültek átcsoportosításával jussanak házhoz. Mint hangsúlyozta, nem lehetséges, hogy pl. egy menekült Pancsováról Csantavérre költ özzön és ott házat kapjon. Korhecz szavai szerint az sem igaz, hogy az alap 1,5 euróval rendelkezne. Az első hónapokban mindössze 70 ezer euró áll majd rendelkezésre. A 1,5 millió euró csak amolyan terv, melynek megvalósítása bizonytalan. Tóth Tivadar kie melte, hogy a VMSZ vajdasági frakciója nem fogadta el a szóban forgó alappal kapcsolatos javaslat első változatát. Mint mondta, törvénymódosítási javaslatokat nyújtottak be, amelyeknek köszönhetően újonnan érkezett menekültek nem lehetnek az említett alap élvezői, és amelyek kizárják a nemzeti összetétel