Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-14
12 A fejlesztési tervekről Magyarország egyeztet a szomszédos országokkal é s kérik a határon túli magyar közösségek véleményét. Az első döntések a jövő év elejére várhatók; az elkészült tervek ezután kerülhetnek Brüsszelbe. A találkozón részt vevő Bajnai Gordon kormánybiztos egyben emlékeztetett arra is, hogy a következő hét évbe n magyar részről százmilliárd forintnyi uniós forrás nyílik meg a határmenti térségek fejlesztésére. László Boglár szóvivő utalt arra is, hogy a jövő évi költségvetésben már előirányzott a nemzeti intézmények finanszírozása, ezeket a célokat a kisebbségi vezetők ismerik. Részükről viszont igényként merült fel a tanácskozáson, hogy az anyaország vállaljon hosszú távú szerződéses kötelezettséget a kiemelt fontosságú kisebbségi intézmények finanszírozására. Egyetértés mutatkozott a konzultáción abban, hogy a kedvezménytörvény módosítása révén váljon lehetővé a magyarigazolványok meghosszabbítása az eddig kötelezően előírt csere helyett. A konzultációt követően Markó Béla, az RMDSZ elnöke lapunknak elmondta: hangsúlyosan foglalkoztak a határmenti gazdaságfej lesztési együttműködés kérdésével és azokkal a lehetőségekkel, amelyeket ezzel kapcsolatban az EU kínál. - Ez Romániának is nagyon fontos, e pénzeszközök hatékony felhasználása Románián belül például a Partiumnak nagy lehetőségeket jelent - mondta Markó és utalt rá: megegyezés született a tanácskozáson arról, hogy a Szülőföld Alapon belül lesz egy külön keret az úgynevezett kispályázatokra (ezeket a pénzeket korábban az Illyés Alapítvány juttatta el a különféle határon túli civil szervezeteknek). Bugár Bé la, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke lapunknak nyilatkozva tárgyszerűnek nevezte az eszmecserét. - Szorgalmaztam az Ipoly határfolyón egykor létezett hidak mielőbbi felújítását. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy mielőbb rendezni kellene a Selye János E gyetem anyaországi anyagi támogatását - hangoztatta az MKP elnöke. Bugár kiemelte: a meghívott kisebbségi vezetők hangsúlyozták a konzultáción, hogy a határon túli magyar közösségek új támogatási rendszerében is meg kellene hagyni az Illyés Alapítvány műkö désében fontos szerepet betöltő alkuratóriumokat, vagyis a határon túli testületek javaslati jogát a támogatások odaítélése előtt. l Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a találkozóról az MTInek azt mondta, úgy látja, hogy magyarigazolványok ügyében a kormány spórolni akar, nem akarja az igazolványokat újra kinyomtatni és kibocsátani. A politikus ugyanakkor üdvözölte az egyeztetést, mert szerinte eljött az ideje annak, hogy a magyar kormány a határon túli magyarokkal a kett ős állampolgárságról szóló két évvel ezelőtti sikertelen népszavazást követően érdemi párbeszédet kezdjen. - Hogy a mostani érdemi volte, azt nem tudhatjuk, hiszen az egyeztetésre a parlamenti pártokat Gyurcsány Ferenc nem hívta meg - tette hozzá. vissza Magyar miniszter a román kémügyben − Az RMDSZ szerint etnikai indíttatásúak a Nagy Zsolt távközlési miniszter ellen felhozott vádak Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2006. december 14. Szemmel láthatóan senkit nem érdek el ma Romániában, hogy egy hivatalban lévő és egy lemondott minisztert úgy vádolnak kémkedéssel, hogy kiderül: őket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hónapokon át engedély nélkül lehallgatta. A zavarosnak tűnő történetben több lényeges információ akkor k erült nyilvánosságra, amikor a főügyészség közölte: vizsgálatot indítana Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter ellen, akit kémkedéssel és hazaárulással gyanúsít, s evégett Traian Basescu államfő hozzájárulását kérte. Az elnök a Cotrocenipalotá ba bizottságot hívott össze, melynek meg kell vizsgálnia a felhozott vádakat, a bizonyítékokat, és meg kell hallgatnia az érintett tárcavezetőket is. A Nagy Zsolt ügye mellett Codrut Seres lemondott gazdasági miniszter ügyét is vizsgálja a bizottság. A m inisztereket érintő kémügy lényege: a bolgár Sztamen Sztancsevet, a Credit Suisse First Boston (CFSB) londoni képviseletének tanácsadóját a román főügyész kémkedéssel és a nemzetbiztonság veszélyeztetésével vádolja. Állítólag Sztancsev a gazdasági és a táv közlési minisztériumoktól olyan bizalmas információkat szerzett, amelyek a CFSBt egyikmásik privatizációs tanácsadási pályázat esetében törvényellenesen hozták lépéselőnybe.