Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-03
21 Derű- és borúlátás is jellemzi a külföldieket Eltérő irányú költségvetési, árfolyam- és pénzügypolitikai előrejelzéseket közöltek londoni feltörekvő piaci elemzők az idé n várható magyarországi folyamatokról. A véleményskála derűlátó oldalán áll a JP Morgan nemzetközi pénzügyi szolgáltató, amelynek a 2007es magyarországi makrofejleményekről adott utolsó decemberi prognózisa szerint az idén "nagyszabású” lesz a költségveté si szigorítás, és ezért a 2007 végére kitűzött hivatalos hiánycél "nagy vonalakban reális”. A ház az eredményszemléletben számolt GDParányos magyar államháztartási hiány 3 százalékpontos csökkenésére számít ebben az évben, megállapítva, hogy mivel már tav aly adóemeléseket vezettek be, a kormány 2007re beállított bevételi terve konzervatívnak tűnik. Mindemellett jelentős költségvetési tartalék, ellenőrző mechanizmusok, átláthatóságot javító intézkedések biztosítják, hogy a költekezés ne csússzon ki az ell enőrzés alól – áll a JP Morgan 2007re szóló előrejelzésében. A cég szerint áprilisra válik lehetővé az első magyar reformcsomag által elért előrelépés felmérése, de valószínű, hogy addigra az Európai Bizottság az eddigieknél derűlátóbb értékelést ad a mag yar költségvetési kilátásokról. A londoni elemzői közösség által e kilátásokról alkotott vélemény markáns javulását jelezte, hogy karácsony előtt az addigi leminősítést valószínűsítő negatívról stabilra javította vissza Magyarország közepes befektetői, "B BB plusz” szuverén adóskockázati besorolásának kilátását a Standard & Poor’s. A világ legnagyobb hitelminősítőjének indoklása szerint a negatív kilátás stabilra módosítása, amellyel a cég gyakorlatilag levette a napirendről a magyar adósosztályzat beláthat ó időn belüli rontását, tükrözi a haladást azoknak a jogszabályoknak és intézkedéseknek az életbe léptetésében, amelyek a gyorsan növekvő magyar államadósságteher stabilizálásához szükségesek. A Standard & Poor’s szerint a "figyelemreméltó” konszolidációs menetrend végrehajtása iránt mutatott kormányzati elkötelezettség jó eséllyel biztosítja, hogy "legalább a következő két évben” teljesülnek a költségvetési célok. A JP Morgan 2007re adott magyarországi elemzése szerint az idén 1 százalékkal visszaesik a háztartási fogyasztás, és mivel ez az importot is visszafogja, a 2007es gazdasági növekedés egyetlen motorja az export marad. Az elemzők azzal számolnak, hogy a GDPérték 2,5 százalékkal növekszik az idén a 2006ra valószínűsített 4,00 százalékról, jövő re azonban 3,00 százalékra gyorsul vissza. A JP Morgan prognózisa szerint az MNBnek valószínűleg az infláció 8,5 százalékra várt tetőzése ellenére sem kell tovább emelnie alapkamatát, sőt 2007 közepétől – ahogy az infláció ismét lassulásnak indul – egy sz ázalékpontos kamatcsökkentésre nyílik lehetőség. A magyar költségvetési kilátásokról adott – a londoni elemzői közösségen belül kisebbségi – borúlátó véleményeket képviseli a BNP Paribas, amely 2007re adott decemberi utolsó előrejelzésében úgy vélte: az euróövezet várt idei lassulása "különösen rossz hír Magyarországnak”, ahol a növekedést egyébként is aláássák a szigorító intézkedések. Ezzel egyidejűleg azonban az első negyedévben 8 százalék fölé emelkedő infláció miatt az MNB előtt álló legfőbb kihívás az inflációs várakozások kordában tartása lesz, még mielőtt a magasabb megélhetési költségek megjelennek a bérkövetelésekben. Ezért a BNP Paribas a pénzügypolitikai szigorító ciklus folytatódását várja: a ház szerint az MNB alapkamata 8,75 százalékon tető zik áprilisban, és az év végéig is csak negyed százalékponttal süllyed, 8,50 százalékra. Commerzbank: lassul a növekedés Európában és az Egyesült Államokban Tavaly minden nagy ipari állam szabályos mértékű gazdasági növekedést ért el, de a német Commer zbank közgazdászai szerint megjelentek az első viharfelhők a konjunktúra égboltján. Néhány előrejelzés – az Egyesült Államokban csakúgy, mint az euróövezetben – 2007re gyengébb növekedést prognosztizál. 2006 harmadik negyedévében az Egyesült Államok gazd asága a második negyedévi eredményét csupán 1,6 százalékkal növelte. Ez az alacsony növekedési ráta az elkövetkező negyedévekben is megmarad. A Commerzbank közgazdászai a teljes 2007es évre ezért csupán 2,3 százalékos növekedési rátával számolnak elsősorb an amiatt, hogy a Fed 2004 közepe óta 1 százalékról 5,25 százalékra emelte az alapkamatot. Németország és az euróövezet 2006ban 2,5 százalékos növekedést ért el, de 2007re ott is lassulhat a tempó. A vállalkozások exportjukat nem tudják majd erőteljesen növelni. Az EU gazdasági növekedése ezért 2007re 1,8