Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-29
22 De ettől függetlenül nem reménytelen. Mert olyan értékek és olyan e rők vannak akár a katolikus, akár a református erdélyi magyar környezetben, hogy ők tudják ezt közvetíteni. Ezeket az értékeket kell bevinni Európába. – Európában befogadókészségre találnak ezek az eszmék? – Nagyon nehezen, de inkább ezt próbáljuk meg, mint mást, mert Románia szakított a konstantinápolyi hagyományokkal, és átment egy sajátos intézménybe. Nem beszélve a görög katolikusokról, akik római irányba mentek el. Ha ezt a közeget kizárják, akkor egy térséget zárnak ki. Az EU beszélhet úgy erről, mint egy gazdasági kérdésről, de nem erről van szó. Ez nem intolerancia, hanem éppenséggel a keresztény értékrendnek az elfogadása. Nagy érdeklődést váltott ki Markó Attila előadása, aki az egyházi ingatlanok visszaadásának helyzetéről és következményeir ől beszélt. Miután ismertette az ingatlanvisszaszolgáltatás történelmi hátterét, a romániai tulajdonkérdés rendszerváltás utáni helyzetét hasonlította össze a volt kommunista országokéval. Mint mondta, a romániai restitúció szinte 10 éves hátránnyal indul t, mert sem a 112es, sem a korábbi törvények nem tudták a kérdést rendezni. Az ingatlanvisszaadás tényleges folyamata '96 után indult el, az áttörés azonban 2002ben, az 501es törvény által vált általános érvényűvé, majd a 2005ös reformcsomag egységes ítette a rendszert és az elveket is. Végül kijelentette: minden bonyodalom, akadály ellenére a folyamat "mederben van", az új törvény alkalmazása jól halad. A régi törvény segítségével 400 egyházi ingatlant sikerült visszaszolgáltatni, ma 700nál tartana k, vagyis, bár még mindig vannak visszaadásra váró ingatlanok, másfél év alatt szinte a a kétszeresére nőtt ez a szám. Szombat délután Nagy Zsolt információtechnológiai miniszter Kisebbségi helyzet, többségi döntés az Európai Unióban, Kulcsár László A re gionális és vidékfejlesztés Erdélyben az európai uniós csatlakozás előtt és után, Pálfy G. István A szeretetlenség magyar médiája címmel tartott előadást. A tanulmányi napok Csató Béla főesperes záró szavaival, majd ünnepélyes szentmisével zárultak. vissza Mózes Edith Népújság Körüludvarolt RMDSZ Erdély.ma • [ 20070129 - 07:36:41 ] A Theodor Stolojan vezette Liberális Demokrata Párt (PLD) a demokratákon ( PD) kívül együttműködne az RMDSZszel is, jelentette ki Gheorghe Flutur, az alakulat alelnöke. „Az RMDSZ következetesen komoly kormányzati partnernek bizonyult, megbízható alakulat, ráadásul ugyanahhoz a politikai családhoz tartozik, mint a PLD” – érvelt a volt mezőgazdasági miniszter. Flutur hangsúlyozta, hogy a demokratákkal és az RMDSZszel közösen a Liberális Demokrata Párt erős jobboldali szövetséget akar létrehozni. Flutur kiemelte az előrehozott választások megrendezésének szükségességét, mivel sz erinte az országnak jelenleg egy kisebbségi, túlélésre berendezkedett kormánya van, amelynek ráadásul népszerűtlen döntéseket kell hoznia az európai uniós követelményeknek való megfelelés miatt. Markó Béla RMDSZelnök nem zárta ki, hogy a szövetség együt tműködik majd a PLDvel. „Semmi kifogásunk nincs a PLDvel való esetleges együttműködés ellen, előbb azonban jelenlegi partnereinkkel, a Nemzeti Liberális Párttal és a PDvel kell tárgyalnunk erről” – nyilatkozta Markó. vissza Krónika