Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-27
9 poz ícióikat, s feldolgozatlanul maradt a múlt. A hazudozás mellett ez is szerepet játszik a magyar politikaimorális válságban – vélekedett a tekintélyes svájci újság. Ide tartozik az is, hogy az említett Neue Zürcher Zeitung cikkében a tavalyi rendbontást a kommunizmus bukása óta bekövetkezett legsúlyosabb zavargásoknak minősítette. Nagyjából így tett a többi svájci médium is, hangoztatva azt: érthető a magyarok dühe a miniszterelnök cinizmusa miatt. Nagy szükség volt tehát a Civil Jogász Bizottság külföldi útjára. Mint tudósítottunk róla, az alternatív vizsgálóbizottság tagjai a héten Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosával találkoztak, a svájci parlament elnöke is fogadta őket, továbbá pártok képviselőivel is tárgyaltak a szakemberek, akik nemzetközi sajtó tájékoztatón kérték a nyilvánosság segítségét. A témában rendezett berni konferenciát követően svájci újságírók azt mondták: a kommunista múlt feldolgozása aligalig történt meg, így még tizenhét évvel a rendszerváltás után is kíméletlen harc folyik mindké t országban a jobboldal és az exkommunista baloldal között. Michel Lent szabadúszó újságíró például így vélekedett: a magyarországi extrém helyzet – ami szerinte a magyar rendőrség túlkapásában, brutális fellépésében csúcsosodott ki – összefügg azzal, hogy miként is ment végbe a rendszerváltás hazánkban. A volt kommunisták Magyarországon szocialistákká és szociáldemokratákká alakultak át, és így fontos politikai tényezők maradtak – tette hozzá. vissza Moszkva ellenzi a koszov ói tervet - A rendezési elképzelést ismerik, de még sokáig nem lesz nyilvános Népszabadság • Hírösszefoglalónk • 2007. január 27. Oroszország halogatná, a nyugatiak sürgetnék a koszovói rendezést, miután elkészült a megoldásra vonatkozó ENSZterv. Martti Ahtisaari, a világszervezet koszovói különmegbízottja pénteken ismertette hivatalosan is az osztrák fővárosban a többségében albánok lakta szerb terület jövőjével kapcsolatos elképzelését a koszovói kontaktcsoport - az Egyesült Államok, Franciaorsz ág, NagyBritannia, Németország, Olaszország és Oroszország - képviselőivel. A volt finn államfő zárt ajtók mögött adta át javaslatát a magas rangú diplomatáknak, és azt hivatalosan utóbb sem hozzák nyilvánosságra, már csak azért sem, mert a benne foglal t elképzelés nem végleges. A tervet az ENSZdiplomata egy hét múlva a függetlenséget követelő koszovói albánokkal és a terület elszakadását ellenző Szerbia vezetőivel ismerteti. Moszkva állítólag nagyon kemény magatartást tanúsított a találkozón, ugyanak kor a csoport nyugati tagjai között is "soha nem látott" az egység. A NATOnak egységesnek kell maradnia az Ahtisaarijelentés kapcsán, a szerbeknek és az albánoknak pedig időt kell hagyni a javaslatok megvitatására - ez körvonalazódott az atlanti szövet ség brüsszeli külügyminiszteri értekezletén - jelentette brüsszeli tudósítónk. A tagállamok abban is egyetértettek: elkerülhetetlen az EU és a NATO további jelenléte. Göncz Kinga hangsúlyozta: az ENSZ BT határozata lehet a továbblépés alapja, s kulcskérdés a (koszovói) szerb kisebbség helyzetének rendezése. - Brüsszeli források lapunknak nyilatkozva emlékeztettek: az Ahtisaariterv nem javasolhat függetlenséget Koszovónak. Erre az ENSZ BTnek nincsen jogosítványa. Javasolhatja, hogy Koszovót töröljék, min t az egykori Jugoszlávia részét, s szüntessék meg az ENSZerők, az UNMIK erre vonatkozó mandátumát, illetve Koszovó - korlátozottan - élhessen a szuverenitás egyes jegyeivel. vissza Újra a tagsági számít Pozsonyban Népsza badság • Szilvássy József • 2007. január 27. Nyilvánvaló politikai tisztogatásokba kezdett alsóbb szinteken is a legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer - SD). - A letűnt rezsim emléke kísért, mert nem a szakmai szempont, hanem a párttagság a mérce - nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti frakciójának vezetője.