Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-23
21 pártok közül, akkor a DS adja a miniszterelnököt is. Az első kérdés: elfogadjae a DSS, hogy ne Kostunica legyen a k ormányfő? A második: lennee Kostunica csupán miniszter? E kérdésekre még nem tudjuk a választ, ám jó okunk van feltételezni, hogy kormánytisztség nélkül Kostunica sokkal veszélyesebb lenne a koalíciónak, mint amekkora presztízsveszteséget lenne kénytelen elszenvedni a DS a miniszterelnöki poszt átengedésével. Az sem zárható ki, hogy ha a DS túl merev lenne, Kostunica és a DSS új megoldások után néz: Szerbiában az utolsó néhány választás után egyébként sem az a kormány alakult meg, amelyre a közvélemény szá mított. Jelenleg Kostunica látszik a vasárnapi választás győztesének: a többi játékosnak hozzá képest kell meghatároznia magát. Kostunica a kampányban nem zárt ki semmit, és – elméletileg – a radikálisokkal is meglenne a parlamenti többsége. Kostunica dilemmája – némileg leegyszerűsítve – a következő: legyene egy bunkó koalíció (SRS – DSS) européer, demokrata arca, vagy egy demokratikus kormány (DS – DSS – G17 Plusz) bunkója? Inkább az utóbbira tippelnék. Bár DSS és a radikálisok között nincs igazán áthidalhatatlan kü lönbség, az EU, a "Nyugat", mégis nyilván a demokratikus tömb együttműködését jutalmazná. Az új szerbiai kormánykoalíció megalakulásába még valami beleszólhat: az ENSZfőtitkár koszovói különmegbízottja, Martti Ahtisaari nemsokára beterjeszti a tartomány l eendő státusának rendezéséről szóló javaslatát. Bár a kiszivárogtatott részletek azt sejtetik, hogy a tartomány függetlensége nem azonnal következne be, nehéz kiszámítani, mi lesz a Belgrádban éppen összetett koalíciós tárgyalásokba bonyolódó pártok reakci ója. vissza „Európa nem keresztény klub” MNO 2007. január 23. 8:59 Szerző: Keresztes Lajos A német uniós elnökség egyik kinyilatkoztatott célja, hogy megmentse a zátonyra futott uniós alkotmány ügyét. S ha ehhez a felada thoz a berlini kabinet számára rendelkezésre álló szűk félév kevésnek tűnik, ahhoz legalább elég, hogy menetrendet fogadtasson el a huszonhét tagállammal. A ma legvalószínűbbnek tartott forgatókönyv szerint a most kidolgozandó „útiterv” alapján a 2008as f rancia elnökség véglegesítené az elfogadandó alkotmányszöveget. Tanulságos az alkotmány ügyében a német kormány kommunikációs stratégiája is, mely az elmúlt hetekben elsődlegesen azzal foglalkozott, hogy óvjon a túlzott várakozásoktól. Berlin világosan fe lsorolta azokat az okokat, amiért nem szabad gyors eredményt remélni alkotmányügyben. Pl. a tavaszi francia elnökválasztásokat, ahol a legesélyesebb jelöltek egymással vetekedve elhatárolódnak az uniótól, s bírálják az alkotmányt. Hasonló, szinte feloldhat atlan nehézséget jelentenek az igen vontatottan haladó holland kormányalakítási tárgyalások is, ahol a felek szintén nem törik össze magukat, hogy az uniós alkotmány mellett kampányoljanak. Ráadásul az is bizonytalan, hogy mit tartalmazzon az elfogadott a lkotmány. Tovább folytassáke a ratifikációt változatlan szöveggel, vagy egy rövidített, csak a közösség további működtetéséhez nélkülözhetetlen szöveget „zavarjanak” körbe a huszonhét fővárosban. Az alkotmánnyal eleinte az uniós polgárokat szerették volna az egyre inkább fáradó európai eszme mellett mozgósítani, megélhetővé kívánták tenni számukra Európát, az európai értékeket. Ma az EU – alapító tagállamaiban – példátlanul népszerűtlenné vált. Ezért a nagy ívű tartalmi viták helyett sokan úgy vélik, már c sak a szervezet működőképességének megőrzése lehet az elfogadandó alkotmány célja. Éppen ezért tanulságosak azok a kijelentések, melyeket a Focus hírmagazin hétfői számában Angela Merkel Karl Lehmannal, a német püspöki konferencia elnökével folytatott bes zélgetésén lejegyeztek. A német kancellár az alkotmány kapcsán kijelentette, szívesen vette volna a keresztény gyökerek megemlítését. „Európának tovább kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel“ – fogalmazott Merkel. A kancellárasszony az interjúban ugyanakkor u talt arra a hozzájárulásra, amivel a zsidóság, a kereszténység és az iszlám gazdagította a nyugati kultúrát és úgy fogalmazott, „Európa nem keresztény klub” hanem „értékklub”. Ezekért az értékekért Európának késznek kell lennie harcolni. Ezen szándékok t iszteletre méltóak. Ráadásul a pragmatizmust immár szinte egyetlen ideológiájává tevő CDUnak sem árt időnként tisztázni viszonyát a nevében még szereplő kereszténységhez. Nem véletlen, hogy Joachim Meisner kölni érsek már a 2002es választásokkor is javas olta a kereszténységre utaló C törlését a CDU nevéből. A jelenlegi politikai konstellációban, mivel a kancellári szándék megvalósításának nincs számottevő esélye, Merkel óhaját legfeljebb jószándékú óhajnak érdemes tekinteni, mellyel, ha már az általános értékvesztést nem
