Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-12
23 Egyes számítások szerint a Duna elterelése óta megközelítőleg már 350 milliárd köbméter vizet használtak fel jogtalanul Bősön áramtermelésre, amelynek fele az ítélet szerint Magyarországnak jár, így hazánk komoly összegtől esik el, folyamatosan. „Rosszabb, hogy Szlovákia a Duna vízmennyiségének alig 20 százalékát engedi a r égi mederbe, pedig 5060 százalékra lenne szükség, hogy a Szigetköz rehabilitálható legyen, ám ekkor az áramtermelés nem lehetne nyereséges, így ez Szlovákiának nem érdeke” – vélte Bárdos Deák Péter. A harmadik fél lehetősége Bárdos Deák Péter szerint ez ért mielőbb egy harmadik félhez kell Magyarországnak fordulnia, hiszen a kétoldalú tárgyalásoknak nincsen jelentőségük, nem kecsegtetnek eredménnyel. Sólyom László is hasonló gondolatokat fogalmazott meg egyébként még tavaly Szlovákiában. „Jelenleg a tárgy alásokat részesítjük előnyben, ám ott van a lehetőségek között, hogy harmadik fél segítségét kérjük. Hogy ki lesz az, több megoldás is felmerülhet, például a Hágai Nemzetközi Bíróság. Ám nincs itt az ideje, hogy most erre koncentráljunk” – nyilatkozta Ková cs György a FigyelőNetnek. vissza A komáromi és a pécsi egyetemek együttműködéséről Felvidék.ma 20070111 14:03 Forrás: NagyMiskó Ildikó Dr. Albert Sándor, a Selye János Egyetem rektora legutóbb dr. Lénárd Lászlóval, a Pécsi Tudományegyetem rektorával írt alá - a két intézmény közti további együttműködést szavatoló - keretszerzõdést. Annak jelentõségérõl, továbbá Selye születésének közelgõ 100. évfordulója apropóján a világhírű tudóssal kapcsolatos személyes emlékeirõ l nyilatkozott lapunknak a komáromi egyetem jeles vendége, aki agykutatóként az orvosi kar élettani intézetét is irányítja, négy évtizede pedig az orvos- és gyógyszerészhallgatókat magyar és angol nyelven oktatja. Magánemberként már többször járt Komáromba n, városunk történelmének, egykori jeles személyiségeinek avatott ismerõje. Beszélgetésünk elején a kétoldalú bimbózó kapcsolatról szólt: - Régóta több kárpátmedencei egyetemmel működünk együtt, és mivel az egyetlen szlovákiai magyar egyetem léte számun kra sem lehet közömbös, az általunk hosszabb ideje ismert Albert rektor úrral megvitattuk a további közös munka lehetõségeit. Az általunk irányított intézmények karainak érdekei, igényei szerint dolgoztuk ki a mindkét fél számára egyaránt elõnyös keretszer zõdésünket. Mivel mindkét helyszínen működik gazdaságtudományi és pedagógiai kar, lehetõvé válhat hallgatóink rendszeres cserelátogatása és oktatóink sokrétű szakmai együttműködése. Mindezt nagyon fontosnak tartjuk - az uniós elvárásokkal összhangban. Hi szen az európai oktatási rendszernek átjárhatóvá kell válnia (az ún. credit transfer kérdése), aminek elõfeltétele az egyetemek közti kapcsolatok elmélyítése. Másrészt azért is lényeges, hogy közösen pályázhassunk a tudományos tevékenységhez szükséges unió s támogatásokért. Ám ettõl függetlenül is fontos, hogy a kárpátmedencei közös hazánkban tudjunk egymás eredményeirõl, gondjairól, és lehetõségeink szerint segítsük egymás boldogulását! Majd magyar egyetemünk névválasztásával kapcsolatban hangsúlyozta: - Selye Jánostól méltóbb "névadója" talán nem is lehetne ennek az intézménynek! Nekem megadatott, hogy személyesen ismerhettem a világhírű géniuszt, mivel Kanadából többször ellátogatott a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, ahol a hatvanas években diákoskod tam. Lenyűgözõ tudományos elõadásokat tartott nekünk kutatásairól. Rendkívül frappáns válaszokat adott a hallgatók által feltett tudományos kérdésekre. Azt is megcsodáltuk, hogy mindkét kezével egyszerre, szimmetrikusan tudott rajzolni a táblára. Elõadásai egész életre szóló, mély nyomot hagytak bennünk. Az Élettani Intézetben korábbi mesterem, az amerikai Canonnál is tanulmányokat folytatott Lisák Kálmán fedezte fel a vészreakciót. Tulajdonképpen a Selyeféle stresszelmélet - a stresszhez való alkalmazkodá sunk (a XXI. század nagy kihívása) és a stressz következményei stb. - a Lisákféle kutatások folytatása. Hiszem, hogy Selye János a XX. század egyik legkiemelkedõbb kutatója volt, aki bár megérdemelte volna, mégsem kapta meg a Nobeldíjat... Bízom abban, h ogy közelgõ jubileuma alkalmából Komáromban is méltóképpen megemlékeznek kimagasló munkásságáról. vissza
