Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-09
4 U KRAJNA Határátkelők, iskolák, háborús veteránok - Munkában az UMDSZ képviselői − Számos, a kárpátaljai magyarságot kiemelten foglalkoztató kérdést vetettek fel az UMDSZképviselők a megyei tanácsban (KárpátInfo) Pirosfehé rzöld – „ A trikolorral magyar ember nem tréfálkozik. Legfeljebb amolyan mosolygós, kedveskedő módon − Így, az esztendő elején, ünnepek csituló hangulatában, nem árt, ha elgondolkodunk mindezen. Főként e kishazában lehet hasznos az elmélkedés most, amikor Románia EUs csatlakozásával Erdély magyarsága az anyaországgal egy közösségbe került. Igen, igen. Tudatosan kerülöm a vissza, össze, egybe- kezdetű kifejezéseket. Tudatosan, mert félek, hogy csak bizonyos szempontból, megszorításokkal lennének igazak. A magyar egységhez másra is szükség van. Például az együvétartozás vállalására – itt is, ott is. Elmében is, lélekben is. S akkor majd megértjük, hogy miért, mikor és hogyan jelkép a lyukas zászló. S felelőtlenül nem nyúlunk TrianonJalta szárú ollóhoz. Me rt nekünk aztán igazán tudnunk kell: ami összetartozik, azt nem szabad szétvágni... „ • − Horváth Sándor cikke (KISZo) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Román vízumért állnak sorba a moldovaiak − Románia arra kérte a moldovai hatósá gokat, hogy nyithasson még két konzulátust Balti és Cahul városában. A hatóságok szerint a diákok elsőbbséget élveznek majd. Azok a moldovaiak, akik olyan EUországokban dolgoznak, amelynek nincs képviselete az országban, Bukarestben újíthatják meg munkavá llalási engedélyüket (Euractiv.hu) Merkel: Mindkét félnek eleget tenni Koszovó ügyében − A német kormány szerint Koszovó státusát úgy kell megoldani, hogy mindkét fél álláspontjait tiszteletben tartsák (Vajdaságma.info) Brüsszeli adomány a dévai gyermekotthon javára a magyar kulturális intézetnek − Az uniós finanszírozású brüsszeli Európai Iskola igazgatója, Kari Kivinen 3500 euróról szóló csekket adott át a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet képvise lőinek - jelentette be közleményben az intézet hétfőn. Az összeg a dévai gyermekotthon új épületének berendezését szolgálja (MTI) EP: szélsőjobbos frakció alakul? − A NagyRománia Párt európai parlamenti képviselőivel frakciót al akíthat a szélsőjobboldal. Legalább öt tagországból tizenkilenc képviselő alakíthat képviselőcsoportot az Európai Parlamentben. Az első feltételt már eddig is teljesítették a szélsőjobbosok, de a létszámot csak most, a NagyRománia Párt öt politikusával ér ik el. A megalakulást mindeddig hátráltatta, hogy számos radikális - köztük az antiszemita és homofób Lengyel Családok Ligájának több képviselője - már az euroszkeptikus frakciót erősíti (Nsz 9.o.) Energiaháború: a piac újraelos ztása − „Az előrejelzések szerint Földünk kőolajkészletei és gáztartalékai fél évszázadon belül kimerülnek. Az utóbbi években – alig észrevehetően