Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-02
6 A NATO rigai tanácskozása után Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvénysz ék főügyésze csalódott volt. A katonaipolitikai szövetség ugyanis – Bosznia és Hercegovina, illetve Montenegró mellett – Szerbiát is meghívta a békepartnerségi (PfP) programjába. Del Ponte meglepődött, hiszen a NATO a PfPmeghívás feltételéül a volt Jug oszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében eljárni hivatott törvényszékkel való "teljes mértékű együttműködést" szabta meg Szerbiának. Ez Ratko Mladic tábornoknak, a boszniai szerbek háborús parancsnokának elfogását és kiadatását jelenti: Mladic é vekig Szerbia területén bujkált, a hadsereg és a titkosszolgálat védelmét, illetve vendégszeretetét élvezve. Jelenlegi tartózkodási helye állítólag ismeretlen. A belgrádi kormányzat állítja, hogy nem tud a nyomára bukkanni, Del Ponte főügyész szerint azonb an nem is nagyon töri magát. És rendre elégtelennek minősíti Szerbia "együttműködési faktorát". Érvelését eddig Brüsszel, Washington és a többi érdekelt központ elfogadta; Szerbia részben elszigetelődött, az euroatlanti integrációs folyamat pedig lelassult . Evvel együtt az eddigi politika nem hozott eredményt. Márpedig Szerbiával valamit kezdeni kell. Elsősorban és mindenekelőtt Koszovó miatt. A névleg Szerbiához tartozó tartomány 1999 nyara óta az ENSZ igazgatása alatt áll, albán többsége pedig a függetl enség hivatalos elismerését várja a nemzetközi közösségtől. Szerbia ellenben a függetlenségen kívül bármit kész megajánlani az albánoknak – kissé megkésve, tenném hozzá. Az ENSZ égisze alatt zajló tárgyalássorozat nem járt eredménnyel, így Martti Ahtisaari jelentésén múlik majd (és a nagyhatalmi szándékon), mi lesz Koszovóval. A szerb kormány a jelentés ismertetését eddig két módon késleltette: az új alkotmány elfogadásával, illetve az előrehozott választások bejelentésével. Ebben élvezhette a nemzetközi közösség jóindulatát. Az Egyesült Államok, az EU (és kapcsolt részeik) úgy dönthettek, hogy adnak még egy esélyt az úgynevezett demokratikus tömbbe tartozó szerb politikai erőknek. Nekik pedig ezért cserébe a januári parlamenti választások előtt (és után) illene együttműködniük. A Nyugat inkább úgy szeretne nekivágni a koszovói kaland következő szakaszának, hogy az asztal túloldalán Boris Tadic elnök és Vojislav Kostunica kormányfő ül, nem pedig a Szerb Radikális Párt káderei. Azaz, ha mindezt összeadjuk: a jelenlegi szerb kormányzati manőverek nem jártak eredménnyel, és Koszovó független lesz. Hiszen bármilyen más, Szerbiának kedvező döntés elvileg már a kampány idején is a demokratikus pártokat erősíthetné. Az általános vélekedés szerint pedig a koszov ói függetlenség deklarálása után – a területvesztés, a nemzet megalázása miatt – a radikálisok támogatottsága nő. Kellett tehát valami biztató jelzés, és a PfPnél többre nem tellett (voltak ennek előjelei: az Egyesült Államok például az ohioi Nemzeti Gá rdára bízta, hogy együttműködjön az átszervezés alatt álló szerb hadsereggel). Az EUcsatlakozás ugyanis oly távoli lehetőség, hogy ígéretével nehéz reformokra és önmérsékletre bírni a szerb politikát – és akkor még a saját bővülésétől megrémült uniót nem is említettük. A belgrádi kormánynak ez a csatlakozás sem kis eredmény, persze. Ezért mindenki saját politikai prioritásai szerint igyekezett kihasználni az eseményt. Vuk Draskovic (a tárca nélküli külügyminiszter) az EUintegráció gyorsítására számít, Kos tunica szerint a döntés is hozzájárul ahhoz, hogy Koszovó ne szakadhasson el Szerbiától, Tadic elnök szerint pedig munkatársainak köszönhető a NATO döntése. A NATO nem szabott feltételeket, amikor Szerbiát meghívta a PfPbe, de jelezte, hogy a Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködést változatlanul elvárja. Az EU bővítési biztosa, Olli Rehn pedig kijelentette, hogy a stabilizációs és társulási egyezményről csakis a Hágával való együttműködés után folytatnák a (félbeszakadt) tárgyalásokat. A térség s tabilizálásának kísérletei nem voltak maradéktalanul eredményesek, és ez a halmozottan hátrányos helyzetű Szerbiára különösen igaz. Most valami újat próbál ki: nemcsak követel a nemzetközi közösség, hanem integrál is. És hogy az apró ösztönzések politikája eredménnyel járe a választások után, a koszovói döntésre adott reakciók ismeretében lehet megmondani. vissza
