Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-08
11 ügyintézést. Mérgelődésre pusztán akkor nyílik alkalmuk, ami kor egy kínai család miatt néhány percre megakad a forgalom. Árszemle és kockázatelemzés Az átkelés valóban egyszerű: a csomagtartókat néha felnyittatják ugyan, de az nem gond, ha csak a régi, barna fedeles személyi igazolvány van nálunk. A román oldal on a benzinkutak előtt uniós zászlók és nemzeti trikolorók lengedeznek. Az árjelzések magukért beszélnek: már nem érdemes itt tankolni. A helyi dohányosok ellenben a magyarországi ár kevesebb, mint feléért juthatnak hozzá a cigarettához. Ez sokaknak vonzó – a vámosok szerint is. Igaz, január elseje óta ez az üzlet kissé leállt: a csempészek egyelőre tájékozódnak, mi változott, mennyiért érdemes vásárra vinni a bőrüket. Mint egyikük kissé nagyképűen kijelentette: most kockázatelemzést végeznek, s ennek eredm ényétől teszik függővé további lépéseiket. A fizetős stoppolás maradt Románia a stopposok egyik fellegvára: e téren az EUcsatlakozás nem hozott semmi újat. A határ túloldalán lévő Gyulavarsándon idős és fiatal egyforma lelkesedéssel integet a suhanó k ocsiknak. A sofőrök a benyomásaik szerint választanak: mi például egy kedvesen mosolygó hölgy mellett tettük le a garast. Rövidesen kiderült róla, hogy egy szót sem tud magyarul. Ennek ellenére az EU betűpáros hallatán fülig szaladt a szája, s pergő nyelvv el kezdte dicsérni a csatlakozást. Amikor rájött, hogy nem értjük, kendőjébe burkolózott, és a tovaszaladó tájat bámulta. Az itteniek kérés nélkül fizetnek a fuvarért: mi öt új román lejt – négyszáz forintot – kaptunk volna a huszonhét kilométerért, de nem fogadtuk el (a helyi EU Taxi nevű cég 1,1 lejt kér egy kilométerért). A Kisjenőn kiszálló nő cserébe drum bunt – jó utat – kívánt, s tovabicegett. Ki menne, ki nem Az első magyarra Nagyszalonta határában bukkantunk. Az Arany János szülőfalujában élő, sokat mosolygó Matók Krisztina gyrost, sült csirkét, főtt debrecenit árul egy benzinkút mellett álló, lakókocsiból kialakított büfében. A hely meglepően tiszt a, a rádióból szóló slágerek az Európai Uniót idézik. A lány négymillió régi lejt keres. Gyors átszámítás szerint ez harmincezer forintot tehet ki. Egy kályhás vállalkozásnál dolgozó bátyja kétszer annyit visz haza. Matók Krisztina nem szeretne otthon mara dni: elsősorban Gyulára vágyik, ott több lehetőséget és nagyobb fizetést remél. Miközben beszélgettünk, körénk gyűltek a falatozók. A kolozsvári egyetemre járó Ármin Gergely semmiképp sem akar elmenni Romániából. Úgy véli, ha néhány évet átvészel, hihete tlen lehetőségek nyílnak meg előtte. A fiú a román és a magyar mellett jól beszél angolul és németül, az olaszt és a franciát még tanulja. Kizárt dolognak tartja, hogy éhen vesszen, ha tud hat nyelven. Az Élesden élő Csáki Márta elsősorban abban bízik, h ogy olcsóbbak lesznek a gyógyszerek. No és abban, hogy kisebbségi helyzetük tovább javul. Férjével és gyermekükkel tízmillió lejből, azaz durván hetvenezer forintból élnek. A szülők nem törik a fejüket a váltáson, fiuk, Ervin ellenben nagyon is menne: Néme tország felé kacsingat, ott szeretne továbbtanulni, dolgozni. A földdel nehéz spekulálni A negyven hektáron gazdálkodó nagyszalontai Szabó Ábel szerint az uniós csatlakozás nem segített semmiben. A fiatalember szerint az ország legnagyobb baja, hogy az árak a nyugateurópai szintet képviselik, a bérek pedig a Balkánt idézik. Árfolyamtudnivalók Utunkon háromféle pénznemmel találkoztunk: forinttal, valamint ré gi és új lejjel. Az átlagember régi lejben beszél, melyből hivatalosan körülbelül nyolcvanat kell adni egy forintért, Erdélyben azonban 130 lej/forint a szokásos árfolyam. Az új román fizetőeszköz úgy keletkezett, hogy a pénzekről elhagytak négy nullát: í gy például tízezer „antik” lej kereken egy újjal egyenlő. A törvény szerint régi lejjel csak december 31ig lehetett fizetni, ennek ellenére január ötödikén több helyen még elfogadták a sok nullát hordozó bankjegyeket is. 10.000 régi lej = 1 új lej = 7580 forint
