Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-23
2 kolozsvár i sajtótájékoztatóján Markó Béla . Szerinte megengedhetetlen, hogy a Kormány sürgõsségi rendeletek és felelõsségvállalás révén kormányozzon. (ÚMSz) Tőkés szívesen vállalná az uniós parlamenti jelölést – „Elkészült a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditálásáról szóló törvénytervezet” - jelentette be Markó Béla Nagyváradon, a Tőkés Lászlóval folytatott megbeszélésen. A közös uniós parlamenti jelöltlist a ügyében egyelőre nincs egyetértés az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között. (Erdély.ma) Úgy tűnt, de mégsem - Nem indulhat Székelyudvarhelyen a Magyar Polgári Szövetség? (Transindex.ro) Újra élesztések – „Természetesen senki sem gondolja komolyan, hogy Traian Băsescu államelnököt véglegesen fel lehet függeszteni, ki lehet iktatni a politikai életből egy népszavazással. Inkább arról van szó, hogy az – általa – „megalázottak és megszomorítottak ”, hosszas és többékevésbé passzív ellenállás után, elérkezettnek látták az időt a határozottabb kiállásra.” (ÚMSz) S ZERBIA - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Kasza József szerint három magyar képviselő lesz a szerb parlamentben − „A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 55 ezer szavazatot szerzett a szerbiai parlamenti választáson, s három képviselője lesz a belgrádi törvényhozásban” - közölte Kasza József pártelnök hétfőn, miután már a szavazatok 96 százalékát feldolgozták. A legnagyo bb délvidéki magyar párt vezetője elismerte, hogy ennél többre számítottak, de értékesnek nevezte az eredményt, mert a VMSZ egyedül, önálló kampányt folytatva érte el. Ahhoz, hogy a legutóbbi helyhatósági választásokon elérttel azonos eredményre jusson, ko moly harcot kellett vívnia még azokkal a pártokkal is, amelyeket országos szinten politikai szövetségeseinek tekint (MTI) A szerb radikálisok ellenzéki szerepre készülnek, Djelic lehet a miniszterelnökjelölt − Dacára a várt vála sztási győzelemnek az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) nem is számít arra, hogy Boris Tadic szerbiai elnök felkéri a pártot kormányalakításra - közölte Tomislav Nikolic , a párt elnökhelyettese. "Tadic már tegnap este azt mondta, hogy nem fogja tiszteletben tartani a demokratikus elveket, és nem ad (kormányalakítási) megbízást az SRSnek" - mondta Nikolic , aki az SRSt vezeti amíg a háborús bűntényekkel vádolt pártelnök, Vojislav Seselj ítéletére vár a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében (MTI ) Szerbiai választási eredmény 99 százalékos feldolgozottságnál - A szerbiai választási bizottság hivatalosan közzétett, a szavazatok 99 százalékának feldolgozottsága utáni adatai szerint a vasárnapi parlamenti választásokon a sz élsőséges nacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) kapta a legtöbb voksot, 28,5 százalékot. (MTI) A szerbiai választás eredmény nem érte meglepetésként a Balkánt - Nem érte meglepetésként a nyugatbalkáni vezetőket a szerbiai vála sztási eredmény, a térség politikai elöljárói az ultranacionalisták győzelme ellenére a mérsékelt erők kormányalakításában, a térségbeli stabilitás megszilárdításában bíznak, szem előtt tartva a Koszovó végleges jogállásáról hozandó döntést. (MTI)