Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-25
5 összesen 12,4 milliárd eurót - a 20002006 közötti 7,1 milliárdnál 75 százalékkal többet – nyújthat (HVG 26.o.) Brüsszeli lobbi Verespatakért − Sok millió dolláros médiakampányt kezdett a Verespatakon felépítendő ciános aranybánya terve mellett a kanadai Gabriel Resources cég. Washingtonban a National Geographic székházát bérelték ki, hogy ma egy fogadás keretében mutassák be propagandafilmjüket. Hegyi Gyula magyar európai parlamenti képviselő Brüsszelb en lobbizik a verespataki aranybánya megnyitása ellen (Duna TV) Az unió várja a románokat - Elsősorban a szakmunkások iránt élénkülhet az érdeklődés - Összesen 219 szakmába álláspiaci vizsgálat nélkül adják ki a munkavállalási e ngedélyt a magyar munkaügyi központok. Ezt szinte automatikusan teszik – csupán annyi kell hozzá, hogy az érintett hazai vállalkozás jelezze, Romániából érkezőket foglalkoztatna. (Vg 1,3.o.) Feltételes szabadság - Ahtisaari fenn tartaná az erős nemzetközi jelenlétet Koszovóban - Martti Ahtisaari, az ENSZ különmegbízottja pénteken ismerteti Koszovó jövőjével kapcsolatos javaslatát a nyugati országokkal és Oroszországgal, majd február másodikán tárja hivatalos indítványát a függetle nséget követelő koszovói albánok, illetve a Koszovó elszakadását ellenző Szerbia vezetői elé. (MN 9.o.) Cikkek: Svédmagyar uniós területfejlesztési tapasztalatok a Székelyföldnek Eger, 2007. január 24., szerda (MTI) - Az európai uniós ismeretek hatékony székelyföldi adaptációjának elősegítése érdekében új oktatási központot avattak a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön - jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Egerben, a magyar lakta romániai megye tanácselnöke. A 90 millió forintos beruházás, a testvérmegyék, illetve a magyar kormány segítsége nyomán valósult meg - közölte Demeter János, azt követően, hogy Heves, illetve a svédországi Varmland megye képviselőivel egyeztették a hármas együttműködés idei munkatervét. A tanácselnök elmondta, h ogy az idei program központjába az uniós területfejlesztési tapasztalatok átadását, átvételét helyezik, annak érdekében, hogy a székelyföldi települések eredményesen vehessenek részt a közösségi pályázatokon. Ennek a munkának a bázisául szolgál a jövőb en a kovásznai megyeszékhelyen kialakított oktatási központ - mondta Demeter János. Sture Hermansson, Varmland megye kormányzóhelyettese hangsúlyozta, hogy a közös munkára lehetőséget nyújt az EU most kidolgozott Interreg 4 C programja. Ez azonban már nem teszi lehetővé egyes projektek finanszírozását, hanem a hosszú távú együttműködést támogatja. Vagyis az idei esztendő fontos feladata a hosszú távú együttműködés ütemtervének megfogalmazása, a pénzügyi támogatás elnyerése érdekében - mondta a kormá nyzóhelyettes. vissza Ahtisaari a Koszovó jövőjére vonatkozó ajánlásában kiemelten foglalkozik a kisebbségi jogokkal S. Tóth László, az MTI tudósítója jelenti: Strasbourg, 2007. január 24., szerda (MTI) - Martti Ahti saari, az ENSZfőtitkár koszovói különmegbízottja a tartomány jövőjére vonatkozó, hatalmas érdeklődéssel várt tervezetében hangsúlyosan foglalkozik majd a kisebbségek jogainak védelmével, s továbbra is jelentős nemzetközi jelenlétet sürget a tartományban. Ezt maga a finn politikus közölte az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének a koszovói helyzetet megvitató szerdai strasbourgi ülésén. A tanácskozásra beterjesztett parlamenti határozati javaslat egyébként függetlenséget javasol a tartomány számára, s mint az MTInek nyilatkozó magyar képviselők rámutattak: ha ez a kitétel